Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cipész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cipész. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. január 9., csütörtök

Emlékek a Cserepes utcai házról

„Debrecenben a Füvészkerti Általános Iskolába jártam 1955 októbertől 1956 nyaráig. Utána elköltöztünk, majd 1957 szeptemberétől 1959 márciusig jártam oda. Az ötödikben Rolly Jenő volt az osztályfőnök, és orosz tagozatos voltam. Az iskola igazgatója Varga Lajos volt” – idézte fel a Debreceni Képeslapoknak küldött levelében Kedves Olvasónk, Aszalós Sándor, akinek a Drótos tót című korábbi írását itt adtuk közre. A fotó után közölt visszaemlékezését tartalmazó levelét így folytatta: „Aztán ugyan laktam Debrecenben, de akkor Nyíregyházán voltam középiskolás, soha nem tanultam Debrecenben. 1966 július elején elköltöztünk Debrecenből, többet nem laktam  ott. Rokonaimat igen sokszor felkerestem azért. Laktam: Mester utca (erre nem emlékszem), Dózsa György u. 13. (a ház régóta nincs meg, mint a régi Libakert). Laktam még az ún. Szoboszlói úti bérházban. Majd Tanító utca 7. alatt, utána a Böszörményi út 8-ban, a nyomda mellett (ez a ház sincs meg). Végül: 1963. november 11-től 1966. júliusig: Thomas Mann  utca.” Ennyi a bevezető, s íme, következzen tehát Aszalós Sándor múltidézése a régi Cserepes utcáról:

Cserepes utcai emlék. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A debreceni Cserepes  utca jó gyalogos tempóban alig volt 10 percre a Nagytemplomtól, így azt is mondhatjuk, hogy Debrecen belvárosában volt. Az utca a Jókai utcából nyílt, és a Mester utcába torkollott. Nagyapám, amikor évente kétszer mesélőkedve volt, elővette a pipáját, a maga termelte és vágott dohánnyal megtömte a nagyobbik pipáját, megigazította nagy fehér bajuszát, és a kezdeti pöfékelések után belekezdett a régi idők eseményeinek felelevenítésébe. Nagyapám ritkán beszélt, de amikor mesélni kezdett, minden szava kincs volt. Ahogy nagy fehér bajuszát megigazította, majd pipáját lassan pöfékelve a régi időket idézte, a verandát különös nyugalom lengte be. Gyermekként áhítattal ültem mellette, szinte ittam a szavait. Bár csak keveset mondott, minden történetében ott rejtőzött az ő világának csendes, tiszteletet parancsoló ereje. Mesélt arról is, hogy amikor fiatal ember volt, még az 1890-as évek végén, a Cserepes utcában voltak még fazekasok is. A Jókai utca elején volt egy cipészműhely, és annak tulajdonosa Smitz Márton cipész volt. Kedves ember volt, aki ismerte a környék minden  lakóját, nagyszülőket és a gyerekeket  is. Hiszen abban az időben cipőt vásárolni nem volt olyan egyszerű feladat, mint manapság. Sokan jártak cipőt javítani, spiccvasat tenni rá, új sarkat csinálni, talpaltatni stb. Marci bácsinak sok munkája volt, sokan jártak hozzá. Amikor reggel iskolába mentem a Tanító utcáról, a műhely már nyitva volt, és ahogy hallottam, késő estig dolgozott. De a cipőket nemcsak egyszerűen odaadták javításra, hanem beszélgettek is egy kicsit. Amikor utoljára találkoztam Marci bácsival jó 25  éve, nem ismert meg, hiszen sok idő eltelt a gyerekkorom óta. De amikor bemutatkoztam, rögtön tudta, ki vagyok. Hellyel kínált, kaptam egy finom kávét, és talán egy órányit beszélgettünk. Mindenkiről tudott mindent, és mindenre emlékezett, öröm volt hallgatni őt...
A Cserepes  utca hiába volt a belváros szélén, mégis egy falusi utca volt. Nem volt burkolata, csak a föld és a homok. Nyáron, amikor időnként kis szél kerekedett, az egész utca olyan volt, mintha sivatagi vihar lett volna. A por szinte táncolt a házak között. A finom debreceni homok megült a házak falán, a bejárati nagy fakapuk réseiben, és átszökött a téglakerítések felett, és a fák levelein megpihenve átszínezte a leveleket. Ha meg esett az eső, főleg tavasszal és ősszel, akkor bizony még a lovaskocsik is nehezen tudtak ebben a ragadós, tapadós sártömegben haladni. A lovak erőfeszítéseit látni, ahogy vonszolták, szaggatták méterről méterre előre a kocsit, szomorú látvány volt. De járda sem volt. A lakók salakot, hamut meg téglatörmeléket öntöttek ki a ház elé, hogy valamelyest valamilyen járdaszerűséget alakítsanak  ki maguknak. De ősszel igen sokszor egészen más arcát mutatta az utca. Az utcai fák lombja aranyló és rozsdabarna színekkel festette meg a környezetet. A lehullott levelek a homokba keveredve színes szőnyeget alkottak, amely az esős napokon sáros, tapadós masszává változott. A hűvös szél végigsöpört az utcán, összeterelve a leveleket a házfalak tövébe. Az utca csendes volt, de valahogy mégis melegséget árasztott, mintha a természet is felkészült volna a hosszú télre.
Apai nagyszüleimék Debrecenben a Cserepes utca 14. szám alatt  laktak egy régi nagy kertes cívisházban. Nagyapámnak volt Debrecenen kívül földje, elég sok, vetési terület, legelő, állatok stb., és volt egy nagy tanyája is Ondód mellett. Nagyapám 1880-ban született, és 1945-ben 65 éves volt, és mindent elvettek tőle, csak a debreceni ház maradt meg. Kuláknak nyilvánították, vagyis a rendszer ellenségének kiáltották ki. (Nem volt addig kommunistaellenes – szegény azt sem tudta, mi a kommunizmus – de akkor sikerült belőle antikommunistát csinálni). Nyugdíjat nem  kapott, holott napi 16  órát dolgozott – igaz, a saját birtokán. Nagyapám így elment éjjeli őrnek, és 75 éves korábban ment nyugdíjba, mely nyugdíj semmi nem volt. A ház udvarán volt a házhoz szorosan csatlakozó melléképület, melyből 3 kis lakást /szoba, konyha előszoba/ alakítottak ki, és bérbe adták. Az udvar végében volt egy góré, mellette egy nagy fás fészer, egy nagy istálló és az  istállón túl egy nagy veteményeskert, melyből egy kis részen kb. 20 tyúknak és egy kakasnak volt egy kis udvarka. Az  udvaron volt két budi. Egy budi a lakóknak egy meg Nagyapáméknak. Mivel akkor semmilyen vécépapír nem volt, csak a előző napi újság, azt szépen felszabták, és a budiban a deszkafalon lévő 120-as szegre felfűzték. Egyik alkalommal meglátogattam eme kiváló helyiséget, ahol tulajdonképpen 3 lyuk volt. Két lyuk egymás mellett egyik a férfiaknak a másik a nőknek. A harmadik lyuk az ajtótól jobbra volt, olyan sámlimagas volt, oda a gyerekek jártak. Mindegyik lyukat gondosan lefedték egy erre a célra fából készült fedővel. Na szóval, ott üldögélek és egyszer csak az újság megmaradt oldalán olvastam egy történetet. Ezt az  újságdarabot  ma  is  őrzöm. Mit olvastam? James Thurbernek „Az utolsó virág” című írását. Aszalós Sándor, 2005

2023. december 19., kedd

A Hunyadi és a Rákóczi utca sarkának lebontott házai, ahol emléktábla, lovas-, papírbolt, órás és cipész is volt

Tájkép bontás közben a Rákóczi és a Hunyadi utca sarkáról, 2019 februárjában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecen egyik eltűnt utcája a Nyomtató utca (pl. a Cserepes utca mellett). A Nyomtató utca vesztét az 1976-ban átadott Csapó utcai vásárcsarnok okozta, ám ahol találkozott a Rákóczi utcával, ott 2019-ig még állt néhány régi épülete. Ezeket idézzük meg most! Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

1965-ös térkép a Rákóczi, Leány és Nyomtató utca környékéről. Reprodukció: © Debreceni Képeslapok

A fenti térképen betájolható és elképzelhető, hogy milyen volt a környék utcarendszere a régi vásárcsarnok építése előtt. Akkoriban még a Rákóczi utcán is piac működött. A fotóinkon szereplő néhai épületekben az utolsó időkben papír-írószeres, lovasbolt és régiségkereskedés is működött, korábban pedig cipész és órajavító is üzemelt itt a Nyomtató utca meglétekor. Erről a tovatűnt korszakról szerencsére fennmaradtak kiváló fotók.

A tetőcserepeitől már megszabadított Rákóczi-sarki ház az emléktáblával. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A fenti fotón is látszik, hogy a sarki házon emléktábla volt. Ennek közeli felvételéről leolvasható, hogy a fiatalon elhunyt polihisztor, Tótfalusi Kis Miklós világhírű betűmetsző, tudós nyomdász, népnevelő, nyelvművelő (1650–1702) előtt tisztelgett az épület lebontásáig, nyilván a Nyomtató utcai időkben.

Tótfalusi Kis Miklós egykori emléktáblájának közeli felvétele. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A házakat 2019 elején bontották le a környéken felhúzott emeletes lakótömb és szálloda építése miatt.

A Nyomtató / Rákóczi utcai kis házak helyére emelt szálloda építése 2020 tavaszán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Mi 2019 februárjában, a dózerolás előtt/alatt örökítettük meg ezeket az épületeket. Közben azt is megtudtuk, hogy az emléktáblát a polgármesteri hivatalnak adták át.

Ezen az utolsó fotón a lebontott ház üzletfeliratai is látszanak. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A következő fotó jobb szélén az is felsejlik, hogy a sárga háznak szép faragott verandája is volt.

A még hasznosítható lakásajtó a falnak támasztva, jobbról szép faragott tetejű lépcső. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A sárga épület mellett ez a barna lakóház állt. 2019-es fotó: © Debreceni Képeslapok

Az utolsó felvételeinken még látszanak részben vagy egészben a régi cívisházak, de már épülnek mellettük-mögöttük a hatalmas emeletes társasházak. Másik cikkünk a hely átalakulásáról itt látható.

A tömb Hunyadi utca felőli része az új emeletes házak építésének elején. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Itt már a régi kis lakóházak fölé tornyosult az új emeletes épület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2021. április 8., csütörtök

A világ legnagyobb cipője


Debrecenben készült, és 217-es méretűnek felel meg az a világrekorder gojzer bőrcipő, amit Kovács József, aranyérmes mester alkotott meg 2002-ben. A belül 1,45 méter hosszú ,,lábbelinek" a súlya 43 kg, a talpvastagsága 45 mm, míg a felsőrésze 2,45 -es, a bélésbőre pedig 2,8 -es. A 3 hónap alatt testet öltött remekműhöz többek között 87 m fonal, 10 kg ragasztó, 2 liter festék és 247 rézszeg kellett. A páratlan kompozíciót (melynek méretét jól szemlélteti a mellé tett, fél literes flakon) a Kölcsey Központban csodáltuk meg a 2016-os kézművesfesztiválon. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok írásait és fotóit, hogy amennyiben nem távolítják el azokat az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!