Keresés ebben a blogban

2023. augusztus 4., péntek

Az 1933-as cserkészdzsembori


Debrecen 1933 nyarán nagy megtiszteltetésben részesült: a gödöllői cserkész-világtalálkozóról több népes delegáció látogatott ide, zömmel augusztus 4-én és 9-én. A fényes eseményről Ribiczeyné Karalyos Réka Judittól kaptunk muzeális fotókat a családi gyűjteményükből.


A magazinunk Facebook-oldalának postázott ajándék kibontását a Nagyállomás régi palotájával kezdtük. A peronon debreceniek integetnek a vendégeknek a következő kópián is, és a másik irányból is feltárul a díszes főépület.Na de haladjunk tovább, hiszen sok gyönyörű kép készült a jeles eseményről!


A csoportban fiatal leányok is fogadták az egyenruhásokat, akik a világ minden tájáról sereglettek a gödöllői dzsemborira. A korabeli hoszteszek mögött a koronás címeres lobogó is kivehető a Nagyállomás homlokzatán.


A nemzetközi küldöttség a Ferencz József úton vonult végig, nem kis feltűnést keltve. A felvételen sorakozó kalmárházak ma is megvannak, csak éppen már nem pont ilyen állapotban.


A vendégsereg az újonnan kialakított Déri téren is megállt. A kalapos, rövid nadrágos látogatók körül szépszámú közönség gyűlt össze, s még a szintén akkoriban épült postaközpont ablakai is tele voltak kíváncsiskodókkal.


Ezen az ünnepségen ugyancsak nagy szerepet kaptak a népviseletbe öltözött menyecskék, akik lelkesen integettek és mosolyogtak a résztvevőkre. Ma már a kisgyerekek közül is csak kevesen élhetnek...


A csoport megkoszorúzta a Gályarabok emlékoszlopát is a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. A kiváló fotó a sajátos cserkésztisztelgést is jól megmutatja.


A következő másolaton a 170-es csapat képviselőjét láthatjuk papírral a kezében (amin a beszéde vagy a forgatókönyv lehetett). A háttérben Bocskai szobra is látszik, s feltűnő a sok-sok növény is az akkor még gazdagon beültetett Emlékkertben.


A tikkadt pionírok a Nagyerdei Vigadóban olthatták szomjukat és éhüket. A kép tanúsága szerint napellenző nem volt a fejük fölött, ám fegyelmezetten várták a betevők felszolgálását.


A nagyerdei fogadást örökítette meg a lenti dokumentum is. Ez azt is szemlélteti, hogy apácák és ápolónők is segítették a szervírozást, ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy milyen volt az akkori frizuradivat a férfiak körében.


Ribiczeyné Karalyos Réka Judit családi archívumának köszönhetően azt is tudjuk, hogy a gödöllői világtalálkozóról jött cserkészek Hortobágyra is ellátogattak. Juditék kincsestárában csodás képeslapok is vannak abból az időből a pusztáról:


A másik üdvözlőkártya is a fővárosi Barasits Kiadó szép munkája. Ezen a fejést illusztrálják, míg az előzőn a népi öltözetet.


No de, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, van ám fotónk arról is, amin cserkészek pózolnak egy hortobágyi pásztor körül. Az előtérben heverő kupac alapján feltételezhetjük, hogy az alkalmi kompánia egy istálló ajtajában állt össze. Ez azonban minden bizonnyal egyiküknek se okozott gondot, hiszen mindannyian a természet nagy ismerői és a túlélés nagymesterei!
A debreceni Cserkész-tó története régi szép képekkel idelátogatva ismerhető meg.


DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése