Keresés ebben a blogban

2023. május 29., hétfő

Anno és most a cívisváros (4. rész)

Debrecenben nemcsak a belváros változik folyamatosan, hanem természetesen a Nagytemplom környékén kívül eső területek is. (A galéria a képre kattintva is megnyitható.)


Sorozatunk mostani részében ezekre mutatunk elgondolkodtató példákat a régi és a mai felvételek segítségével. Az első képpárunkon az Attila téri templom környezetére csodálkozhatunk rá négyes villamos idejében és napjainkban készült képek révén.


A második montázson a Fényes udvar kezdeti és mai arcai vethetők össze az óvodai résznél,  míg itt alább a Kossuth utcával tehetjük ugyanezt. A régi képen a Verestemplom előtt szintén a négyes villamos látható, ami itt ment ki a Nap utcán az Attila térre.


Onnan a Vágóhíd utcára futottak a tuják, ahol a régi katolikus temető mellett a Debreceni Dohánygyár, valamint a Zsibi is elérhető volt velük. Húsz évvel ezelőtt pedig az alábbi szórakozóhely is megvolt – aminek az épülete ma már baromfitermék-üzlet. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok 


Maradva a kikapcsolódásnál, érdemes vetni egy pillantást a Kassai úti régi ,,Fekete Bárány"
(más néven Sírásó) kocsma korai és mostani arcára is:


A Dobozi-lakótelep mellett működött DMKE ugyancsak megér egy misét... Mai fotók: © Debreceni Képeslapok 


A 2017-ben ,,kereken" 115 éves Nagyállomás-palota történetével és korabeli felvételeivel egy egész könyvet megtölthetnénk. A következő blokkban az 1937-ben lencsevégre kapott főépületet hasonlíthatjuk össze a maival.


A Nagyállomás pályaudvarának egykori és mostani látványát a Homokkerti felüljáróról szemlélve is egybevethetjük. (Jobbról az Ispotály-templom.) Mai fotók: © Debreceni Képeslapok 


Onnan átsétálhatunk a Déli sor és az István út sarkára is. Ez amiatt is lehet érdekes, hogy 55 éve még benzinkút működött az ingatlanon, ma pedig már nincs ott.


Az imént említett felüljáróról a Wesselényi utcára is lepillanthatunk. Az útszakasz 1973-ban még szinte egy kopár árok volt, persze akkor még messze nem volt szükség az 1998-ban befejezett szélesítésre. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok  


Lúdbőrös élményt nyújt a libakerti fotók nézegetése is! Ez a rész volt az Új élet park,
aminek vörös Octaviás hangulatát 1969-ben örökítették meg.


A közeli Tanácsköztársaság útja (most Egyetem sugárút) központi részén alakították ki a Március 21. teret, ami ma a Nagy Lajos király tér. Itt állt a ,,Proletár" szobor, amit a rendszerváltáskor brutálisan letörtek. Előtte pedig a 3. népfelkelő és gyalogezred szobra állt ezen a helyen. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok 


A sugárút eredetileg nyílegyenesen kötötte volna össze az Egyetem teret és a belvárosi Déri teret. Ez nem így valósult meg, ellenben a következő összeállításban a múzeum melletti Perényi utca 1959-es zegzugaira ámulhatunk rá. Akkor ott volt a pártház, amiben később zenei klub is működött, ma pedig bírósági létesítmények.


Utolsó montázsunkban az egykori Göcs és más helyi gyárak számára kialakított sporttelep melletti Sport Étterem születését és mai arcát hasonlíthatjuk össze. Ennek szomszédságában volt a drága jó Oláh Gábor utcai koripálya... Sorozatunk előző részeiben pedig idekattintva csodálhatók meg Debrecen változásai. (Folytatjuk...) Mai fotók: © Debreceni Képeslapok 



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése