Keresés ebben a blogban

2017. április 10., hétfő

Kísértettanyák a főutcán

Debrecenben barangolva olyan nevezetességekkel is találkozhatunk, amik ma már sajnos leginkább attól ismertek, hogy romosak és lakatlanok. De reménykedjünk, egyszer hátha feltámadnak poraikból.

Ebben az összeállításban legutóbb nagyerdei szellemtanyákat mutattunk be, sokak nagy bánatára azonban a sor a belvárosban is folytatható. A Piac utcán végigmenve, rögtön a Nagytemplom és a Kálvin tér mellett sárgállik egy palota, ami eredetileg a kereskedelmi akadémiáé volt, aztán a megyei könyvtár is működött benne. Az épület évek óta üres – pedig éppenséggel talán az iskola is tudna mit kezdeni vele.

Jobb sorsot érdemelne ez a szép palotánk is! Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Továbbmenve, a Kistemplomnál több szellemjárta hely is lapul. A Piac utca 39. szám alatti történelmi nevezetességünk, a Rickl-ház hátsó udvarában szomorkodik a cívisváros egyik legrégebbi épülete:
a Lábasház.


Mellette, a Piac utca 41-es udvar végében pedig az egykori Spartacus Sporttelep terül el az egyre terebélyesebb vadhajtások alatt. Itt 15 éve még régiségvásárok, kiállítások és koncertek is voltak, aztán arról is szólt a fáma, hogy parkolóházat építenek ide, de egyelőre csak sima parkolóként használatos. Lehetne itt egyébként egy jó kis játszótér is... Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


Az Apolló Mozi környékén megint csak több kísértetfészek „riogatja” az arra járókat. A Piac utca 57. szám alatt a belváros egyik legszebb épületét láthatnánk – ha nem lenne üres, lakatlan és egyre lepusztultabb. Korábban amúgy a felső ablakdeszkákra valaki találóan rá is festett egy szellemalakot.


A ház mögött, az Apolló-tömbnek nevezett hely belsejében évek óta egy jókora placc tátong. Oda építették volna meg az Apollo Superior nevű bevásárlóközpontot, ám az eddig nem valósult meg. A terület arról is ismert, hogy sokszor víz borítja a lakóházakkal övezett munkagödröt.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


S végül a Petőfi tér. Ott a 24 emeletes lakóház felől szintén két épületegyüttes búslakodik: a volt Debrecen Hotel és mellette az egykori Hatvani-kollégium.


Ezek szerencsére hamarosan benépesülnek és megszépülnek. Ugyanis a görögkatolikus egyház, illetve metropólia gondjaira bízta őket a – szintén görögkatolikus vallású polgármester vezette – városi képviselő-testület. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Petőfi tér 8. szám alatti palota már megszépített homlokzata.
Fotók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése