Keresés ebben a blogban

2023. december 15., péntek

Ahol a Rákóczi és a régi Nyomtató utca találkozott

A Párizsi Udvar építésének kezdete 2014 áprilisában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecennek az utóbbi években egyik leginkább megváltozott területe a Szentlászlófalva, valamint a Péterfia nevű városrészek határán található. Itt épült fel többek között egy óriási üzlet- és lakóházegyüttes, ami a Rákóczi utcai kanyarnál egy nagy szállodát is magában foglal.

A Rákóczi-kanyar 10 évvel ezelőtt, amikor még álltak az egykori Nyomtató utcánál az utolsó házak. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A 2013-ban készített fenti felvételünkön azt mutatjuk be, hogy milyen kis házak sorakoztak ezen a helyen. Az épületekben egyebek mellett lakások, valamint lovas-, régiség- és lakáskellékboltok voltak, korábban pedig, amikor még erre volt a Nyomtató utca, a híres cipész és órás is itt dolgozott. Az első és a következő képeken ugyanezt a kanyart láthatjuk egy évvel később a Fórum tetejéből megörökítve, amikor elkezdték építeni, majd pedig amikor már javában épült a Párizsi Udvar, de még állt a szomszédságában a beomlásáról is emlékezetes lakóház. Utána azt is felidézzük egy pazar légifotóval, hogy milyen volt mindezek látványa a Hunyadi és a Péterfia utca sarka felől...

A Párizsi Udvar építése 2015-ben. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A mai Párizsi Udvar még beépítetlen területe 2013-ban, a Péterfia és a Hunyadi utca sarka felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Hasonló múltidézéseink sok régi képpel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése