Debrecen nagy ünnepséggel köszöntette a „legendás hírű XII-es páncélvonatot, a Tanácsköztársaság egykori, sok dicsőséget szerzett harci eszközét”, ami Hajdú-Biharban is körutat tett 1970. március 8. és április 9. között. A XII-es páncélvonat pontos mását a Diósgyőri Gépgyár KISZ-fiataljai készítették, s 1969. március 21. óta járta az országot. A vonat a Békés megyei Füzesgyarmatról érkezett hozzánk, elsőként Biharnagybajomba.
A páncélvonat. Képforrás: Loero.hu
A Napló korabeli cikke szerint a berendezésében helyet kaptak azok a fényképek és írásos dokumentumok, melyek ismertetik az eredeti vonat 133 napos útját, s tájékoztatnak azokról a csatákról, melyekben észt vett. Egy másik kiállítási kocsi a Magyar Vörös Hadsereg mai utódja, a Magyar Néphadsereg katonáinak az életét mutatja be. Ebben a kocsiban az egyik képen felismerhették Debrecen egyik katonai alakulatának páncélvonat kori KISZ-titkárát, aki éppen egy vándorzászlót vesz át 1965-ben. A vonat két évig járta az országot, s a cikk szerint a személyzete, parancsnoksága nagy szakértelemmel mutatta be a kiállítást minden érdeklődőnek. A biharnagybajomi ünnepélyes fogadáson a község szinte összes úttörője részt vett. A sok érdeklődő előtt Ancsi Pálné, a Békés Megyei Úttörőelnökség tagja adta át a vonatot dr. Alberth Bélánénak, a KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága titkárának.
A páncélvonat április 9-ig Hajdú-Bihar minden vasútvonalán végigment, s a tiszteletére Debrecenben a Nagyállomáson rendeztek nagyszabású ünnepséget 1970. március 22-én. Mindeközben a szerelvény részlegvizsgáját a MÁV Püspökladányi Vontatási Főnökségén 6 szocialista brigád 48 tagja végezte el munkaidőn túl, társadalmi munkában, s „ezzel hozzájárultak a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny sikeréhez is” – lásd mindezt az alábbi cikkmásolatban:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A vendéglő honlapján szereplő helytörténeti leírás szerint a fogadó a cégérére festett rózsáról kaphatta a nevét. A névadásban ugyanakkor szerepet játszhatott a rózsa és a földbirtokos Jósa család neveinek hasonló hangzása is.
Kitér az idézett krónika arra is, hogy a tornác valószínűleg faoszlopos volt, a nagy pince pedig két, jól elkülöníthető építési fázisról tanúskodik.
A Rózsás Csárda az 1930-as években
Megtudható az is, hogy a csárdatérben eredetileg a pitvartól balra volt az ivó és a kármentővel védett söntés, ahol a pincébe vivő lejárat nyílása ma is érintetlenül megvan.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Mikolás Tibor és a munkássága előtt 2016 novemberében tisztelgett életmű-kiállítással az építészkamara a Méliusz-könyvtárban. A lebontott Kölcsey-művközpont fenti panorámaképét, valamint az e cikkünkben megosztott többi felvételt a tárlaton készített reprodukcióink közül válogattuk.
A Kölcsey-művközpont belső csarnoka
Az alábbi kép az új Petőfi teret mutatja, ahol eredetileg hatemeletes volt a lakóház, amit szintén Mikolás Tibor tervezett.
A Sajó Istvánnal is jó munka- és baráti viszonyt ápoló Mikolás Tibor a Keletterv szakembereként a cívisváros lakótelepeinek megalkotásában is részt vett. A következő fotón az újkerti lakótelepi hajdani Lublin Étterem belső terén ámuldozhatunk...
Itt pedig ismét az Újvigadó jön a terasz felőli bejáratával. Ez a rész nyúlt rá a Csónakázó-tóra. Ma már egyik sincs meg, a helyükön park, mélygarázs és „vízi ködszínházas” szökőkút van.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Cikkünkben archív virágos városképekben gyönyörködhetnek. Elsőként a Déri téren megbújó kis szobor, a Merengő látható, aztán a Piac utcai bankfalról lepillantó szoborcsoport környezete.
A következő képpáron a régi Sas utca mellett a Kálvin tér pompás virágai mosolyognak az ünnepelt nőkre. Utána a Szabó Magda nevét viselő nagyerdei sétány tavaszi színeire is rácsodálkozhatunk.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Zoltai Lajos leírása szerint a monda úgy szól, hogy a Tócó olyan bővizű forrásból fakadt a zeleméri pusztán, hogy a debreceniek malomkövekkel (más változatban súlyos félszalonnákkal) tömték el, hogy árvízként el ne öntse a várost. A Tócó több ággal ered a hajdúböszörményi földön, abból a Zelemér, Nagyhát, Macs, Cuca nevű pusztákon keresztül vonuló földhátból, ami a legmagasabb pontját a szentgyörgyi Csege-halmon éri el 167 méteren. A Tócó partjain a kő- és bronzkori ember is meglelte a megélhetése legszükségesebb feltételeit, aztán a nyomába léptek a népvándorlás népei is. A Tócó folyását hosszú sorban követő kisebb-nagyobb halmok a történelem előttről valók, néhányat a városi múzeum mindjárt az alapítása után megásatott. Az alábbi friss videónkban a Tócó józsai szakaszát örökítettük meg a katolikus templomnál:
A Tócó 1750 és 1850 között vízimalmot is hajtott, majd 1772 körül másikat is építtetett rá a város a Böszörményi úti új gátnál. A Tócó völgyében, átellenben a később települt Debrecennel, 1900–2100 évvel ezelőtt virágzó agyagipart fejlesztett fel egy valószínűleg kevert barbár nép. De a magyarság is megszállotta ezt az egykor bővizű, halban, vadban gazdag, erdőtől is árnyékolt és védett Tócó-partot. A megélhetés könnyűsége vonzotta ide Debrezun, Salamon, Zelemér, Szentgyörgy, Macs, Lombi (Szent Kereszt), Thurna (Boldogasszonyfalva) és Szepes nevű helységek legelső telepeseit.
A Tócó völgyében, az Újvárosi út mellett a Köntös-gátnál fúrták 1911–14-ben a város vízvezetékét tápláló ártézi kutakat is. A Tócó közelében, a szentgyörgyi Csege-halom táján találták meg 1858-ban a világhírűvé lett hajdúböszörményi bronzkincset is. Napjainkban épp zajlik a Civaqua-program, melynek részeként egy kiegyenlítő víztározót is kialakítottak a Vezér utcai lakótelep mellett. Az 1,2 hektáros létesítmény jóléti célokat is szolgálhat majd. A Tisza vizét a Keleti-főcsatornán és a Tócó-patakon Debrecenbe, Erdőspusztára stb. vezető fejlesztésekről a Civaqua program oldalán olvashatnak.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Debrecenben 1960 és 1965 között egy különleges szökőkút színesítette a teret az Aranybika Hotel előtt.
Még kerámia nélkül. Fotó: FNYV 23. Telep, 1960
A park íves, nagy gyepszőnyegében két medence volt, köztük pedig vidám, dekoratív zuhatag is elbűvölte a korzózókat és a villamosra várókat. Az attrakciót Barta Károly, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese 1960. április 3-án este avatta fel.
A következő üdvözlőkártyán a püspöki palota, a Zsolnay-szökőkút és a Nagytemplom pompázik. A fotót a repülőgép-balesetben elhunyt Bakonyi Béla készítette.
Az alábbi üdvözlőkártyát Horváth Zoltánnak köszönhetjük 1965-ből.
A kompozícióra 1961-ben helyezték fel a híres Zsolnay-burkolatot. Horváthy Zoltán másik felvételén a medencéket övező gyepszőnyeg is fantasztikus színnel hívogatja a korzózókat, villamosra várókat.
Az Aranybika előtti oázis 1962-ben. Fotó: Horváth Zoltán
A következő jelenet azért is tekinthető muzeális értékűnek, mert kiválóan látszanak rajta a káva munkásmozgalmi életképeket megtestesítő figurái.
A középső gyűrű alakjai. Fotó: Bakonyi Béla, 1965
Csodás nyitóképünk (szintén Bakonyi Béla fotója) íme, teljes méretben:
Az utolsó fotó jobb oldalán egy Bengáli villamost is felfedezhetünk a lombok között. Az 1965 augusztusában lebontott Zsolnay-szökőkút részletes története ebben az összeállításunkban ismerhető meg további gyönyörű retro felvételekkel.
Fűre lépni tilos volt. Fotó: Képzőműv. Kiadóváll., 1965
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A
debreceni Zsibogóban egy „hidegháborús” relikviára bukkantunk a
minap. A potom 20 forintba került fotón az a Goliath-nak elnevezett bálnapreparátum
látható, amit 1962–63-ban egy amerikai csoport körúton mutatott be Magyarországon, s közben állítólag adatokat gyűjtöttek rólunk.
A Norvégiánál kifogott, 22 méter hosszú és 70 tonnás óriáscetet (avagy ahhoz hasonlító valamit) a leírások szerint pont akkora tréleren szállították, mint amekkora abban az időben a harci rakétákhoz kellett. Ezzel kapcsolatban összeesküvés-elméletek feltételezik, hogy az USA és a CIA ilyen trükkel tesztelte a magyar viszonyokat, s a vándorcirkusz személyzetének is jelentenie kellett a hazai állapotokról, közhangulatról. Rögtönzött kutatásunk alapján megállapítottuk, hogy a mutatványosok valóban bejárták az országot, s ennek a körútnak némi képi anyagai is fennmaradtak az utókor nyilvánosságának. Az általunk a Zsibiben talált fotó valószínűleg az esemény hivatalos képeslapja.
A hátoldalán lévő szöveg nyomán azonban az is feltételezhető, hogy Debrecenben is letáborozott a külföldi csoport. A személyesen is megkérdezett idősebbek
némelyike úgy emlékszik, hogy valóban bemutatták a bálnát
nálunk is, míg másoknak sajnos fogalmuk sincs róla. Emiatt
egy kicsi, de mégis nagyon fontos segítséget kértünk Kedves Olvasóinktól: aki tud valamit arról, hogy elhozták-e Goliathot a cívisvárosba, hová és miként, akkor legyen szíves megírni nekünk. Hála aktivitásuknak, egyöntetűen alátámasztották, hogy Debrecenben is bemutatták a bálnát, valamint a gyilkos szigonyágyút. Erre valószínűleg többször és több helyszínen is sor került, ám a mai Dósa nádor téren mindenképpen. Emellett a Nagyállomás környéke is lehetséges. Mint
megtudtuk, a hatalmas sátor előtt sorok kígyóztak, és az attrakció
nemcsak körbejárható volt, hanem fel is lehetett menni hozzá. A
szaga furcsa volt, és gyakran kellett locsolni, hogy ki ne száradjon.
Kémkedésről egyik hozzászólónk se tett említést. Igaz, akkoriban a
legtöbbjük még gyerek volt. A Telex cikke szerint a sztori
megihlette Parti Nagy Lajost is, aki egy ügynökbálnáról ír A fagyott
kutya lába című művében, de a furcsa helyen mutatkozó kolosszális cet
jelentős szerepet kapva felbukkan a 2025-ös irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László Az ellenállás
melankóliája című regényében, illetve az ebből készült, Tarr Béla és
Hranitzky Ágnes által rendezett filmadaptációban, a Werckmeister
harmóniákban is. A szintén amerikai Buffalo Bill 1906-os debreceni fellépéseiről idekattintva olvasható fényképes múltidézésünk.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!