Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aranybika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aranybika. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 19., vasárnap

130 éves a magyar képeslapkiadás


A Debrecenben is nagy múltra visszatekintő képeslapok 2025-ben nemzetközi szinten már a 155. éves jubileumot tudhatták magukénak. Itthon pedig a Magyar Posta 1896-ban, a május 2. és október 31. közötti Millenniumi Kiállítás alkalmával hozott forgalomba először képes levelezőlapot, méghozzá színes kivitelben. A sorozat a magyar történelem emlékeit eleveníti meg.


Anno a nemzetközi 100. évforduló alkalmából 1970. július 12-én a Napló is szép megemlékezést közölt, ezt alább mutatjuk be. Előtte még hadd utaljunk arra, hogy az első képes levelezőlap a francia–porosz háború idején látott napvilágot: 1870. július 16-án, a német mozgósítás napján August Schwarz oldenburgi könyvkereskedő az Észak-Német Posta Unió által forgalmazott postai levelezőlap címzési oldalának bal alsó sarkába egy ágyú mögött álló tüzér képét nyomtatta.


A „Háromszék” cikke azt is felidézi, hogy az újdonság gyorsan népszerű lett, ám az eleinte eltérő formátumú és méretű lapok kézbesítése és a változó díjszabás sok problémát okozott. A Postaügyi Világunió 1878-ban szabványosította az üdvözlőlapok méretét, és találta fel az egységes díjszabást. Innen számítják a képeslapok megszületését.


Az ünnep tiszteletére mi most Debrecen 1900-as évek eleji arcát idézzük meg korabeli képeslapokkal, melyek másolatait Kedves Olvasónk, V. Pákozdi Zoltán Károly töltötte fel a Facebook-oldalunkra. Köszönjük a gyönyörű felvételeket! A Kossuth utca környékéről például a fentieken kívül is több kópiát kaptunk, íme még egy:

A gyűjtő a régi Piac utcáról is bőséges mennyiségű felvételt osztott meg az olvasóinkkal.


A képeket nézegetve az Aranybika Hotel, valamint a Steinfeld-ház körüli élet is megelevenedik, sőt, a főutcán masírozó lovas katonákat is felfedezhetünk.



Az alábbi üdvözlőkártyán a Bika és a Hatvan utca közötti épületsor is feltárul, amit 1973-ban bontottak le, és felejthetetlen üzletek, sőt sporttelep is működött ott. A helyén ma a hotel új szárnya és az egykori Unió Áruház tömbje magasodik.



A régi Hal köz után a kereskedelmi akadémia palotájában is gyönyörködhetünk.


A Csáthy Kiadót ebben az összeállításunkban mutattuk be.


A hajdani képeslapok a hagymakupolás Kistemplomot is megőrizték.



A következő két képeslapmásolaton a mai Piac utca 77. szám környéke elevenedik meg.



A képeken a mai Petőfi tér környékének 100 évvel ezelőtti arcában is gyönyörködhetünk, felidézve többek között a törvényszék (és csillagbörtön), továbbá a Deák utcai nagy zsinagóga történetét.



A kiadványok a belvároson túli Debrecent is bemutatják, például a 2026-ban 120 éves bábaképezdét, valamint a mai Dobozi-lakótelep körzetét is a Demkével.



A következő képünkön a toronysisakos Kistemplomról látható egy páratlan képeslap. Végül az ígért Napló-cikket osztjuk meg. Boldog születésnapot!


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. május 28., csütörtök

A Piac utcán és az Aranybikában lesz a 2026-os Debreceni Ünnepi Könyvhét



Debrecen a 97. ünnepi könyvhétnek ad otthont 2026. június 10-től. A helyszín ezúttal a Piac utca, valamint az AranybikaFotó: © Debreceni Képeslapok

A plakát első része. Grafika: Méliusz-könyvtár

A programsorozatot a patinás szállodaépület bejárása vezeti fel (regisztráljanak idejében!), a további ünnepi események pedig a most megosztott plakáton ismerhetők meg.

A plakát második része. Grafika: Méliusz-könyvtár

A következő archív felvételünkkel a néhai kiváló író, újságíró Hornyák András (1940–2012) előtt is tisztelgünk, aki a kép készítésekor dedikálta a műveit a 2011-es könyvhéten. A könyvutca akkor is ott volt, mint ahol a 2026-os fesztiválon működik majd.

Hornyák András (1940–2012) a Piac utcai könyvutcában

A 2025-ös könyvhetet idelátogatva idézhetik fel.

A teljes plakát. Grafika: Méliusz-könyvtár

Kapcsolódó összeállításaink:

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. május 13., szerda

Az „alföldi cigánykirály”: Boka Károly

Debrecenben és hazánkban a verbunkos zene művelői, legtehetségesebb tolmácsolói közé tartozott a debreceni Boka Károly is. Ő régi cigányzenész-dinasztia sarjaként 1808. február 26-án született Debrecenben. Legelső hangként bölcsője fölött apjának, Boka Sámuelnek, a város konvenciós zenészének hegedűje szólalt meg. Iskolás gyermekként nem rajongott a tudományokért, annál többet foglalkozót a hegedűvel. Zenei tehetsége nagyon korán kibontakozott: már zenekara volt iskolatársaiból, s 16 évesen 20–24 tagú zenekarával dicsekedhetett – írta róla dr. Nyakas László a HB Naplóban 1975. május 18-án.

Latkóczy Lajos festményén

A cikk szerint Boka Károly alig volt 18 éves, mikor feleségül vette Vékony Annát. Népes családját (kilenc gyermeke volt) egy szál hegedűjével el tudta tartani, mert ennek a hegedűnek, s gazdájának különös varázsa volt. Könnyekre tudta fakasztani a hallgatóságát épp úgy, mint tudott vidámságot csiholni is a szomorúságból, mert művészi átéléssel, nagy technikai bravúrjával, természetes előadásmódjával élménnyé tudta tenni a hegedűjátékát. Az 1840-es években Boka előtt Martinovicsnak volt híres cigányzenekara Debrecenben, ám Boka felülmúlta őt. Boka leginkább hallgatókat, verbunkosokat, sőt palotásokat és csárdásokat is játszott. Családi ünnepély nem eshetett meg Debrecenben, de még a Tiszántúlon sem Boka Károly részvétele nélkül, ezáltal a nagy magyar Alföld cigánykirályának nevezték el, s országos hírűvé vált. Évtizedeken át egyedül ő uralta hegedűjével Debrecent és a híres országos vásárokra Debrecenbe sereglett emberek sokaságát. Debrecenben elit kávéházak a Táncos Kovács-házban, a Fehérló Szálloda és a Bika alatt voltak, a kisebb vendéglők közt az Aranyiné ifjasszonyé volt a leghíresebb. Ezekben muzsikált Boka, s mutatta be először a saját szerzeményeit. Kortársai leírásában szinte megelevenedik előttünk a „cigánykirály”. „Alakja szépnek mondható, megnyerő, alkata középszerű, zömök, arca kerek, piros, szemei élénkek, tüzet lövellők voltak”.Ezreket keresett a vonójával, szőlője volt a város határában, s értékes háza a Nagyváradi utcában. A népszerűség és a jólét azonban nem tudták megszédíteni. Művész és ember tudott maradni a bőség korszakában is. Mély humanitása, szép családi élete, magas fokú művészete sok barátot szerzett neki. „Talán az egyetlen cigány volt Magyarországon, akit még az urak is per maga szólítottak, de ennél perdöntőbb, hogy a jogaiból kirekesztett cigányság fiát Debrecen városi vezetősége 1845-ben polgárai közé iktatta, s mikor házat készült venni, 130-an vállaltak volna érte kezességet. Az 1848/49-es szabadságharcban tábori zenekarvezetőként szolgált. Hegedűjének varázsereje jobban lelkesített ezernyi dikciónál. Mikor 1849-ben Debrecen a szabadságharc fővárosa lett, s a kormánnyal Kossuth Lajos ideköltözött, Boka lett Kossuth kedvenc muzsikusa. Hányszor zendített rá kedvenc nótájára: „Megkövetem a téni nemes vármegyét”. Kossuthék többször megfordultak Boka házában, ahol még bizalmas politikai értekezleteket is tartottak. Muzsikált Boka a későbbi aradi vértanúnak, Kiss Ernőnek is, akit nem egyszer „sírásra indított” a hegedűjátékával. A háború zűrzavarában Boka zenekara szétszéledt, hatan maradtak, mikor az 1849. augusztus 2-i csatavesztés után a cári s császári hadak elözönlötték a várost. Bokára, a nemrég még igen jómódú emberre az otthonában csak a 4 puszta fal meredt, odalett a 100 aranyat érő cremonai hegedűje is. 1849. augusztus 13-án az Arany Bika vendégfogadóban mulattak a győztesek Paskievics herceg és Zichy kormánybiztos részvételével, s szórakoztatásukról Kossuth hegedűsének, Boka Károlynak kellett gondoskodnia. Boka engedett az erőszaknak, de rongyokba öltözötten, papucsban jelent meg az Arany Bika zenekarával együtt. Szemében egy nemzet gyásza ült, s merészen ezt a nótát kezdte játszani: „Megvirrad még valaha”, s könnyei záporoztak hegedűjére. Az idegen tisztek többjét is könnyekig meghatotta a látvány és a sokat mondó melódia. Haynau megbízottja, Zichy rendre utasította Bokát, pápább volt a pápánál. Boka felvetette fejét, intett zenekarának, s átcsapott a verbunkosok, palotások optimizmust sugárzó világába, s muzsikája daccal, bizakodással volt tele. Bizonyságtétel volt ez egy nép élni akarásáról.

A Boka Károly utca 1973-ban. (Helytörténeti Fotótár)

Boka az abszolutizmus idején is vállalta az alföldi magyarság vigasztalásának, erősítésének feladatát. Mikor a germanizálás minden irányból megindult, s a hangversenyek műsorát még a legmagyarabb városban is német és magyar nyelven kellett kinyomtatni, Boka nem szűnt meg a muzsikájával hadakozni a népe igazáért. Néha felkerekedett és zenekarával felkereste Lengyelországot, Berlint, Hamburgot, Párizst, hogy hegedűjével szerezzen árva népének barátokat, s „midőn hegedűjét álla alá illesztette, szép szakálla által ezüstözött nyerettyűjén oly átszellemülten nyugodott a fő, mintha művész vésője alul került volna ki.” Legmaradandóbb műve a „Kesergő”-je, amely 1885-ben Zsadányi Armand, majd Ábrányi Kornél átiratában jelent meg Rózsavölgyi kiadványaként. Nyugtalan élete, művészi átélése, a sok éjszakázás végül felőrölték Boka erejét. 1860. július 21-én, 53 éves korában örökre letette a hegedűt. A város a saját halottjaként temettette el. Díszruhás hajdúk kísérték a koporsót, 10 ezer ember vonult fel a temetésen. Debrecen minden zenésze Bocsányi karmester vezetésével Boka szerzeményeit játszotta, s Révész Imre mondott gyászbeszédet. A hamvai a Köztemetőben, a költő Fazekas Mihály közelében nyugszanak. Azért muzsikált, hogy minél több szépséggel, erővel, emberséggel töltse meg a szívek kelyhét; nevét Debrecenben utca őrzi a Dobozi-lakótelepen.

 
Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. április 29., szerda

Az Aranybika új szárnya (1976)

Az Aranybika. Fotó: Csobaji Előd, 1979

Debrecenben évek óta felbukkan az a hír, hogy az Aranybika Szálloda új szárnyát lebontja a jelenlegi tulajdonosa. Emiatt mutatjuk be most az épület történetét.

A „megfelelő hozzáépítés” érdekében

A hotel új szárnyát az észak felől szomszédos régi kis házak helyén építették fel, miután ezeket a korábbi épületeket 1973 tavaszán három robbantás alkalmazásával lebontották.

A jobb szélső épületsávot is lebontották. Fotó: Horváth, 1962

A korabeli fotók és cikkek tanúsága szerint az Aranybika északi oldalából is lebontottak egy sávot, az új részt pedig 1976 nyarától adták át több lépésben.

1976. augusztus 5., HBN

A kibővített Aranybikában már összesen 600 vendég kaphatott szállást. A hatemeletes új szárny földszintjén Malév-iroda, fodrászat, önkiszolgáló étterem, trafik, valutabolt és két bár is helyet kapott.

Az új szárny egy szobája. Fotó: Pathó Sándor, 1977

Kapcsolódó összeállításaink sok szép régi fotóval:

1976. október 20., HBN

Íme egy szuper fotó az új szárny építéséről is:

Bontás után építés. Fotó: Fp / Bojár Sándor, 1975

Ez pedig az egykori fodrászat neontáblája:

Ma már ez sincs meg. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


1976. szeptember 8., HBN

2026. április 26., vasárnap

Utolsó képek a Bika melletti lebontott házakról


Debrecen felejthetetlen üzletsora az Aranybika Hotel és a Hatvan utca sarka (püspöki palota) közötti régi házakban működött a Vörös Hadsereg útja 1. és 9. szám közötti épületekben, melyek helyén később a szálloda új szárnya és az Unió Áruház tömbje épült meg.


Ezeket a boltokat fotózta le a mai Méliusz Központi Könyvtár Helytörténeti Részlegének akkori munkatársa, Rudas István azzal a céllal, hogy ily módon megőrizze az utókornak a belső tereiket és a külső arculatukat. Hálásak lehetünk neki!


A muzeális jelentőségű dokumentumok révén feltárulnak a korabeli klasszikus berendezések, s újra megelevenednek a régi barátságos ruha-, hangszer-, csemege- és más bolthelyiségek és azok közönsége.


A boltok üzemeltetői és Rudas István fotóriporter akkor már tudták, hogy szanálni fogják az épületeket.


Ez 1973-ban következett be, amikor is a nevezetes épületsort az április 26-án, május 10-én és 23-án végrehajtott három robbantással távolították el. A most megosztott felvételek 1972 decemberében születtek.


Sokan őriznek szép emlékeket az itteni Vörös Meteor Sportpályáról is, ahol telente korizni is lehetett.


Béke poraikra!



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


Bontás után építés. Fotó: Fp / Bojár Sándor, 1975