Emlék 1995-ből: szemétszedés fagyos kézzel a Zsibiben

A debreceni Zsibogóban 1995 telén átélt élményeit D. Tóth Norbert osztotta meg velünk. Köszönjük!

A Zsibi főkapuja. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Beugrott egy régi jelenet a múltból. 1995, a havas debreceni használtcikk-piac (Zsibi). A szemetes zsákot húztam a földön, a latyakos havas sárban, és az eldobott műanyag poharakat szedtem össze. A vizes szemét miatt már keményre fagyott a kezem. Alig bírtam megfogni az ujjaimmal a hulladékot, ami nehezítette a munkát. Közben arra gondoltam tizennégy évesen, hogy hosszú lesz így az élet. Hosszú, hiszen annyira lassan telnek a percek is a jéghideg piaci sorok között. Aztán szedtem tovább a szemetet, és kezdtem magam egyre jobban felhúzni. Ha ennyi idősen már megpecsételődött a sorsom, van-e valami boldogsága az életnek? Mi a francot teszek hozzá a nagybetűs faunához? Azt, hogy a mások által eldobott szemetet összeszedjem? Ez az én fene nagy létem? Ezen gondolatok közben a hideg szél feltámadt, és csavarni kezdte a kezemben a szemetes zsákot. És még van három sor, amit össze kell takarítsak – gondoltam egyre inkább elkeseredve. A kezem már nem fázott, hiszen teljesen elfagytak az idegek. Ezt kihasználva a vizes papírokat és poharakat nagyobb lendülettel kezdtem összeszedni. Úgy éreztem, a sors cinikusan adta a lehetőséget azzal, hogy lefagyasztotta a kezeim. Örülni kéne?! – ordítottam fel az utolsó pohár zsákba dobása közben. Válasz nem jött, így a zsákot mérgemben a földhöz csaptam, ami miatt az oldala kettényílt, és az összes szemét kihullott. A szél ezt látván erőre kapott, és az összes hulladékot széthintette a sorok között. Csak álltam és néztem, ahogy a papírpoharak és gyűrött zsebkendők, papírok a szélben járták a gúnyos táncukat. Még jobban összetörtem. Aztán elkezdtem járni a sorokat újra, kezemben egy új zsákkal... D. Tóth Norbert másik írását itt adtuk közre.

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Versenyautós iskolatáska a régi Unióból

A Debreceni Képeslapok több olvasója is megható, kedves hozzászólást írt az Unió Áruházas posztunkhoz. Közülük D. Tóth Norbert emlékeit osztjuk meg most nagy köszönettel.

Az 1980-as nyitáskor. Fotó: Kalmár István

„Mikor hosszú évtizedekkel ezelőtt először ültem volna a padba, anyámmal bevásárolni mentünk. Megvenni az iskolához szükséges felszerelést. Ez azért volt nagyon különleges emlék, mert akkor éreztem életemben először, hogy fontos vagyok. Szó szerint értékes ember. Hogyan történt? Szóval. Abban az időben a nélkülözés volt jellemző a hétköznapokban, ami által szinte lehetetlennek tűnt, hogy én az iskola első osztályát új füzetekkel, iskolatáskával és tolltartóval kezdjem. Az óvodába is mindig szakadt, elnyűtt ruhákba jártam, így megszoktam, hogy nálunk az „új” kifejezés egy másik univerzumot jelentett. De valahogy az Isteni jóakarat újra megmutatkozott, mert iskola kezdés előtt valamilyen segélyt kapott anyám, amit máig érthetetlen módon ténylegesen tanszerekre és felszerelésekre költött. Bementünk az Unio nevezetű, akkor még működő áruházba és egy kosárba elkezdtük belepakolni a dolgokat. Táskáknál megálltunk és rám nézett. Melyiket szeretnéd?- kérdezte. Egy versenyautósat választottam, de azt hittem csak viccel és a pénztárnál mindent visszapakoltat velem. Aztán mikor mindent megvettünk, a pénztár felé egyre hevesebben kezdett dobogni a szívem. Úgy érzetem, ez csupán egy álmom vagy tévedés. Tévedés, hogy én kapok egy új táskát, tolltartót, füzeteket és vízfestéket. Biztos valaki elnézett valahol. Aztán a kasszánál láttam, ahogy az eladó elkezdte beütni a régi gépbe az árakat. Egyre nagyobb lett a végösszeg, miközben én egyre kisebbnek érzetem magam. Arra gondoltam, hogy az egész életem nem ér ennyit, mint amennyi pénzt most anyám kifizet. Kifizette. Nem akartam elhinni. A buszon ülve szorítottam magamhoz az új táskát és a benne lévő dolgokat. Talán még akkor sem hittem el, tényleg érek ennyit. Érek annyit hogy ennyi dolgot vegyenek nekem?”

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!