Keresés ebben a blogban

2023. november 30., csütörtök

A kockaköves Szent Anna utca a bérpalotánál, 1936-ban

Debrecenben a XX. század első felében is meghatározó városképi változások zajlottak. Kiválóan példázzák ezt a Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatékából származó, 1936-ban készített fotográfiák,  melyek a Fortepanon fedezhetők fel.

A Szent Anna utca a Kun József kereskedése melletti kerttel. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1936

Ettől függetlenül a fotók határozottan arról tanúskodnak, hogy például a mai Szent Anna utca eleje 1936-ban még keskeny volt, és kis házak sorakoztak rajta az Arany Angyal Gyógyszertár, valamint a Varga utca között is. Ez az állapot egészen az 1944-es bombázásokig tartott így.

A Szent Anna és a Varga utca kereszteződése a piarista gimnázimnál és Kun József üzleténél (a kép bal szélén), a Batthyány-sarki bérpalota mellől megörökítve. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1936

Mostani cikkünk egyik főszereplője, a Batthyány utca sarkán pompázó bérpalota 1927-ben készült el, és arról is nevezetes, hogy itt állt az a pajta, amiben a városi teátrum elkészültéig színjátszók léptek fel, köztük Arany János és Petőfi Sándor is.

Katonai parádé a macskaköves Szent Anna utcán, a katolikus templom ablakából megörökítve. A kép bal szélén a sűrűn beültetett, különleges előkert. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1938

A bérház szomszédságában látható az a kisebb ház is, amiben később a híres Ludas Matyi Eszpresszó működött, az 1936-os fotózás idején pedig még Kun József fűszer-csemege kereskedése. Az amelletti épület előtt akkor dús növényzetű kert húzódott, és ezt a kerítéssel övezett díszültetvényt két nézetből, még fentről is láthatjuk a hagyatéknak köszönhetően.

Cikkünk nyitóképe teljes méretben. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1936

A páratlan kordokumentumnak számító, muzeális értékű képek a mai Szent Anna Székesegyház mellől, illetve az ablakából készültek. A képek készítője a templom melletti piarista gimnáziumban és udvarokban is fáradhatatlanul dokumentálta az ott zajló életet, mi ezen felvételek közül a mostani összeállításunk végén adunk ízelítőt.

A Batthyány utca sarkán pompázó lakóház és a vendéglő párosa napjainkban.
Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatékának további lélegzetelállító fotográfiái a debreceni Varga utcáról és a környékéről erre az összeállításunkra látogatva csodálható meg.

A képsorozat a Szent Anna Templom melletti egyik udvarról is fantasztikus felvételt őriz. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1934

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Testnevelésóra a Szent Anna Templom melletti piarista gimnázium udvarán. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka, 1936

További összeállításaink az 1930-as évekről sok fotóval:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése