Keresés ebben a blogban

2018. február 10., szombat

Tél végi színek


Debrecenben keveset láttuk a Napot mostanában. Fenti, friss felvételünkön például ismét hó fehérlik a Piac utcai háztetőkön a borult ég alatt. Fotók: Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok


A havazás egyébként február 6-án, Dorottya napján tért vissza. Pedig ekkor, a népi bölcselet szerint, többnyire már enyhül a hideg. Szerencsére nem is kellett dideregnünk, sőt tulajdonképpen még jó is volt ez az új szín a városban. Alig 20 nap múlva pedig már így is, úgy is itt a március, a tavasz!

Esős hangulat 2018. február 3-án, az Ótemető utca melletti Szűr utcában. Fotók: Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése