![]() |
| A nagyszálló az 1970-es évek elején. Fotó: Tulok Ferenc |
Debrecen mai jelképeinek egyike ez a fantasztikus palota.
Világhírű az alkotója is, hiszen hazánk
első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd (1878. február 1. – 1955. november 12.) vezette a Villányi Lajossal alkotott tervezői párost. Másik közös szép művük Debrecenben a hallássérültek intézménye.
A szecessziós–eklektikus
épületegyüttes Bika Bálintról kapta a nevét, akinek a családja
1536 óta élt Debrecenben.
Fenti képünk tanúsága szerint napjainkban igencsak lehangoló állapotban van a Bika és a mellette szomorkodó, egykori Víg Mozi).
Az akkori kőházas telküket megvette a város, majd 1699-ben fogadó nyílt benne. A mostani hotel elődjéről képek lentebb láthatók...
A galéria a képre kattintva is megnyitható.
Az Arany ,,titulust" 1810-ben adták neki.
Akkor ugyanis a rézzel bevont, kovácsolt bikacégért elhelyezték a már emeletesre bővített házon.
![]() |
| Telefonkábel-fektetés 1931-ben. Repró: © Debreceni Képeslapok |
Az akkori kőházas telküket megvette a város, majd 1699-ben fogadó nyílt benne. A mostani hotel elődjéről képek lentebb láthatók...
![]() |
| 1930 körüli légi fotó: Déri Múzeum Fotótára |
A galéria a képre kattintva is megnyitható.
![]() |
| A cukrászat dolgozói 1968-ban. Képtulajdonos: © Debreceni Képeslapok |
Az Arany ,,titulust" 1810-ben adták neki.
![]() |
| A cégér a hotel főkapuján. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Akkor ugyanis a rézzel bevont, kovácsolt bikacégért elhelyezték a már emeletesre bővített házon.
A hotel előző, a mostaninál kisebb épületegyüttesét Steindl Imre tervezte.
Gyönyörű képeslapok készültek a Bikáról ebben az időben is!
![]() |
A Piac utca látképe 1900 és 1907
között. Reprint: Uropath
|
A kis míves tornyú szálló épületét tervező híres szakember,
Steindl Imre nevéhez nem mellékesen az Országház megtervezése is fűződik.
![]() |
| Élet a régi Bikánál 1910-ben, Thaisz Arthur korabeli képeslapján |
Az 1882-ben átadott, pazar neoklasszicista hotel rendelkezett az akkori igényeknek megfelelő minden földi jóval és szépséggel.
![]() |
| A Bika látványa 1971-ben. Fotó: Fortepan, Inkey Tibor |
Végül azonban már nemcsak kicsinek bizonyult, hanem hamar el is avult, ugyanakkor pedig sajnos tűzkárokat is el kellett szenvednie.
![]() |
| Az újonnan átadott hotel. Szerző: Ismeretlen |
![]() |
Reprint: Uropath
|
Hajós Alfréd és Villányi Lajos új
luxus szállója 1914-ben már elkészült, de majd csak a következő
esztendő derekán adták át. A másik közös debreceni alkotásuk idelátogatva csodálható meg.
A grand hotelben már akkor is működött uszodás velneszrészleg, valamint cukrászda, csodálatos étterem, továbbá minden, ami dukált a vendégseregnek.
A palota mögött kapott helyet a Bartók Terem, az alatt pedig a Víg Mozi. A tervezőpárosnak egyébként Debrecenben van egy másik szép alkotása is: a mai siketek intézete a Széchenyi utcában.
![]() |
| A Bika étterme 1971-ben. Fotó: Fortepan, Inkey Tibor |
A grand hotelben már akkor is működött uszodás velneszrészleg, valamint cukrászda, csodálatos étterem, továbbá minden, ami dukált a vendégseregnek.
![]() |
| A hall az 1970-es évek végén. Fotó: Megyei Tanács / IPK Váll. |
A palota mögött kapott helyet a Bartók Terem, az alatt pedig a Víg Mozi. A tervezőpárosnak egyébként Debrecenben van egy másik szép alkotása is: a mai siketek intézete a Széchenyi utcában.
1973-ban az akkor Vörös Hadsereg útja nevű főutca az Aranybika melletti, 1. és 9. szám közötti szakaszon nagy változáson ment keresztül. Mindenekelőtt ugyanis eltűntek, lerobbantották azokat.
Sőt, a szálló bal oldalából is lenyestek egy sávot, és az így nyert területeken húzták fel 1976-ra a Bika új részét, valamint később az Unió Áruház épületét, a belső bankirodát és lakóhelyiségeket is. A hajdani Kinizsi Sörözőt ebben a múltidézésünkben mutattuk be.
![]() |
A nagyszálló a kanyar mögül. Fotó: Bakonyi
|
Az Aranybika előtt 2001-ben a tér is
nagyot változott, amikor is elkészült a belvárosi sétálóövezet első része. A szálló alatt azóta ismét szökőkút van,
melynek egyik nevezetes figurája a néhány nap elteltével
leszedetett Sellő. A mű új otthona 2011 óta: Nyíracsád.
![]() |
Az új szárny. Fotó: Csobaji Előd
|
A Bikának 2013-ban egy debreceni magánszemély lett a tulajdonosa, 2021. május 6. óta pedig a Mathias Corvinus Collegiumé, amely várhatóan átépítteti és felújíttatja az épületegyüttest.
![]() |
A 2001-ben átadott szökőkút a Sellővel. Fotó: dr. Nagy Attila /
Uropath
|
(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai. Ne lopj te se!)
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!



























Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése