Keresés ebben a blogban

2023. június 7., szerda

Kádár János az Újkertben (1978)

Debrecen az ország és az MSZMP első számú vezetőjét látta vendégül 1978 nyarán. Kádár János felment az egyik 14 emeletes tetejére is, ahol megtekintette az új lakótelepekkel beépítendő városrészeinket is felvonultató makettet (fotóját lásd lentebb).

Kádár János és kísérete a Vénkertben, az ünneplők sora előtt (háttérben az Újkert). Fotó: Építőmunkás

Mindenki „Jani bácsija” 1978. június 7-én érkezett Debrecenbe az aznapi pártaktíva-értekezletre. A vendéget az Újkertben is boldog integetők fogadták, egy kislány virágcsokorral köszöntötte, a vénkerti iskolás gyerekek pedig zenéltek is neki. A nyárias időjárás ellenére is zakót, nyakkendőt és jellegzetes kalapját is viselő pártfőtitkár és a házigazdái fellifteztek a Lehel utca 10. szám alatti toronyház tetejére.

Kádár János és kísérete az újkerti Lehel utca 10. szám előtt, valamint az őt köszöntő kislánnyal. Fotók: Építőmunkás

Ott egy nagyméretű terepasztalon tanulmányozhatták a Libakert, a Vénkert és az Újkert leendő arculatát. A terveket Seres György, a HÁÉV vezérigazgatója mutatta meg (a maketten természetesen az 5 hónappal később átadott Kölcsey-művház is szerepelt).

Kádár János és kísérete a Lehel utca 10. szám alatti 14 emeletes ház tetején bemutatott makettel. Fotó: Építőmunkás

A Debreceni Képeslapok Facebook-oldalán hozzászólók szerint „aznap az ABC-ben féláron árulták az addig és utána sem látott szebbnél szebb gyümölcsöket és zöldségeket” – lásd a kommenteket. Kádár János egyébként akkor már nem először tette tiszteletét Debrecenben. 1960. május 14-én például ő avatta fel a vidámparkot, majd 1977-ben is a cívisvárosban találkozott Románia vezetőjével.

Kádár János a vidámpark megnyitóján. Fotó: Nagyerdei Kultúrpark


Az Építőmunkás című lapban közölt felvételek papírkópiáit nyomdai archívumból sikerült megszereznünk. A sorozat tanúsága szerint Kádár János Nádudvarra is ellátogatott, ahol a kíséretével egyebek mellett végigvonult a település főterén, szemrevételezte a gabonaföldeket, és megismerkedett a pulykanevelő teleppel. Az 1978-as debreceni és hajdú-bihari utazás páratlan összeállítása az alábbi galériánkban tekinthető meg:



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Kádár János és kísérete a debreceni ünneplők sora előtt, 1978. június 7-én. Fotó: Építőmunkás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése