Keresés ebben a blogban

2024. április 11., csütörtök

Debrecen, a mennyei szépségek városa


Debrecen régmúltjából mutatunk most egy szép színes lapválogatást. Abba az időbe kalandozunk, amit mi már csak ezekről a csodás felvételekről ismerhetünk...

Lámpagyújtó (vagy csak szerelő?) a Piac utcán, hátérben a még hagymakupolás Kistemplom

A galéria a képre kattintva is megnyitható.


Ismét egy ismerősünk lepett meg minket egy köteg pazar reprinttel. A fenti fotókon a Nagyállomás palotája és a Kálvin tér lenyűgöző látványában gyönyörködhetünk, akárcsak az Uránia Mozgó díszes épületében. Itt pedig az egykori DMKE, valamint a Széchenyi és a zöldellő főutca is megcsodálható a Régi Városháza:


A következő képek a Kistemplom, a megunhatatlan Nagyállomás és a Simonffy-sarki bérház lélegzetelállító arcait idézik meg a ma emberének:


Az Alföldi Takarékpénztár lebontott székháza és a Tisza-palota pompázik a következő képeslapmásolatokon, no meg persze egy szép villamos és az ezernyi növény az Aranybikával átellenben, a városházánál.


Természetesen csodálatos volt a főtér is. Mellette a Szent Anna utcai piarista gimnázium, valamint a katolikus templom előtt is annyi fa burjánzik a régi üdvözlőkártyákon, hogy az már szinte hihetetlen! A bal alsó jelenet pedig a régi Kossuth utcára visz vissza, ahol a pénzügyi palotát, valamint a kerítéses Csokonai Színházat is láthatjuk.


Ugye milyen fantasztikus, hogy ilyen mesés is volt a cívisváros? Az utolsó fotókon a villamosok előtti kisvonattal, valamint hortobágyi csikósokkal és az Attila téri görögkatolikus templommal is találkozhatunk. Ők és a ruházatuk is ugyanolyan mennyeien szépségesek a képen, mint maga Debrecen!



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük le másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk megbecsült példányai. Ne lopj te se!)

Az Attila téri görögkatolikus templom, mely 2020. május 22-én már 110 éves

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése