Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 28., péntek

Napfényes kirándulás Hajdúszoboszlón

Debrecen kedves testvértelepülésén, Hajdúszoboszlón szeptember végén is nagy a forgalom. Ide látogattunk el mi is egy kis kirándulásra, amelyen a Szilfákalja nevű főutcán csobogó szökőkutat, az 1829-ben véglegesült református templomot és a Bocskai-szobrot is megcsodáltuk.
Fotók, videó: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ha szívesen gyönyörködnél régi, szép felvételekben, melyek a fürdővárost örökítették meg,
akkor látogass erre a cikkünkreFotók, videó: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 26., szerda

Virágtengert fakasztott a 2018-as ősz

A szeptemberi tér. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok
Debrecenben gyorsan levonult az országos hidegfront, amely jól ütemezve a csillagászati ősz beköszöntével árasztotta el a cívisvárost is. A nem igazán számottevő csapadék mellett a hőmérséklet is visszaesett. Ebben az évszakcserélő időszakban sétálgattunk a belvárosban, s örökítettük meg a Piac utca akkori arcát, valamint a Petőfi tér látványát.

Tehát lehet bármennyire is borongós a hangulat, a cívisváros nyitott szemmel járó kedvelői olyankor is találhatnak szépségeket benne. A parkkal kapcsolatban pedig külön öröm, hogy végre ismét gyönyörű virágok pompáznak az ottani ágyásokban.

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utca látképe 2018. szeptember 25-én. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

2018. szeptember 24., hétfő

Csoda a székesegyháznál

Debrecenben beköszöntött a csillagászati ősz, és ezzel együtt hidegfront árasztotta el a cívisvárost. Váratlanul azonban vasárnap délután felszakadozott a felhőzet, kisütött a Nap, és a Szent Anna utcai katolikus székesegyház fölött is felragyogott az ég. Csodálatos volt! Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A Batthyány utca felőli látvány. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 22., szombat

Szeptemberi ragyogás

Virágözön a Régiposta udvarán. Nagyításért kattints a képre!
Debrecenben gyönyörűen telt eddig a nyárutó, és ez nemcsak az időjárásnak köszönhető, hanem a megannyi szemkápráztató érdekességnek is.

A legidősebb (csaknem 320 éves) lakóházunknál, a Régiposta fogadó udvarán most például ilyen pompás virágkocsik sorakoznak, mint ahogyan a bal oldali felvételünkön vöröslenek.
A cívisváros egyik leghangulatosabb helye egyébként szeptember közepén is a Déri tér, ahol a múzeum előtti süllyesztett parkban

franciakert, szép növények, csobogók és szobrok is ámulata ejtik a látogatókat.
Fotó, videó: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Itt készítettük a fenti friss képsorunkat. Ha pedig érdekelnek régi felvételek is erről a meghitt helyről, akkor idekattintva csodálhatod meg az egykori arcait. Fotó, videó: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 20., csütörtök

Debrecen így emlékezik Kossuth születésnapjára

Debrecen mindig is nagy becsben tartotta Kossuth Lajos emlékét, hiszen itt választották meg kormányzóvá, és a nemzetgyűlés a Függetlenségi Nyilatkozattal itt mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását is. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A fiától búcsúzó anya a lobogóval. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Kossuth Lajos születésének 216. évfordulóján, 2018. szeptember 19-én szerény ünnepség színhelye volt a nevét viselő főtér. A frissen restaurált szoborcsoportra lobogót feszítettek ki, a kis színpad fölött pedig a Kossuth híres mondatát tartalmazó feliratot függesztették ki.

Ha érdekel Kossuth Lajos (1802. szeptember 19., Monor – 1894. március 20, Torino) életrajza, akkor idekattintva idézheted fel a kalandokban bővelkedő életútját. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 19., szerda

1500 énekes a 150 évvel ezelőtti Méliusz téren

Debrecen kereken 150 esztendeje, 1868 nyárutóján rendezte meg a 4. országos dalárünnepélyt és -versenyt. A szeptember 18. és 22. közötti fesztiválnak főként a mai Méliusz térnél felépített csarnok adott otthont, de természetesen a Nagytemplom és az akkor 3 éves városi színház is fontos szerepet kapott. Itt volt Erkel Ferenc és Blaha Lujza is.

Munkácsy Mihály rajza a helyszínről. Repró: Parlando.hu
A programsorozatban több mint 60 kórus 1300 énekese (dalárja) vett részt. Az előadásokra külön dalcsarnok épült, amely 15 ezer személy befogadására volt alkalmas. A kórusok szeptember 18-án vonattal érkeztek Debrecenbe, és az üdvözlő beszédek után kibontott zászlókkal vonultak végig a dalosok a városon. Az utcákon nemzeti zászlókkal díszítették fel az ablakokat, és virágesővel köszöntötték az énekeseket. Másnap este a Nagytemplomban volt díszhangverseny kizárólag magyar művekből, Erkel vezényletével.

A versenyen az első díjat (a debreceni hölgyek által felajánlott díszserleget) a pécsiek nyerték, a második az esztergomi kórus, a harmadik az Aradi Dalárda lett, a negyedik pedig a pesti Nemzeti Dalkör. Ezt követően Debrecen 1882-ban és 1929-ban is hasonló dalosversenyt rendezett. Akkorra már szinte elnyerte a mai arcát a cívisváros, de gondoljuk el: 1868-ban a Kossuth utca még Nagy-Czegléd utca volt, nem épült meg a Verestemplom, és nem járt villamos se. A Csokonai Színház hároméves volt, viszont például a 18. szám alatti, ma is álló barokk lakóház már 40 éves volt...

2018. szeptember 13., csütörtök

A 300-5 éves csárda

Debrecen egyik kedves városrészében, Józsán vendégeskedtünk a minap, ahová az előző cikkünkben bemutatott bicikliúton tekertünk ki. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Beérve a településre, megcsodálhattuk többek között a fenti patinás épületet, ami a táblája szerint öt év múlva már 300 éves. A bringaút pedig egyébként arról is nevezetes, hogy Alsójózsáról el lehet jutni rajta egészen Mikepércs szívébe.

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 11., kedd

Gyönyörű bringautak

Debrecenben egyre kiterjedtebb a kerékpárutak hálózata. Van, amelyik nem a legtökéletesebb (például a Hatvan utca közepén), de némelyik nagyon hangulatos. Fotó© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ugyanakkor mindenképpen a jól sikerültek közé tartozik a Piac utcai szakasz a Miklós és a Széchenyi utcák között, valamint a fenti képen látható Böszörményi úti rész, és mi idesoroljuk
a külső Vámospércsi úti bringautat is. Ha pedig a Mikepércsre vivő ,,szupersztrádáról" is érdekel a cikkünk sok fotóval, akkor idekattintva láthatod.

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. szeptember 7., péntek

Ajándék zsebkönyvek a természetbúvároknak

Debrecenben a nagyerdei fák között kedves meglepetésre lehetnek figyelmesek a kirándulók. Ehhez be kell menniük a nyulas mászóka közelében lévő szép táblához, amin a park védett madarai szerepelnek. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ez a színes tabló tulajdonképpen egyúttal pad is, amin lepihenhetnek az arra járók. Na, ezen a lócán vettük észre a meglepetést. Ez pedig nem más, mint két témába vágó könyv a Gondolat zsebkönyvek sorozatból: A Föld különös jelenségei, és Az állatok téli álma című alkotások.
Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Szóval, az ismeretlen jótevőnek köszönhetően, aki lecsüccsen erre az ülőhelyre, az a természetben és a madaras táblában való gyönyörködés mellett a könyveket is olvasgatja (például a telefon nyomkodása helyett). Sőt az sem kizárt, hogy esetleg haza is viheti a könyveket? Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok