Keresés ebben a blogban

2023. február 20., hétfő

A Mackós kút és sok szép szobrunk ikertestvérei


Debrecen szobrait és a történeteiket tanulmányozva érdekes felfedezéseket tehetünk. Ilyen az is, hogy több alkotásunknak létezik ikertestvére is valahol az országban vagy a nagyvilágban.

A debreceni Piac utca Merkúr-szobra (Gregersenné Lux Alice, 1940) és a Budapest II. ker. Bem utcai párja, Hermész (Gregersenné Lux Alice, 1937). Mindkét házat a férj, Gregersen Hugó tervezte. Fotók© Debreceni Képeslapok

A debreceni Sas utcán állt macis kútnak (Medgyessy Ferenc művének) például a Budapest II. kerületi Nagy Imre téren örökítettük meg a párját. Fotók© Debreceni Képeslapok


Honvédtemetőnkkel együtt a ,,Haldokló oroszlán" is megújult a minap. Az 1899 óta ott található (korábban az Emlékkertben álló, azelőtt pedig rejtegetett) szobrot az a Marschalkó János készítette, aki a fővárosi Lánchíd (1849/1949) oroszlánjait is megalkotta. Fotók© Debreceni Képeslapok

Kádár Géza magyar festő (18781952) műve: Nagybányai részlet napsütésben

Hasonlóképpen párja van Budapesten a mi Déri téri Táncosnőnknek, a Kálvin téri Bocskai-szobornak, az Oláh Gábor utcai ,,Szoptató anyának", valamint a Kollégium Petőfi-szobrának is. Sőt: Nagybányán a Nagytemplomunknak is (lásd a fenti kompozíción)!


Létezik debreceni példa is, hiszen a Déri téri gyönyörű Merengő szobornak a Köztemetőben található a testvére. Mindkettőt Debreczeny Tivadar készítette.

A Kút utcára ,,csavargott" hangyák. Fotók© Debreceni Képeslapok

A Piac utcai hangyaszázadnak a Kút utcában bujkál néhány tagja, a Bem téri Trianon-emlékművünknek ugyanakkor Balfon áll a párja (mely nem csonka).

Petz Samu református temploma a budapesti Szilágyi Dezső téren (1896) és a debreceni Méliusz téren (1887). Fotók© Debreceni Képeslapok

A debreceni Verestemplom párját (melyet szintén Petz Samu tervezett) Budapesten, a Debrecen hajó mellett fedeztük fel. Mindemellett pedig bizony a debreceni Pallagi úti Wallenberg-emlékműnek is van pesti társa.

A Pátzay Pál által készített Wallenberg-emlékmű, a ,,Kígyóölő" a Tevánál. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az Anya gyermekével címet is viselő kompozíció minden bizonnyal Debrecennek az egyik legismertebb szobra, hiszen Budapesten és Szolnokon is vannak róla másolatok, sőt anno az ezerforintos bankjegyen is szerepelt a képe. A debreceni művet (melyet Medgyessy Ferenc készített Maria Kienich-ről és a kislányukról) 2009-ben helyezték el az Oláh Gábor utcai játszótérnél.

Az ,,Anya gyermekével" (a ,,Szoptató anya") az Ötholdas pagony mellett. Fotók© Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése