Keresés ebben a blogban

2023. szeptember 11., hétfő

A jobbágyból lett milliomos


Debrecen egyik különleges épülete eredetileg egy híres kereskedőé és mecénásé, Csanak Józsefé (18191887) volt az egykori Kádas utca és a Piac utca sarkán – lásd a fenti, 1905-ös képeslapon a bal szélső házat. (A galéria a képre kattintva is megnyitható.)

Ifj. Csanak József (II. világháború után lebontott) villája a mai Nagyerdei körúton (fotó – Kiss Ferenc, 1910),
valamint a kereskedő portréja 1885-ből

Csanak József egy derecskei jobbágycsalád gyermeke volt, aki Debrecenben lett fűszerinas, majd Ausztriában és Svájcban is dolgozott. Itthon átvette és felvirágoztatta a főnöke boltját, és sokat áldozott a cívisváros fejlődéséért is. Így például alapítója volt az Emlékkert Társulatnak is, amelynek köszönhetjük a Kálvin tér, valamint a régi Petőfi tér parkjait is.

A Piac utca látképe 1909-ben, egy ismeretlen fotós felvételén gőzmozdonnyal, bérkocsikkal és persze balról a Csanak-házzal

A Kádas utca 1898 óta viseli Arany János nevét. A Csanak-ház akkor már 38 éve ott állt; az 1860-ban elkészült palotát Skalniczky Antal tervezte, aki a Csokonai Színházat is. Minderről a Kulturális Örökségi Napok alkalmából tartott, korábbi látogatásokon is hallhattunk, s ekkor készítettük a mostani cikkünkben bemutatott reprodukciókat is.

A Hungária-palota és a Csanak-ház pazar látványa Haranghy György 1902-es fotográfiáján

A Csanak-házat 2002-től építették át és újították fel (ezek során egy emlékezetes toronydaru-baleset is történt), és ügyes megoldásokkal egybekapcsolták a két szomszédos ingatlannal is. Az így létrehozott épületegyüttesben azóta egy olasz biztosítótársaság működik. Csanak József nevét egy nagyerdei utca is őrzi, ugyanakkor az ottani háza is áll még. A Csanak-házzal szomszédos Hungária-palota és az Első Debreceni Takarékpénztár történetéért látogass erre az összeállításunkra...

A Csanak-ház (jobbról) és a Hungária-palota 1915-ben


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utca fantasztikus életképe 1905-ből. Reprint: Uropath

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése