Keresés ebben a blogban

2023. február 5., vasárnap

Régi fotók – Tőletek (4. rész)

A Debreceni Képeslapok olvasóinak családi kincsestáraiból kapott fotók közötti válogatást ezúttal egy különlegességgel kezdjük: a régi Nagyállomás peron felőli frontjának fényképével!


A szép felvételt Ribiczeyné Karalyos Réka Judittól kaptuk, aki igen sok értéket őriz a múltról. A fenti kópia eredetije 1933 nyarán készült, amikor a gödöllői cserkész-világtalálkozó résztvevői a cívisvárosba látogattak. A galéria a képre kattintva is megnyitható.


Nem kevésbé fantasztikus a második dokumentum is! Vértesi Ferenc, a fénykép küldője így ír róla: „1931. március 29-én, vasárnap óriási hóviharban Graf Zeppelin LZ-127-es felségjelű léghajó az Epreskert felett. Miután ledobta a postazsákot, megfordult és Budapest felé elrepült. A léghajón neves személyiségek utaztak: Karinthy Frigyes, Horthy István, Almássy László gróf, Gömbös Gyula.”


A léghajó hossza 236,6 m, az átmérője 30,5 m volt. Szintén unikum, hogy a kép előterében az egykori, csodás Vértessy-strand egy részlete látható! Hasonló korból, 1929-ből származik a következő fotó is, amit Kenyeres Ilonának köszönhetünk. A kép egy bált örökített meg (Ilona édesapja, Tóth Gyula is látható rajta), s a buli az Aranybika Bartók Termében volt.


Kiss Erika a családjuk Cegléd utcai, egykori cukrászdájáról bocsátott egy páratlan felvételt a Debreceni Képeslapok rendelkezésére. A vendéglőnek kerthelyisége is volt, ma pedig más jellegű üzlet működik az épületben. Az alábbi fotó 1933-as, és a Nagyerdei Strand látható rajta a trambulinnál. A képet Suhayda Márta Ida töltötte fel a Facebook-oldalunkra – köszönjük szépen!


S íme még egy klassz kép a Nagyerdőről és látogatóiról, de egy évvel későbbről. Ezt a felvételt Répás Zoltán osztotta meg magazinunk olvasóival.


Bakó Irén következő fotóján a Vörös Hadsereg útja nevet viselő főutca látható a „Hungáriánál”. A képet az édesapja készítette, de Irén – elmondása szerint – idővel maga is közreműködött a fotózásban és laborálásban.


Barbócz Erzsébetnek szintén nagy fotós volt az édesapja, és később ő is az lett. Az apa a lenti felvételén a Szoboszlói Úti Általános Iskolát örökítette meg, nem is akárhonnan: az akkor még működő kefegyár kéményéről!


Most pedig jöjjön még egy fekete-fehér kép, 1979-ből. A Bergmann Annától kapott fotón a mai Víztorony (akkor még Tanács) utca látható a Fényes udvarnál. A víztorony lábain túl pedig a már nem létező Sumen Étterem és Márka Bár feliratai láthatók!


1991-ben átírták a szocialista utcaneveket, és a szovjet csapatok is elhagyták Debrecent. A Fogl Márton által küldött képen a kivonuló csapatszerelvény sötétlik a nagysándortelepi vasútállomásnál. Tavárisi, konyec!


Ugorjunk át az új évezredbe, s csodálkozzunk rá Árva Barna fotójára. A 2005-ben kattintott kép a Burgundia utca felől mutatja a vásárcsarnokot – aminek a helyén ma bevásárlóközpont és félkész színházépület van.


A Csapó utcai kolosszus építéséről Széplaki András is küldött fotót. A létesítmény már félkészen is gigantikus volt, s tulajdonképpen azóta is félkész, hiszen a tervezett színház máig nem nyílt meg.


Furcsa történet a „Modem” kialakítása is. A szintén hatalmas építmény (valamint a mellette lévő konferencia-központ, szálloda és Baltazár tér) a Kölcsey-művház helyét foglalja el, ám amit ma Modemnek ismerünk, az először a „Demo” nevet kapta – lásd Boruzs Lajosné 2006-os fotóján. A névváltoztatás miatti betűátrendezés szintén nem volt olcsó mulatság.


Sokan emlékeznek vissza nosztalgiával a Nagyerdei Stadionra (1934–2013) is. Erről kaptuk a következő fotót Vekerdi Károlytól, aki millió értékes képeslapmásolattal is megörvendeztetett bennünket.


Hasonlóképpen sokan vallják azt, hogy a Békás-tó az átépítése előtt volt az igazi. Egyik olvasónk vélekedése szerint többek között az volt a jó benne, hogy nem kellett kimennünk a városból, de mégis olyan volt, mintha Debrecentől távol kirándulnánk... Ezt a fotót Hangyál Zsuzsa készítette 2013-ban – köszönjük!


Olvasd el sorozatunk első részét, és nézd meg a fotókat a második fejezetben is! Összeállításunk előző cikke pedig itt látható.

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

(Folytatjuk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése