Keresés ebben a blogban

2015. május 29., péntek

Álomszép erdei reggel

A debreceni Nagyerdőt ezúttal a májusi őszt követő, csodás reggelen kerestük fel. Szikrázott a tó környéke, smaragdzöldben pompáztak a lombok...

Szemet gyönyörködtető árnyalatokban tündökölt a víz és az ég kékje Magdolna napján! Csak enyhe szél fújt, még nem kapcsolták be a szökőkutakat, és ennek köszönhetően a tükör rezzenéstelenül ragyogott. Csak a csivitelő fecskék cikáztak ide-oda, és olykor pár békakuruttyolás tarkította a magasztos hangulatot.


Korán volt még, az emberek nem értek rá megállni, a kint dolgozó kertészek pedig a munkájukra összepontosítottak, s nem az atmoszféra átélésére. A varázslat 8 óra 6 percig tartott. Akkor léptek működésbe a zubogó víztölcsérek. A parton sütkérező vadkacsák arrébb vonultak – az álomkép szertefoszlott.



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2015. május 28., csütörtök

Szirom-napsugarak a főtéren

Debrecen belvárosi sétálóövezetében, a Kossuth-szobor mögött található az a kis franciakert, ahol a virágszigetnek május és október között mindig káprázatos mintázatai vannak.

A kertészek ezúttal is kiültették már ide a kétféle kakastaréjt és a nyuszifüleket, így ha fentről nézzük meg a trapéz alakú ágyást, akkor máris kirajzolódik a kompozíció üzenete. Ezt leginkább olyankor tudjuk megejteni, amikor a Nagytemplom kilátójában nézelődünk. Ha pedig feljutottunk, rögvest fel is fedezhetjük, hogy a bordó-zöld-sárga szirmok és levelek a Nap sugarait vetítik ki.

Fentről nézve fény derül a Kossuth téri mini franciakert „titkára”

Az ültetvényben előzőleg tulipánok voltak, és később árvácskák is lesznek benne, de az őszi elrendezés is annyira ötletes, hogy máskor is megéri majd a toronymászást (liftezést), és persze a belépőjegyet. Merthogy a Nagytemplom turisztikai részei immár csak kivételes alkalmakon látogathatók ingyen – ám legyen bárhogyan is, betérvén meg kell nézni mindent bent is és a cívisváros panorámájából is. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a főtér és a Piac utca látványa napjainkban, 14 évvel a korzó átadása után is megosztja az embereket, akkor megláthatjuk a belváros mai arcvonásait, érdekességeit is. De fantasztikus az is, amikor elhúznak a Nagytemplom fölött a landoló utasszállító repülőgépek, miként óriási élmény a messzeség látványa is (az egyetem, a Mester utcai templom stb.) vagy akár „csak” a szomszédos Református Kollégium feliratai...

A kertészek ezúttal kakastaréjból és nyuszifülből alkottak látványos virágkompozíciót


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2015. május 26., kedd

Pofonok a Piac utcán


Panda a taxi volánjánál, nyakon öntött dobos, tasli a belvárosi teraszon... – ilyen és hasonló őrültségek is szerepelnek majd az eXtensive zenekar legújabb videoklipjében, melyet a napokban forgattak Debrecenben.

A budapesti rock-punk-pop zenekar a Körforgás című számához készíti az anyagot. Héjja Krisztián (gitár, ének), Horvay Máté (basszusgitár) és Vass Márton (dob) nagy kedvvel érkeztek meg a cívisvárosba, és elmondásuk szerint egész nap jól érezték itt magukat. A forgatás a Piac utcán, a Kálvin téren és a Jerikó utcán zajlott. A sztori eljátszásában csinos debreceni lányok is közreműködtek, a technikai apparátusban pedig drónt is bevetettek.

Az eXtensive tagjai: Kiki, Marci és Máté a debreceni Kálvin téren

A forgatás során azt is megleshettük, hogy például Kiki olyan taxiban csókolózik, amit egy panda vezet, míg a hölgykoszorúnak autogramot osztogató Marcit vízzel önti le egy – amúgy szintén szemrevaló – kiscsaj. Sőt, Máténak az egyik jelenetben (a főutcán!) igencsak takaros pofont kever le a filmbeli partnere – és ez azért is volt vicces, mert a próbák során is mindvégig igazi sallerek csattantak az arcán.

Néhány másodperc, és repül a víz Marcira... – legalábbis a sztori szerint

A történetről többet nem árulunk el, azt viszont igen, hogy a cívisvárost is népszerűsítő videoklipet várhatóan 2015 júniusában mutatják be. A 2012-ben alapított eXtensive-ről azt is érdemes tudni, hogy a rock, a punk és a pop elemeit ötvözi, és bejutott a 2014-es „Dal” élő tévéadásába is. Amíg pedig az új klip elkészül, íme a csapat legutóbbi anyaga:


V. A. T.

2015. május 7., csütörtök

Királyi blues

A Royal Court Blues Band utolsó nagy csapata: Árpi, Feri, Juci és Tibi (koncert az 1992-es KOTTA-n)

A Debreceni Jazz Napok mellett EFOTT- és KOTTA-fesztiválokon, Schönherz-kupákon, gólyabálokon, valamint városi és önálló programokon is koncertezett anno a Royal Court nevet viselő blues zenekar, amely idestova 30 esztendeje kezdte bontogatni a szárnyait. Nem lett világsztár (sajnos), de így is sok-sok vidám élménnyel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A galéria a képre kattintva is megnyitható!


A hajdúböszörményi Bocskai-gimis barátok által létrehozott banda elődformációiban (köztük például a Rex Misszió nevű bandában) már Balku Árpád, Balku Ferenc (Frigyes), Sajtos Lajos és Sajtos Zoltán mellett Radócz András (Goya), Rácz Tibor (Riczie) és Tóth István (Suzu) is játszott. Én 1987 őszén kerülhettem kongásként az új csapatba, miután a ritmusszekciót irányító Tibivel összebarátkoztunk a debreceni, közös munkahelyünkön.

Lajos, Frigyes és Pista közös produkciója egy gimis fellépésen

A nevünk már akkor is Royal Court volt, de a későbbi nagy ötösfogat még nem állt össze. Első próbánkon rajtunk kívül a basszusgitáros Pista és a Goya becenevű András vett részt, aki klarinétozott és szaxofonozott, később pedig a gitárjátékát is tökélyre fejlesztette. A következő találkozóra már a gitáros Zoli (alias Yoolia, Juci) is jött, majd beszerveztek szintizni egy Kókusz becenevű srácot.

Árpi, Juci, Goya és Suzu beállása az ősidőkben

A zenei kísérleteknek akkor még kevés közük volt a blueshoz, és sokkal inkább funky-s, reggae-s sőt popos szösszenetek születtek. Egy-két rövidebb fellépést azonban már így is sikerült vállalnunk a helyi művelődési háznak köszönhetően, ahol a próbáinkat tartottuk.

Zenészek, akik tagként és barátként sokat tettek a bandáért: Goya, Suzu, Robi, Kókusz, Péter, valamint Zoli és Lajos.
Ők simán alakíthatnának egy másik ,,Royal Court"-ot

Eleinte a színházterem melletti rakodóteret használhattuk, majd felköltöztünk a második emeleti csoportterembe. Le a kalappal a böszörményiek előtt, akik egyszer se tettek panaszt ellenünk, pedig sokszor vasárnap délelőtt is tőlünk zengett a város.

A banda közönsége a gimiben

Az a bizonyos nagy felállás a Balku testvérek visszatérésének köszönhetően jött létre, akik addig katonáskodtak. Ezáltal viszont háttérbe szorult Goya, Pista és Kókusz, a Royal Court pedig az alábbiak szerint alakult.

Mikor Böszörmény bevette Budát: a banda az 1989-es Schönherz Kupán.
(Attila, Árpi, Frigyes, Goya, Pista, Robi, Tibi, Yoolia.)

Tehát a csapat: Balku Árpád – gitár, ének, Balku Ferenc – gitár, szájharmonika, ének, Rácz Tibor – dob, ének, Sajtos Zoltán – basszusgitár, ének, Vass Attila Tamás – kongák. A fellépéseknek és a baráti összejöveteleknek, próbáknak azonban továbbra is aktív részese maradt Pista és Gólya.

Indulás fellépni az 1989-es EFOTT-ra: Pista, Juci, Gólya, Tibi, Robi, Attila, Árpi, Feri

Mivel pedig Kerek Róbert személyében jó ideig volt egy amerikai magyar vendég dobosunk is, el lehet képzelni, mekkora szervezést és infrastruktúrát igényelt a teljes stáb és a felszerelések utaztatása.

Leszerelő séró, piás csápoló, vászoning – emlékek a Vekeri-tavi első országos bulinkról. Fotók: Szathmári Nóra

Igaz, kamionokra, magánbuszokra így sem kell gondolni (sajnos). Hiszen amíg eleinte a helyi eseményekhez kis kézi kocsit is bevethettünk, addig később is maradtunk a Barkasnál, a Ladánál és persze a jó öreg távolsági autóbusznál.

A formálódó nagy csapat: Tibi, Kókusz, Árpi, Attila, Feri és Zoli

Az első nagy bemutatkozást mi is Debrecenben ejtettük meg, ahol akkoriban, az 1980-as évek végén ismét nagyon pezsgő volt a zenei élet, köszönhetően mások mellett a Vörös Kakas, a PG Csoport, az Ölveti Blues Band, valamint a Herz és Társa, a Fóbikus Panaszok és a Teheran Juice nevű bandáknak is.

5 + 1 jó fej, azaz mi 1990-ben. (Rajz: Tibi, Árpi.)

Nekünk egy ismeretség révén, az azóta lerombolt Kölcsey-művközpont tánctermében sikerült a világot jelentő deszkákra állnunk (oda máskor is visszatértünk), és hála az Árpi és Tibi által készített plakátjainknak, a belépőjegy ellenére is telt házas lett a cívisvárosi debütálásunk.


Szerencsénk volt persze amiatt is, hogy akkoriban a blues a reneszánszát élte, és kedvelték az emberek a Hendrix-, Mayall- és Cream-féle muzsikákat. A repertoárt aztán saját nóták is gazdagították: Továbbszolgáló blues, Juggler, Azok a napok stb.

,Forró napon Barkasba szálltunk a Kölcsey művházig meg se álltunk. A jazz fesztivált megnyitottuk tűző napon nyomtuk a bluest.
Feri, Zoli, és Tibi és Árpi, Peti, az Atti, Hendrix a lányok no meg a haverok

Így a banda már egyre gyakrabban tudott szerepelni a bevezetőben is kiemelt, rangos alkalmakon, ugyanakkor az újonnan megalakult, böszörményi Hajdú You Do! Ifjúsági Klub is remek helyszínnek bizonyult. Örültünk és élveztük ezt, hiszen nagyon boldog és izgalmas sorozatot élhettünk meg együtt.

Az első önálló, debreceni koncert plakátja 1989-ből

Ez az első „aranykor” az 1989-es buliktól az 1991-es dzsesszfesztiváli fellépésig tartott. Akkoriban alakult át a csapat Till Péter énekesi leigazolásával, valamint az én távozásommal. Új együttesem a HBN-es újságírókkal létrehozott Naplopók Független Zenekar lett, böszörményi barátaim pedig haladtak tovább a jól kitaposott ösvényükön – egészen 1994-ig, amikor is úgy döntöttek, hogy leteszik a lantot. Idővel szétszóródtak az ország minden tájára, és már csak ritkábban veszik elő a hangszereiket.


Búcsúzóul a fenti videót osztom meg, amelyen Jimi Hendrixtől játsszuk a Purple Haze-t a Hajdú You Do!-ban, 1990-ben. Ez alatt pedig a '91-es dzsessznapokról a Room to move látható-hallható tőlünk. Remélem, talán újra eljön még az az idő, amikor a fiúk ismét összeállnak legalább egy közös örömzenélésre, a felejthetetlen nyitódallal kezdve a bulit: „A király zenészeket hívott udvarába, hogy zenéljenek néki ő mulatságára...”


2015. május 2., szombat

A cívisváros „modern” arca

Az esti Nagytemplom és az Aranybika melletti szökőkút

Debrecen legújabb kori történelme 2001 nyarán kezdődött el, a belvárosi sétálóövezet első részének átadásakor. Azóta sok más is épült, és sok mindent leromboltak ezek fejében; a belváros mellett a Nagyerdő is gyökeresen megváltozott.
Nagyobb fotókért kattints a képekre!

A Kossuth tér és a Piac utca látványa a 2001-es átépítésük óta

A korzó részeként készült el a két szökőkút és a városcímer-mozaik is, amiket azóta a környéken a Nagytemplom melletti üvegpiramis és a Hal köz csobogója is követett. A „díszburkolat” kiterjesztésével 2015-ben már többek között az Ady park és a Csapó utca egy szakasza is ilyen. Az utóbbi helyre óriási bevásárlóközpont is került, valamint a soha meg nem nyitott Latinovits Színház.

Cs. Uhrin Tibor három méter átmérőjű városcímer-mozaikja a Kossuth téren

A Csapó-korzó

A közelükben, a régi Kölcsey-művház helyén szintén egy gigász áll, ami kortárs múzeumot, szállodát és konferencia-központot foglal magában. A közöttük kialakított teret „természetesen” műkőlapok fedik (melyek közül egyre több billeg vészjóslóan). Nagy nehezen megvalósult az új kettes villamosvonal is, amin immár a spanyol CAF kocsik siklanak.

A spanyol CAF villamosok átadási parádéja 2014 februárjában

A régi Kölcsey-művház helyén álló Modem belső udvara

Aki évekkel ezelőtt járt Debrecenben, már a Nagyerdőben se talál meg minden korábbit. Lerombolták a stadiont és a csónakázó-tavat, s a helyükön másik aréna, mélygarázs és „vízi ködszínház” működik. Átépítették a szabadtéri színpadot és a Békás-tavat is, ám a tóban – a 2014 nyarán megejtett felavatása óta – egyelőre alig van béka, hal és egyéb vízi állat.

A Nagyerdei Stadion belső tere

Az átépített és bővített Békás-tó nyugati karéja

A változások sorát gyarapítja az atlétikai centrum, a jégcsarnok és a városi sportuszoda elkészülte is. A Kassai úti fürdő és a Szikla presszó területét a Főnix Csarnok foglalja el, míg például a Nagyerdei Strand egykori dögönyözés és négyméteres medencéi helyén az élményfürdő üzemel.

A nagyerdei ködszínház szökőkútja

Az óvárosban tehermentesítőnek nevezett út épül, s vele régi házakat szanálnak... Vajon mi lesz a következő kedvelt, nevezetes, szép vagy egyszerűen csak akadályt képező debrecenikum, ami végleg eltűnik a cívisvárosból?

Fotók és szöveg: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok