Keresés ebben a blogban

2017. március 10., péntek

Oh, végre nyílnak az ibolyák!

Debrecenben a tavaszi virágok 2017-ben később bújtak elő, mint a korábbi években.
Nemrég volt olyan is, hogy például hóvirág és japánbirs már januárban is nyílott,
sőt ibolya és orgona még novemberben is...


A mostani esztendőben a hóvirágok februárban jelentek meg, aztán végre a téltemetők is sokfelé sárgállanak már, most pedig íme itt a legújabb csoda: néhány helyen szirmot bontottak az ibolyák is! Ezeket a képeinket a Füredi út és az Egyetem sugárút sarkán készítettük, és persze már nagyon várjuk a gyönyörű magnóliák rügyeinek kipattanását is!
(A szeptemberi orgonavirágzás képei idekattintva csodálhatók meg.)
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése