Keresés ebben a blogban

2020. január 13., hétfő

Mikolás Tibor (1924–2014)


Debrecen II. világháború utáni, új arculatának meghatározó alakítója az az építész, aki többek között a Kölcsey-művház, a Centrum Áruház és a DOTE Elméleti Tömb épületeit is megtervezte. (A galéria a képre kattintva is megnyitható!)


Mikolás Tibor és a munkássága előtt 2016 novemberében tisztelgett életmű-kiállítással az építészkamara a Méliusz-könyvtárban. A lebontott Kölcsey-művközpont fenti panorámaképét, valamint az e cikkünkben megosztott többi felvételt a tárlaton készített reprodukcióink közül válogattuk.

Ilyen volt a Kölcsey-művközpont belső csarnoka, fent pedig magára az épületegyüttesre csodálkozhattunk rá

A Mester munkásságáról és alkotásainak fotóiról idekattintva tanulmányozható kortörténeti jelentőségű, részletes összeállítás. Az alábbi kép az új Petőfi teret mutatja, ahol eredetileg hatemeletes volt a lakóház, amit szintén Mikolás Tibor tervezett.


A Kálvin téri modern lakóház ugyancsak az ő munkája. Az egykori Uránia Mozgóról itt csodálható meg sok fotó és történet, a Kálvin térről pedig idekattintva található anyagunk.

Ekkor még a Keleti Emlékkert közepén is park pompázott

A Sajó Istvánnal is jó munka- és baráti viszonyt ápoló Mikolás Tibor a Keletterv szakembereként a cívisváros lakótelepeinek megalkotásában is részt vett. A következő fotón az újkerti Lublin Étterem belső terén ámuldozhatunk...


Itt pedig ismét az Újvigadó jön, mégpedig a terasz felőli bejáratával. Ez a rész nyúlt rá a Csónakázó-tóra. Ma már egyik sincs meg, a helyükön park, mélygarázs és ,,vízi ködszínházas" szökőkút van.



A macskaköves tér. Reprók: Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése