 |
| Mentőbemutató az Egyetem téren. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A Mentők Lapja 1927. júniusi számában dr. Roncsik Jenő hivatásos tűzoltó-főparancsnok arra emlékeztetett, hogy „Dr. Derekassy István tűzoltó- és mentőorvosunk, aki a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület legelső tagjai között volt már az egylet megalakulásakor, s ott ... (többször) jutalomban részesült, Debrecenbe jövetele után rövid idővel, mint az itteni önkéntes tűzoltó egylet orvosa, felhívta a lakosság figyelmét a mentői szolgálat körüli tarthatatlan állapotokra, s már az 1896. évben az önkéntes és fizetett tűzoltók részére mentő tanfolyamokat tartott, és ezt a tanfolyamot évente megismételte.
A tűzoltók azonban csak a tűzesetek alkalmával előfordult baleseteknél nyújtottak elsősegélyt, miután a mentői és betegszállítási szolgálatnak az egész város területén való ellátására felszereléseik egyáltalában nem voltak.” Az országos mentői értekezleten sem sikerült a debreceni mentőszolgálatnak az elképzeléseknél stabilabb alapot szerezni, a „mentőügy lelkes kis csapata” nem tudta megtörni a hatóságok és a magánosok közönyét, de tovább toborozták a híveiket. „Hatalmas lendületet adott a mentőegyesület megalakítására egy önzetlen, dúsgazdag, nemes lelkű és jószívű debreceni ügyvédnek, Ármós Bálintnak a gondoskodása, aki igen sokszor volt a szemtanúja, hogy vergődtek az utca sorában a szerencsétlenül jártak néha órák hosszáig, míg segítséget nyújtott nekik valaki...”. Ármós Bálint a különféle alapítványokra hagyott vagyonából fennmaradó összeget egy debreceni mentőegyesület felállítására szánta: „Hogy oly nagy forgalmú városban, mint Debrecen, egy ilyen intézményre szükség van, azt – úgy hiszem – mindenki belátja, és én nem is kételkedem annak létrejöttén ...” Halála után, 1898-ban, az alapítványi tőkére 11 092 korona 38 fillért hagyott, „... az alapító oklevél azonban a közigazgatás dzsungelének minden zegét-zugát megjárva, csak 1905. január hó 4-én lett jóváhagyva” – teszi hozzá dr. Roncsik Jenő az idézett cikkében, érthető keserűséggel. Megkezdődött most már komolyabban is a szervezés, mégpedig a következő alapelvekkel: a kérdés csak társadalmi úton oldható meg, akárcsak a tűzoltóság ügye, „miután arra számítani, hogy a hatóság vegye kezébe a dolgot, nem lehet.” A másik alapelv az volt, hogy ebből kifolyólag ésszerűnek látszik a tűzoltóság keretén belül megoldani a mentőszolgálatot. Az előbbieket taglaló értekezlet 1905 nyarán volt, s nem eredmény nélkül, minthogy másnap már megtartották az egyik első (talán épp legelső) „debreceni virágkarnevált”, azaz akkori kifejezéssel: virágkorzót. A Nagyerdőn virágokkal feldíszített gépkocsik vonultak fel, s a beszedett díj, 1735 korona, a mentőegylet alapjára ment. 1906-ban dr. Derekassy István újabb mentőtanfolyamot tartott, „s amikor az ügy már teljesen elő volt készítve, június 14-én a városháza nagytermében megalakult a mentőegylet, elnöknek az akkori főispánt, Veszprémy Zoltánt választva meg, elfogadták az alapszabályokat és megválasztották a tisztikart is” – írja a visszaemlékezés.
 |
| Városi tűzoltók a Csapón. Képküldő: Kincses Magdolna |
Szilágyi Gábor a HB Naplóban megjelent múltidézésében arra is kitér, hogy a tényleges mentői szolgálat 1906. szeptember 1-jén kezdődött, és gyakorlatilag a fizetett tűzoltók végezték e munkát a Csapó utcai bázison. A háborús években a behívások miatt számuk lecsökkent, ekkor viszont az önkéntes tűzoltók léptek a helyükbe, önkéntes mentőként. A fizetett tűzoltóság megszűntével, a hivatásos tűzoltóság megalakulásával, 1922. január 1. óta ez utóbbiak látták el a mentőszolgálatot is. A nagyobb eseteket említi dr. Roncsik Jenő cikke példaképpen, köztük az 1908-as hajdúszoboszlói vasúti szerencsétlenséget, az Uránia mozi beomlását 1912-ben, a görögkatolikus püspökség elleni pokolgépes merényletet 1914-ben, 1926-ból egy kazánrobbanást.
 |
| Mentőbemutató az Egyetem téren. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
S hogy milyen eszközökkel végezték a mentést? Három lófogatú mentőkocsi szolgált, de ez a háború alatt nem lévén elegendő, vettek egy betegszállító autót, majd a katonai hatóság adott egyet, s a német hadsereg-parancsnokság 1915-ben még hármat. A megvásárolt betegszállító autót 1919 júniusában a román csapatok elvitték. „1922 óta a mentőegyesület papiroson sem működik, miután az első segélynyújtás és betegszállítás összes költségeit a város vállalta magára, és a szolgálatot a hivatásos tűzoltósággal láttatja el” – írja a cikk. A mentőszolgálatra minden hivatásos tűzoltót kiképeztek (négy tisztet és a 47 fős legénységet), s a szolgálatot mindig a tartalékőrség adta. Általában két mentőőrség volt beosztva, s a laktanyában tartott állandó legkisebb tűzoltói őrség kivételével még 15–22 tűzoltó is rendelkezésre állt, szükség esetén. Dr. Derekassy István minden évben 2–3 hónapos mentőtanfolyamot tartott, amelyen mindenkinek kötelező volt részt vennie. Az újoncok alapkiképzést kaptak, a régiek pedig ismételtek. Tényleges szolgálatra csak a sikeres vizsga után engedték a tűzoltókat. 1906-tól 1926-ig az Esetkönyvben szerepel 4348 sérülés, 4496 hirtelen megbetegedés, 59 ezer 789 betegszállítás, 1531 öngyilkosság, 36 tűzesettel kapcsolatos mentés, 287-szer riasztották a mozgóőrséget, és 213 alkalommal vaklárma volt a riasztás. Hatóság 54 279 esetben, magánfelek 16 421 esetben vették igénybe a mentőtűzoltókat. A mentőszolgálat ezt követően a Péterfia utcán működött, napjainkban pedig a Szoboszlói úti állomáson tölti be a feladatát.
Kapcsolódó múltidézéseink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
.jpg)
