Keresés ebben a blogban

2023. augusztus 30., szerda

Újjászületett értékeink a cívisvárosban


Debrecen múltjának felidézése mellett magazinunkban gyakran és nagy örömmel adunk hírt a cívisváros legújabb kori eseményeiről is.

A rendőr-főkapitányság (balról a barna épület) és a szintén renovált Balogh-ház a napsütötte Kossuth utcán. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ilyen például az, ha felújítják valamelyik régóta romos épületünket,mint legutóbb az Egyetemi templomot és a Kistemplomot is. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A felső képeken a Vár utcai zenepalota megszépült külsejét csodálhatjuk meg, a második felvételen pedig a Simonffy utca szintén szépen rendbe tett lakóházát. A következő fotónkon a zöld épülettel szemközti házra, a törvényszéki palota itteni szárnyára pillantunk, majd pedig a Széchenyi utcát keressük fel, ahol a főhomlokzata tündököl. Fotók: © Debreceni Képeslapok


törvényszéki palota kívül-belül megszépült, így tehát a Széchenyi utcai homlokzata is gyönyörű lett. Ez csodálható meg a következő felvételen. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A törvényszékkel szemben található Debrecen legrégebbi lakóépülete, a Régi Posta fogadó, szintén takarosan rendbetéve. Ezt mutatjuk be az alábbi képen. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A környéken barangolva a Hatvan utcán is szívet melengető változást tapasztalhatunk! Való igaz, sajnos itt is volt bontás, de az egykori szecessziós lakóépületet pazarul kicsinosították. 
Fotók: © Debreceni Képeslapok


Íme a legfrissebb példa az alábbi képen: a Hatvan utca és a Bethlen utca sarkán hotel született a régi épületbőlFotók: © Debreceni Képeslapok


Onnan nem messze egy másik bravúros renoválásról is fontosnak tartjuk a megemlékezést, ez pedig a Vénkert szélén álló, Böszörményi úti malomépület rendbetétele és átalakítása. A patinás helyen szintén szálloda működik immár. 
Fotók: © Debreceni Képeslapok


A belvárosba visszatérve, a Kossuth utca is tartogat örömteli fejleményeket:

A Kiskossuth melletti, 200 éves ház is megszépült. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az Széchenyi utca 46. szám alatti ház renoválásának eredményét is öröm nézni.

A Széchelyi utca 46. szám alatti, szépen felújított irodaház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A fenti példák mellett olykor a kevésbé szem előtt lévő házak tulajdonosai is ragyogó tettekről tesznek tanúbizonyságot, miként azt például az egykori ruhagyár (eredetileg szalámigyár) melletti Monti ezredes utcában is megcsodálhattuk. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Az Árpád téri református templom szintén szemet gyönyörködtető lett. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A renoválások egyébként nemcsak úgymond a történelmi épületeket érintik, hanem például a Vásáry-sarki, klasszikus szocreál házat is. És ez nem is baj, hiszen az is Debrecen múltjának a része – miként a jelenének is. Lentebb görgetve a Péterfia utcai új lakótömbbel szemközti cívisház újjászületését mutatjuk be, és még a Bajcsy-sarokra is ellátogatunk. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Vásáry-sarki, 1952-ben emelt épületben működött a tervezővállalat. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

A Péterfia utca egyik remek kivétele: nem bontottak, hanem éttermet nyitottak. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Bajcsy-sarki palota is gyönyörű lett! Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése