Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Boka Károly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Boka Károly. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 13., szerda

Az „alföldi cigánykirály”: Boka Károly

Debrecenben és hazánkban a verbunkos zene művelői, legtehetségesebb tolmácsolói közé tartozott a debreceni Boka Károly is. Ő régi cigányzenész-dinasztia sarjaként 1808. február 26-án született Debrecenben. Legelső hangként bölcsője fölött apjának, Boka Sámuelnek, a város konvenciós zenészének hegedűje szólalt meg. Iskolás gyermekként nem rajongott a tudományokért, annál többet foglalkozót a hegedűvel. Zenei tehetsége nagyon korán kibontakozott: már zenekara volt iskolatársaiból, s 16 évesen 20–24 tagú zenekarával dicsekedhetett – írta róla dr. Nyakas László a HB Naplóban 1975. május 18-án.

Latkóczy Lajos festményén

A cikk szerint Boka Károly alig volt 18 éves, mikor feleségül vette Vékony Annát. Népes családját (kilenc gyermeke volt) egy szál hegedűjével el tudta tartani, mert ennek a hegedűnek, s gazdájának különös varázsa volt. Könnyekre tudta fakasztani a hallgatóságát épp úgy, mint tudott vidámságot csiholni is a szomorúságból, mert művészi átéléssel, nagy technikai bravúrjával, természetes előadásmódjával élménnyé tudta tenni a hegedűjátékát. Az 1840-es években Boka előtt Martinovicsnak volt híres cigányzenekara Debrecenben, ám Boka felülmúlta őt. Boka leginkább hallgatókat, verbunkosokat, sőt palotásokat és csárdásokat is játszott. Családi ünnepély nem eshetett meg Debrecenben, de még a Tiszántúlon sem Boka Károly részvétele nélkül, ezáltal a nagy magyar Alföld cigánykirályának nevezték el, s országos hírűvé vált. Évtizedeken át egyedül ő uralta hegedűjével Debrecent és a híres országos vásárokra Debrecenbe sereglett emberek sokaságát. Debrecenben elit kávéházak a Táncos Kovács-házban, a Fehérló Szálloda és a Bika alatt voltak, a kisebb vendéglők közt az Aranyiné ifjasszonyé volt a leghíresebb. Ezekben muzsikált Boka, s mutatta be először a saját szerzeményeit. Kortársai leírásában szinte megelevenedik előttünk a „cigánykirály”. „Alakja szépnek mondható, megnyerő, alkata középszerű, zömök, arca kerek, piros, szemei élénkek, tüzet lövellők voltak”.Ezreket keresett a vonójával, szőlője volt a város határában, s értékes háza a Nagyváradi utcában. A népszerűség és a jólét azonban nem tudták megszédíteni. Művész és ember tudott maradni a bőség korszakában is. Mély humanitása, szép családi élete, magas fokú művészete sok barátot szerzett neki. „Talán az egyetlen cigány volt Magyarországon, akit még az urak is per maga szólítottak, de ennél perdöntőbb, hogy a jogaiból kirekesztett cigányság fiát Debrecen városi vezetősége 1845-ben polgárai közé iktatta, s mikor házat készült venni, 130-an vállaltak volna érte kezességet. Az 1848/49-es szabadságharcban tábori zenekarvezetőként szolgált. Hegedűjének varázsereje jobban lelkesített ezernyi dikciónál. Mikor 1849-ben Debrecen a szabadságharc fővárosa lett, s a kormánnyal Kossuth Lajos ideköltözött, Boka lett Kossuth kedvenc muzsikusa. Hányszor zendített rá kedvenc nótájára: „Megkövetem a téni nemes vármegyét”. Kossuthék többször megfordultak Boka házában, ahol még bizalmas politikai értekezleteket is tartottak. Muzsikált Boka a későbbi aradi vértanúnak, Kiss Ernőnek is, akit nem egyszer „sírásra indított” a hegedűjátékával. A háború zűrzavarában Boka zenekara szétszéledt, hatan maradtak, mikor az 1849. augusztus 2-i csatavesztés után a cári s császári hadak elözönlötték a várost. Bokára, a nemrég még igen jómódú emberre az otthonában csak a 4 puszta fal meredt, odalett a 100 aranyat érő cremonai hegedűje is. 1849. augusztus 13-án az Arany Bika vendégfogadóban mulattak a győztesek Paskievics herceg és Zichy kormánybiztos részvételével, s szórakoztatásukról Kossuth hegedűsének, Boka Károlynak kellett gondoskodnia. Boka engedett az erőszaknak, de rongyokba öltözötten, papucsban jelent meg az Arany Bika zenekarával együtt. Szemében egy nemzet gyásza ült, s merészen ezt a nótát kezdte játszani: „Megvirrad még valaha”, s könnyei záporoztak hegedűjére. Az idegen tisztek többjét is könnyekig meghatotta a látvány és a sokat mondó melódia. Haynau megbízottja, Zichy rendre utasította Bokát, pápább volt a pápánál. Boka felvetette fejét, intett zenekarának, s átcsapott a verbunkosok, palotások optimizmust sugárzó világába, s muzsikája daccal, bizakodással volt tele. Bizonyságtétel volt ez egy nép élni akarásáról.

A Boka Károly utca 1973-ban. (Helytörténeti Fotótár)

Boka az abszolutizmus idején is vállalta az alföldi magyarság vigasztalásának, erősítésének feladatát. Mikor a germanizálás minden irányból megindult, s a hangversenyek műsorát még a legmagyarabb városban is német és magyar nyelven kellett kinyomtatni, Boka nem szűnt meg a muzsikájával hadakozni a népe igazáért. Néha felkerekedett és zenekarával felkereste Lengyelországot, Berlint, Hamburgot, Párizst, hogy hegedűjével szerezzen árva népének barátokat, s „midőn hegedűjét álla alá illesztette, szép szakálla által ezüstözött nyerettyűjén oly átszellemülten nyugodott a fő, mintha művész vésője alul került volna ki.” Legmaradandóbb műve a „Kesergő”-je, amely 1885-ben Zsadányi Armand, majd Ábrányi Kornél átiratában jelent meg Rózsavölgyi kiadványaként. Nyugtalan élete, művészi átélése, a sok éjszakázás végül felőrölték Boka erejét. 1860. július 21-én, 53 éves korában örökre letette a hegedűt. A város a saját halottjaként temettette el. Díszruhás hajdúk kísérték a koporsót, 10 ezer ember vonult fel a temetésen. Debrecen minden zenésze Bocsányi karmester vezetésével Boka szerzeményeit játszotta, s Révész Imre mondott gyászbeszédet. A hamvai a Köztemetőben, a költő Fazekas Mihály közelében nyugszanak. Azért muzsikált, hogy minél több szépséggel, erővel, emberséggel töltse meg a szívek kelyhét; nevét Debrecenben utca őrzi a Dobozi-lakótelepen.

 
Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. február 18., szerda

A Debreceni Első Takarékpénztár

A Debreceni Első Takarékpénztárt 1846. február 18-án alapította meg Zalay Alajos, Karap Sándor, Sárváry Ferenc, Telegdi K. László, Péczely József és Bészler Károly.

A Kossuth-sarki bankpalota. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A megannyi nemes ügyet is szolgáló szervezet igazgatója Zalay Alajos lett, tisztviselői pedig Komlóssy Imre és Csanak JózsefA bank a mai Régi Városházán bérelt helyet.

Még a szomszédos Gambrinus-bérpalota nélkül

Majd 1868-ban befektetési céllal megszerezték a Táncos Kovács-házat, valamint két szomszédját, a Kossuth utcai Auer-házat és a Piac utcai Rádl-házat.

A Kossuth-sarki Kontsek-üzlet portálja

A középső épületben az elegáns üzletek mellett a Czifra kávéház is működött (ahol Boka Károly prímás muzsikált), az első emeletet pedig a kaszinó bérelte. Az Auer-házat 1890-ben már a takarékpénztár bonttatta le az első székház felépítése érdekében.

Az első székház a Kossuth utcán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Egy évvel korábban, 1889-ben a Piac utca 53–55. szám alatti, gyönyörű ház is elkészült, amit szintén a takarékpénztár építtetett. A Hungária-palotaként is ismert épület jellegzetes dísze a Piac–Arany-sarki tornya, ahol a cég és a szakma több jelképe is felfedezhető.

A csodálatos Hungária-palota 1915-ben

Ilyen jelkép a méhkaptár és a Merkúr- (Hermész-) szobor is. Papp József leírása szerint a pénztár két évtized alatt kinőtte a Kossuth utcai, kétemeletes székházat (ami egyébként ma is áll). Így emiatt egy hozzákapcsolt háromemeletes palotát terveztetett a saroktelkekre.

A Hungária-bérház ma. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A pompás szecessziós építményt ifj. Rimanóczy Kálmán, nagyváradi építész tervezte meg, és főként helyi mesterek (Tóth István, „Pavlovics és Szilágyi” építészek, Somogyi Sándor szobrász stb.) készítették el 1912-re. Az ügyféltér a földszinti oszlopcsarnokban volt, míg a hivatali lakások és irodák a főutcai első emeleten.

Merkúr (Hermész) szobra. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A sarkon itt is Kontsek Kornél nyitott ruházati üzletet, és a Kossuth utcai első emeletre a kaszinó költözött. A mesebeli létesítményben társalgók, olvasó-, biliárd-, kártyázó- és díszterem is volt, továbbá pincei vendéglő és sörcsarnok. A házat és a pénztárat 1951-ben vették állami tulajdonba. A régi ügyféltérbe a honvédségi tiszti klub költözött (itt ma kínai bolt üzemel), a kaszinó helyén pedig később a Debreceni Művelődési Központ működött.

A már torony nélküli palota. Fotó: Pathó Sándor, 1975

1846-ban egyébként a pénzintézet kezdeti 600 részvényét 156-an vásárolták meg. Sz. Kürti Katalin dolgozatából az is megtudható, hogy 10 év után a pénztár már kulturális és szociális ügyek támogatására is áldozhatott. Ez hazafias nemzeti célokra is kiterjedt, továbbá a tudomány és művészet istápolására, egyházi és emberbaráti célokra, betegek és szegények segélyezésére, valamint a mezőgazdaság és a kereskedelem fejlesztésére is. A pénztár támogatta például a Debreceni Színügyi Egyletet, az Emlékkert Társulatot, a Dalegyletet, a Református Kollégiumot és a Csokonai Kört is! A palotában 1982-től működött ifjúságpolitikai KISZ-klub (IPK) története és emlékei ebben az összeállításunkban eleveníthetők fel sok szép régi képpel.

A volt Hemo kapuja. Fotó: Lukács Tihamér / Corvina, 1996

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utcai régi ügyféltér kapujának egyik táblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

2025. május 25., vasárnap

Az 1973-as Debrecen 16 szuper retro képen

A távolsági buszállomás. Fotó: Uvaterv.

Debrecen 1973-as arcairól osztott meg remek fotókat a Fortepan. Az első képeken a Széchenyi utcai buszállomás szerepel még új korában, ezt a helyet itt mutattuk be régi és mai képekkel.

A távolsági buszállomás. Fotó: Uvaterv

A következő fotókon a belvárosban kalandozunk. Íme az Aranybika Szálloda, valamint az előtte álló felszabadulási szobor

A felszabadulási szobor. Fotó: Lencse Zoltán

Az 1973-as sorozatból a Nagytemplom se maradt ki, ahol a legendás „halálkanyar” is feltűnik.

A Nagytemplomnál. Fotó: Breuer Pál

Az alábbi felvételen mindkét villamosmegállóban Bengálik várakoznak.

A Csapó-sarok. Fotó: Lencse Zoltán

A Kálvin térről szintén több klassz kép készült.

Kálvin tér, Péterfia utca. Fotó: Lencse Zoltán

Csokonai Vitéz Mihály szobra még az eredeti helyén volt ekkor.

Kálvin tér. Fotó: Lencse Zoltán

Ez pedig a Vörös Hadsereg útja egy jellemző arca:

A főutca 1973-ban. Fotó: Breuer Pál

Nagyon dicséretes, hogy kijjebb is mentek a fotósok, például a következő képen látható Jászai utcába.

A Jászai utca. Fotó: Breuer Pál

Megidézhetjük e téren a korabeli Wesselényi utcát is.

A Wesselényi utca. Fotó: Uvaterv

Sőt, a Karácsony György és a Boka Károly utcát is megörökítették a Dobozi lakótelepen!

A Fényes udvari lakótelep. Fotó: Urbán Tamás

A fotóriporterek innen is tovább kalandoztak, s lencsevégre kapták a mai Kassai út (akkor Szabadság útja) kolóniáját is.

Kassai út 107–109. Fotó: Urbán Tamás

És a Szabadság útjáról már szinte csak egy ugrás volt a csónakázó!

Vidám vízibiciklizők. Fotó: Urbán Tamás

Ott működött a Kohászüdülő...

A Kohászüdülő. Fotó: Breuer Pál

...és természetesen az Újvigadó is.

Csónakázó, Újvigadó. Fotó: Breuer Pál

Végül az Egyetem térre és az akkori nevén Kossuth Lajos Tudományegyetem főépületére csodálkozhatunk rá. Kellemes múltidézést Mindenkinek!

Az Egyetem tér. Fotó: Breuer Pál

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!