Keresés ebben a blogban

2019. október 28., hétfő

Présház, Bauhaus, Patyomkin – és a közös tragédiájuk

Debrecen egyik hangulatos utcájában, a Komlóssyn áll egy nagyon különleges, régi, hosszú épület. A fatornácos, egyszintes, sárga falú ház meglepően jó állapotúnak tűnik, viszont évek óta eladó.


Különös ismertetőjegye a kerítése is. Facebook-posztunk nyomán Nyul Imre és Balogh László hozzászólásaiból azt is megtudhattuk róla, hogy Szepesi Dezső építtette 1925-ben présháznak, a kerítése pedig az Alföldi Takarékpénztáré lehetett, illetve arra utal. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az Egyetem sugárúti Bauhaus-villa is lakatlan és eladó. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az épülettel átellenben, az Egyetem sugárúton szintén egy nagyon ,,furcsa" ház bújik meg a fák alatt. Ez is hosszú ideje eladó és lakatlan. A Bauhaus stílusú lakóház kereken 80 éves, és Rimanóczy Gyula tervezte egy debreceni kötődésű nő, Jay Poward számára. Olvasónk hozzászólásaiból az ő esetében is markánsan kitűnik, hogy igen sokan kedvelik a villát, egyúttal aggódva is a sorsáért.


A mögöttünk lévő hét legnagyobb visszhangját a Péterfia utcán készített felvételünk keltette, amelyen a Medgyessy-emlékmúzeum melletti épület bontását örökítettük meg. Ennek kapcsán érdemes idekattintani a felháborodott hozzászólások lavinájának tanulmányozása érdekében, még ha szívderítő olvasmánynak jóindulattal se nevezhető. Fotók: © Debreceni Képeslapok


S végül a Mester utcai ,,Patyomkin"-házunk a fenti fotón Az elhagyott, s csupán az utcai fala által létező romról korábban is írtunk, most azért foglalkoztunk vele ismét, mert amikor elbontották előle a buszvárópavilont, még szembetűnőbb volt az egykori szépsége, valamint természetesen a szívbemarkoló állapota.

A Cserepes utca 23. szám alatti házikó, ahol a Légy jó mindhalálig című filmet forgatták 1960-ban. Fotók: © Debreceni Képeslapok

És hogy el ne felejtsük: a Cserepes utca 23. szám alatti házikó, ahol a Légy jó mindhalálig című filmet forgatták 1961-ben, s a történet szerint itt laktak Doroghyék. Róluk ebben a cikkünkben írtunk sok szép archív fotóval, és minden bizonnyal kell is még majd írnunk róla... Fotók: © Debreceni Képeslapok

Frissítés: A Cserepes utcai kis házat 2020 októberében lebontották. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Frissítés 2.: A Szepesi-présház anno és a hűlt helye 2021 szeptemberében... Fotók: © Debreceni Képeslapok

2019. október 21., hétfő

Október közepi színharmónia


Debrecenben csodálatosan telik 2019 októbere, legalábbis az időjárás és a természet színei alapján. Mostani csokrunkban ebből nyújtunk ízelítőt; első képünkön a Medgyessy sétányra csodálkozhatunk rá, a következő felvételen pedig az őszi Egyetem térben gyönyörködhetünk. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Maradva a környéken, megmutatjuk a parkerdő meseszép színekben pompázó, legszebb villáját is:


Meglátogattuk a közeli Szentlászlófalvát is, ahol az Ajtó és a Kút utca találkozása vonzotta mágnesként a tekintetünk... Fotók: © Debreceni Képeslapok


Káprázatos színharmónia örvendezteti meg az arra járókat a Faraktár utca egykori, címeres városi bérházainál is!


,,Csak" egy lakótelep, de a Fényes udvar október közepi látványa egészen lélegzetelállító. Utolsó előtti felvételünkkel ezt próbáljuk illusztrálni. Fotók: © Debreceni Képeslapok


És végül visszatérünk a nagyerdei övezetbe. A cikkünket záró jelenetet a Simonyi úti katolikus kollégium kertjében fedeztük fel. Javasoljuk egyúttal, hogy aki teheti, élőben is csodálja meg ezeket a szépségeket! Fotók: © Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2019. október 6., vasárnap

A szabadságharc emlékhelyei

Debrecen honvéd relikviáiról Korompai Balázs történész muzeológus tartott tárlatvezetést a Déri Múzeumban az 1848 emlékezete című kiállításon.


A 2017 márciusában közzétett gyűjteményválogatásban tekinthettük meg a fenti archív fotókat is, amik a Haldokló oroszlán című szobrot és a csigekerti katonai temető központi emlékművét mutatják a korai időkben. Lent pedig a toronysisakos Kistemplom macskaköves környezete csodálható meg a XX. század legelejéről, s a felvételnek az is érdekessége, hogy a Szilágyi–Andaházi-házon még megvan az az erkély, amiről Kossuth Lajos intézett lelkesítő beszédet a debreceniekhez. Az erkélyt furcsamód lebontották; igaz, a rácsa egy monogramos – darabja az udvar emeleti gangján rejtőzik...