Keresés ebben a blogban

2026. február 24., kedd

Debrecen városrészei: a Kandia

Debrecen egyik legkisebb városrészének Kandia a neve, az egykor a városban árusító görög kereskedők emlékét őrzi, s a Faraktár, a Hajnal, a Szent Anna, a Klaipeda és a Kossuth utca, az Attila tér és a Méliusz tér határolja. (A felső képen: a Kandia utca 14. szám alatti ház.)

Az Attila tér és a Hajnal utca sarka. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az Attila téri görögkatolikus főszékesegyház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ebben az övezetben barangolva, a fentieken túl a Baross, a Nap és a Zöldfa utcát is bejártuk. Utunkon érintettük az Attila és a Méliusz teret is, s természetesen a görögkatolikus főszékesegyházat is megörökítettük. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A Szent Anna és a Nap utca sarkán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Kandia utca a Szent Anna felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Kandia nevű városrészünknek nevezetessége a két határán pompázó Verestemplom és az Attila téri görögkatolikus templom, valamint például a Hajnal utcán a néhai dr. Tippai Benő csodadoktor jótevő egykori rendelőjének ma is álló épülete.

A volt Zümi presszó. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Itt lakott 20 éven át Irinyi János. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ebben az övezetben van Irinyi János feltaláló, gyárigazgató egykori lakóháza a Kossuth utcán (lásd a fenti fotónkon), valamint a Verestemplom tervezője, Petz Samu által tervezett lakóház a közeli Nap utcában, ahol a 4-es villamos is járt (lásd az alábbi friss képen a házat).

Petz Samu tervezte lakóház a Nap utcában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Nap és a Zöldfa utca sarka. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az itt bóklászók felfedezhetik a Verestemplom falain lévő 1887-es graffitiket, ugyanakkor megtudhatják azt is, hogy mi lett a Zöldfa utcai Aranykorona vendéglő, vagy az Attila téri Zümi presszó helyén, a Hajnal utca két egymás melletti presszója helyén, és például a Baross utca lebontott épületei helyén.

A Verestemplom a Kossuth utca felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Kandia nevű városrészünkben mindemellett éjszakai klub, hentes, pizzéria, tankönyvbolt, konditerem, kozmetika, patika, fodrászat stb. is működik. Az utolsó előtti képen a Kossuth utca felől nézhetünk be a Kandia utcába.

A Zöldfa utcai egykori Aranykorona. Fotó: © Debreceni Képeslapok

További városrészi cikkeink:

A Kandia utca a Kossuth utcai szemközti általános iskola felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Baross utca példásan megőrzött homlokzata, ami mögött lakóház-beépítés történt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése