Keresés ebben a blogban

2017. március 25., szombat

A martinkai Eiffel-torony

A Debrecentől 12,5 kilométerre fekvő Martinka innenső határában nagy meglepetés érheti az arra járókat: Eiffel-torony áll az egyik kertben. Nagyobb fotókért kattints a képre!

A makettet eredetileg bronzfesték és reflektor is díszítette
Fotók: © Debreceni Képeslapok
Ha a cívisvárosból érkezünk (a Debreceni úton), akkor bal kéz felől, a bolt melletti portát érdemes figyelni, ott pompázik ugyanis a híres makett. Annyira egyébként nem is pici, hiszen hat méter magas.
A Dehir.hu-nak írt cikkünkben a mű készítője, Vida Sándor, aki tetőfedő (eredetileg hentes) elmondta: egy albumfotó alapján, tetőlécekből és 120 órai munkával építette meg a kompozíciót.

Ezzel szemben a francia főváros ékessége 300 méterre tör az égbe, s 1887. január 28. és 1889. május 15. között készült. Mesterünk a nagy mű megalkotása előtt még nem járt Párizsban. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egy mini hortobágyi Kilenclyukú híd összeállítása is a tervei között szerepel. Amíg tehát az megvalósul, egyszer mindenképpen érdemes útba ejteni a jól sikerült kis Eiffel-tornyot, aztán pedig irány a makett-puszta!

A martinkai Eiffel-torony 2021. szeptember 19-én
Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése