Keresés ebben a blogban

2023. november 29., szerda

100 éves fotók a városról (4.)


Debrecen mai lakói legfeljebb már csak haloványan emlékezhetnek arra az időszakra, amikor park és díszkerítés övezte a Verestemplomot, és még álltak a Frohner és a Pannonia nevű szállodák a főutcán.


Az ódon üdvözlőkártyákat bemutató sorozatunk előző részében Vekerdi Károly másolataiból válogattunk, most pedig a V. Pákozdi Károly Zoltán által feltöltöttek közül csemegézünk. Az első képpáron a Verestemplomról láthatunk ritka felvételeket, míg az alábbi fotó a macskaköves főutcát mutatja „lámpakapcsolás” idejénA galéria a képre kattintva is megnyitható.


A fenti lapon toronysisak ékesíti a Kistemplomot, és így van ez a következőn is. Ez a fotó a Nagytemplom keleti tornyából készült, és a régi Aranybika is felfedezhető rajta – sok más viszont nem a mai épületek közül.


Szintén a „hagymakupolás” Kistemplom a negyedik illusztrációnknak is az egyik főszereplője. A felvétel idején gőzmozdony közlekedett a főutcán, s bal szélen már a Frohner Szálloda is szerepel a képen.


A Frohner palotája a mai Miklós utca sarkán pompázott, a vármegyeházával szemben. A fejedelmi fogadó földszintjén a Magyar Királyi Kávéház működött, ami szintén messze földön híres volt.


V. Pákozdi Károly Zoltán a vármegyeházáról is posztolt kópiákat a Debreceni Képeslapok Facebook-oldalára. A palota jobbján ma bankközpont van, a bal oldalán pedig emeletes lakóház.


A következő képen már a Hangya-ház is szerepel, mellette pedig a néhai Löfkovits Arthur üzletének – ma is meglévő – épülete. A villamosok magasságában napjainkban a kormányhivatal hatemeletes épülete áll.


Hasonló helyszínen készült az alábbi felvétel is, azonban megint csak egy másik szögből és időpontban. Ezt azért is mellékeljük, hogy érzékeltessük, mennyire szép volt a Pannonia Szálloda is!


Átellenben a Hungária-palota tündökölt – és tündököl szerencsére napjainkban is. Sőt, a képen látható épületsor majdnem teljes egészében fennmaradt, még ha egyre romosabb is némelyik háza. Sajnos.


Ugorjunk vissza ismét a másik oldalba, ahol ezúttal a Gambrinus közi, pazar ikerpalotát csodálhatjuk meg. A főutcának csak a felét látjuk, mégis nagyon szélesnek tűnik, amin jól megférnek a fák, a gyalogosok és a gépjárművek is.


Az iménti felsorolásba kívánkozik a következő kép egy fontos információja is. Az említett fák alatt ugyanis kényelmes közpadok fehérlettek, mégpedig kifelé állítva. Így tehát általuk a rajtuk pihenők a főutca forgatagát is nézegethették és kipletykálhatták.


A Piac utcán (későbbi nevén a Ferencz József úton) közkutak is működtek. Eleink ugyanakkor a mostaninál több nyilvános illemhelyet is kialakítottak, így a Gambrinus köznél is föld alatti vécék szolgálták a korzózókat.


A sok fekete-fehér fotó közé becsempésztünk egy színeset (színezettet) is. Ezen a gyakran megidézett gőzmozdony pöfékel a Tisza-palota előtt. Az 1911-esnél korábbi fotográfián a főutca tornyai is kirajzolódnak a kövezeten.


Íme még egy kép a Tisza-palotáról. Már kétemeletes, de a jobbján még nem épült meg az Alföldi Takarékpénztár egyik székháza se. Díszes homlokzata alatt a híres Benyáts-féle üzlet felirata is kivillan.


A következő épület még csak 90 éves múlt, ám mindenképpen érdemes szemügyre venni a környezetét. Azért is mutatjuk meg, mert kitűnő példája annak, hogy anno a városi bérházak is mennyire díszesek voltak – lásd a Gambrinus közi és a Simonffy-sarki épületeket is, vagy akár a Borsos József-féle szükséglakásokat.


Utolsó fotónk révén a Nagyerdőbe kirándulunk, azon belül is a Leveles Csárdához. Érdekesség, hogy ilyen nevű vendéglő korábban a víztorony mellett, majd a mai állatkert helyén is működött. A lap unikuma többek között az, hogy csak megcímezni kellett, a mondanivaló kiválasztott szavait pedig csupán alá kellett húzni a nyomtatott részen. Vagy éppen nem...


Összeállításunk első fejezete itt csodálható meg, a második kollekció pedig ezen a linken érhető el.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése