Debrecen tégláskerti részének szélén hajdanán pazar vízi paradicsom tündökölt. Csónakázók és korcsolyázók sportoltak rajta, és persze nagy mulatságokat is tartottak ott. Az utolsó időszakban a cserkészek által működtetett oázis területe ma is beépítetlen, ám víz csak nagy esőzések után csillog rajta.
 |
| Remek jelenet az egykori tóparti életről |
A rét megközelíthető a Déli sorról a régi vasúti gurító alagútjából, valamint a Gázvezeték utcai salakmotorpálya felől is. Ez utóbbin haladva régi kockaköves út fut a fák alatt az egykori tóhoz, a keresett helyen pedig a meder szegélye is felfedezhető.
 |
| A régi kőút. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok |
De nézzük a múltat! Zoltai Lajos leírása szerint ez a csónakázó anno a szőlőskertek közt keletkezett. Azoknak a posványos gödröknek, vízállásoknak az egyik legnagyobbika volt, amiknek a hasznosítására, eltüntetésére 1846-ban gondolt legelőször a városi hatóság.
 |
| Egy régi képeslapon |
A tó területe a vasúti pályaudvar feltöltése (1855–57) előtt még nagyobb volt, az 1930-as években pedig 1 hold és 1200 négyszögöles. Ezen a szúnyogtenyésztő pocsolyás vízen (amit a szűcsök régóta nyersbőr mosására használtak) a nálunk még kevesek által ismert játék honosult meg: 1873 elején korcsolyázó egyletbe tömörültek a sport hívei. A következő év végén csónakázó egylet is alakult, és bérbe vették a várostól a tó használatát. Ettől fogva ez az iszaptól megtisztított, és kellőképpen felszerelt birodalom 25 éven át az ifjúság kedvelt kiránduló-, szórakozóhelye volt.
 |
| Itt csillogott anno a víztükör Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Gyakran zajlottak le rajta lámpionok és fáklyák világításánál ünnepélyes versenyek, olykor pesti, bécsi vendégek részvé-telével – mígnem az 1800-as évek végén ,,a szép ősz bajuszt viselő öreg Szikszay József" felépíttetvén a menyéről elnevezett Margit-fürdőt, ennek téres udvarán korcsolyapályát is rendezett be, kényelmes melegedő csarnokkal, vendéglővel. A csónakázó egylet nem bírta a versenyt a Margit-fürdő jegével, ami már gőzvasúton is elérhető lett. A vasúti állomás újraépítésének és kibővítésének éppen akkor felvetett terve a csónakázó jövőjét is bizonytalanná tette. Az elmostohásodott körülmények miatt 1904-ben a csónakázó egylet feloszlott, s csakhamar követte példáját a korcsolyázó egylet is. A tavat a hozzátartozó földdel együtt 1905-ben évi 100 koronáért Szabó Sándor bérelte ki.
 |
| Fotó: Kassay Ernő, Csáthy Kiadó, Zempléni Múzeum |
Az ő családja 1929-ig fenntartotta a csónakvállalatot. A tó partján kis nyári vendéglőt is nyitott. Sőt a természetes forrás vizével táplálkozó tó vizében halat is tenyésztett. Végül a Magyar Cserkész Szövetség vette bérbe a tavat. 1932. május 17-én a városi közgyűlés évi 1 aranypengő díjért engedte át a szövetségnek 1205 négyszögöl földdel együtt – úgy, hogy ott cserkészházat épített, kerítést készített, sőt gyümölcsöst ültetett, és vízi növényeket telepített.
 |
| Festői hely volt! |
Az avatás 1932. október 2-án volt. Csanak József tervei alapján a cserkészek ezermesteri ügyességgel, kevés pénzecskéjükből – fogalmaz Zoltai Lajos – a céljaiknak megfelelő, valóban tetszetős külsejű tornyos hajlékot varázsoltak az új életre kelt csónakázó mellé... Amit a II. világháború után szüntettek meg, akárcsak például a csapókerti Kincses-tavat.
 |
| A tóterület a vasúti gurító hídjával. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A környéken egyébként nem a Cserkész-tó volt az egyetlen oázis, hiszen a közelében működött a Vértessy-strand és a Telegdi-fürdő is. Ezekről ebben az összeállításunkban láthatók régi fotók és leírások.
 |
| A Déli soron álló épületegyüttes. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
DBKL
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
