Keresés ebben a blogban

2022. szeptember 6., kedd

Kossuth téri korszakok

A Nagytemplom és a környezete Debrecenben olyan nevezetesség, amit szinte minden profi és amatőr fotós, helybéli és turista megörökít legalább egyszer.

Ebben az összeállításban az egykori hivatásosok évtizedekkel ezelőtti produkcióiból, az azok alapján készített üdvözlőkártyákból mutatok ízelítőt.


1. Az 1911-es villamosítás előtti „korzó” a gőzmozdonnyal. Reprint: dr. Nagy Attila, Uropath
2. Éjszakai látkép UFO-lámpákkal, az 1970-es évek elején. Fotó: Tulok Ferenc


3. Tavasz a főtéren, az 1970-es évek elején. Fotó: Tulok Ferenc


 4. A munkásmozgalmi figurákkal díszített Zsolnay-szökőkút a Bika mellett, az 1960-as évek első felében. Fotó: Horváth


 5. Az aszfalt és a beton kezdi elnyelni a növénytakarót – ez már az 1970-es évek eleje. Fotó: Csobaji Előd


 6. Az 1970-es években készített látkép a Vörös Hadsereg útjáról, ami – ha jól számolom – hétsávos volt a villamossínekkel együtt. Fotó: Fényes Tamás


7. Márciusi koszorúk a Kossuth-szobron, az 1970-es években. Fotó: Vidovics István


8. Az 1970-es évek elejének virágai, és a még fehér számlapok a Nagytemplomon. Fotó: Csobaji Előd


9. A frissen fásított Kossuth tér nem túl szívderítő látványa az 1974-es pecséttel ellátott lapon. Fotó: Ripely Imre


10. Tulipános tavasz – április talán? – az 1970-es években. Ekkor még nem a betonvázas sorpadok álltak a téren, hanem ezek a farácsos utcabútorok (mint például az 5-ös képen is láthatók). Fotó: Pathó Sándor


11. A debreceni Hapák József szép felvétele a város szívéről. A kép kb. akkor készült, mint amikor a 8-as számú fotó.


12. Végül egy mai jelenet, ami az Aranybika mellől készült. A képen a Nagytemplom, a püspöki palota és a Kossuth téri szökőkút előtt a  korzó kialakításával egy időben felállított  harangjátékos óra látható, amint igen nyárias hőmérsékletet mutat. Fotó: © Debreceni Képeslapok


(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk részei. Ne lopj te se!)

DBKL

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése