Keresés ebben a blogban

2021. február 23., kedd

Belvárosi képeslap, 1967

Debrecen főutcáján 1961 áprilisa és 1965 augusztusa között a Nagytemplom és az Aranybika közötti parkban egy valóságos oázisban gyönyörködhettek az arra járók. A téren ugyanis duplamedencés, mini zuhatagos szökőkút vize csörgedezett (a közepében Zsolnay-kerámiás gyűrűvel), körülötte pedig nem beton vagy aszfalt terült el, hanem zöldellő, dús pázsitszőnyeg. 

A teljes képeslap. Kiadó: Képzőművészeti Alap. Feladási dátum: 1967. IX. 6. Ára: 1 Ft 20 f.

Akkoriban a „Bengáli” villamosok számítottak korszerűeknek. A tuják nem csak két vonalon közlekedtek, és ennél fogva a főteret is behálózták a pályáik. A következő fotón az is látszik, hogy a sínek még a Vörös Hadsereg útja szélein futottak, s a felvétel készítésekor már állt a Centrum Áruház épülete és a Hangya melletti irodaház is.

A Vörös Hadsereg útja páros oldala a Nagytemplom és a Béke útja között

A Nagytemplom mögött, a Kálvin téren Csokonai szobra még rögtön a poéta kicsapatásának helyszíne mellett magasodott. A ReformátusKollégium előtti Emlékkertben szintén dús növények pompáztak. Kis sövénye volt, és megannyi kényelmes ülőalkalmatossága. Talán itt is eltöltött kedvesével egy romantikus légyottot Rozi, aki a lapot elküldte az álmosdi Endrének 1967. szeptember 6-án. Tömör, de sokatmondó üzenete így hangzott: „Üdvözletem és csókjaim küldöm.”

A Kálvin téri Emlékkert és Csokonai-szobor a Kollégiumnál

Addigra egyébként már két éve lebontották a főtéri szökőkutat, a főutca középső fasorait kivágták, a villamossíneit pedig középre helyezték. Színes retro összeállításunk idekattintva csodálható meg.



(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük le valaki mástól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai. Ne lopj te se!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése