Keresés ebben a blogban

2017. április 12., szerda

Tündököl a tavasz, közeleg a húsvét


Debrecenben a ,,hagyományokhoz híven" szeszélyes az április, ám így is sok szépség örvendezteti meg az embereket. Erre példa a fenti fotó a Dobozikert szélén a Faraktár utcáról (ahol már nyílik a lila akác), valamint a második felvételen a Csemete utca és a Dózsa György utca burjánzó látványa a libakerti és a vénkerti lakótelepek között. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


A Bayk András-kert innenső határán vidáman kanyarog a kis patak a sok esőnek köszönhetően:


Sok helyen nyílik az orgona is, az alábbi csokrot a Létai úton örökítettük meg.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


Meglátogattuk az újkerti Nagy Katalin Emlékparkot is. Ezúttal is gyönyörű arcát mutatta ez a kis gyöngyszem a Borbíró téri toronyházak alatt.


Barangolásaink során természetesen a belvárosban is megfordultunk. A következő képeken a Déri tér színpompás tulipánjait mutatjuk meg, valamint a már működő kis csobogót. Szép tavaszt és húsvéti készülődést kívánunk Mindenkinek! Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése