Keresés ebben a blogban

2017. február 16., csütörtök

A Lovagkirály emlékéve


A Debrecentől ,,karnyújtásnyira" lévő Nagyvárad lesz a kiemelt helyszíne a Szent László-emlékévnek. Márciustól a városalapító királyról előadásokat tartanak itt, júniusban pedig a hagyományos Szent László Napokra várják az ünneplőket.
(A galéria a képre kattintva is megnyitható.)

A felső képen a színház látható, itt pedig a nagyváradi városháza.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Árpád-házi I. László 1046. június 27-én született, és 1095. július 29-én hunyt el. A somogyvári apátság templomában temették el, majd a holttestét II. István király vitette át Nagyváradra, a Szent László által alapított templomba. A legenda szerint már a szentté avatása előtt is sok csoda történt a sírjánál: vakok, süketek, sánták, némák gyógyultak meg. Az első templom építése 1370-ben fejeződött be,
míg a mai, új gyülekezeti helyé 1779-ben.

A Szent Lászlót ábrázoló emlékérem próbaverete Debrecenben, a 70 éves a forint című tárlaton

Emlékévnek abból a kettős alkalomból nyilvánította a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2017-et, hogy a Lovagkirály 940 éve lépett trónra, és 825 éve avatták szentté. A kiemelt figyelemnek az is oka, hogy László király a keresztényi egység szellemében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Ugyanakkor – az indoklás szerint – a Magyar Királyság az ő uralkodása alatt erősítette meg
a helyzetét a térségben.

A nagyváradi vár romjai, háttérben a belváros. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az ünnepségsorozatban részt vesz, és helyi programokat tart a Debreceni Egyetem és a katolikus egyházmegye is. A cívisvárostól 73 kilométerre lévő ,,Pece-parti Párizsban” pedig egyebek mellett vetített képes előadás lesz a Szent László-legendákat megörökítő erdélyi falképekről, és antropológus-biológus avatja be az érdeklődőket a győri ereklyekoponyával kapcsolatos felfedezésekbe.


Az EMKE Kávéház palotája (a ,,Sztarill"), ahol Ady Endre megismerte múzsáját, Lédát.

A fentieken kívül ugyanakkor történész előadó ismerteti a középkori szentkultusz mibenlétét. A nyári Szent László Napoknak ezúttal is a felújított nagyváradi vár ad otthont, ahol családbarát királyi hét is
várja az érdeklődőket, megemlékezőket.

A ,,Pece-parti Párizs" tavaszváró látképe. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

DBKL


A Fekete Sas Szálloda csodálatos belső tere

(Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
Debreceni Képeslapok fotóit, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.