Keresés ebben a blogban

2018. november 1., csütörtök

Volt egyszer egy ,,Demke"


Debrecen idősebb lakói közül nagyon sokan még az egykori ,,Demkében" születtek. A csodálatos palotát az 1970-es évek elején robbantották le, s a helyére a Benedek-iskolát építették.

A fenti fotó kiadója: Antalfy József könyv- és papírkereskedése, Debrecen, Szent Anna utca 1324. szám. A képeslap 1917-ben jelent meg, tehát immár 101 éves.

A rendőrségi palotához hasonló külsejű népjóléti intézmény főhomlokzatát a magyar címer is ékesítette.
A képeslapmásolatot Vértesi Ferenc töltötte fel a Facebook-oldalunkra

A tornyos, oszlopos, címeres, manzárdos helyet a Dobozi-lakótelep melletti téren nyitották meg 1913-ban, a Meteor Mozival szemközt. A ma is használatos ,,Demke" elnevezés onnan származik, hogy a köznyelv az egyszerűbb kiejtés érdekében így mondta a valójában DMKE rövidítést. A létesítmény ugyanis eredetileg a Dél-magyarországi Közművelődési Egyesület (azaz DMKE) számára készült, mégpedig Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervei alapján.

A Népház (és sok más nevezetesség) hihetetlen látványa a Meteor Mozival szemközti bérház tetejéről.
Képforrás: Déri Múzeum Fotótára

A város 1927-ben megvásárolta a palotát, és új tartalommal töltötte meg. Akkor lett a funkciója anya- és csecsemővédelmi intézet, népjóléti hivatal, népfürdő, valamint gyermekkórház, tej- és népkonyha is. A komplexumban védőnői lakások, olvasóterem, labor és röntgen is működött, s ezek nagy részét a Stefánia Szövetség kezelte.

A DMKE nagyon sok embert fogadott, így körülötte is élénk élet zajlott.
A képeslapmásolatot Vekerdi Károly osztotta meg az olvasóinkkal. Köszönet Neki is!

A sokrétű és fontos intézet naponta mintegy 1200 adag ingyen ebédet osztott ki a rászorulóknak, s a neve akkor már Debrecen Sz. Kir. Város Magoss György Népház volt. Tevékenysége annyira fogalommá vált, hogy amikor például a közeli iskolában összeíráskor megkérdezték az egyik gyereket, hogy hol született, ő nem azt mondta, hogy Debrecenben, hanem azt, hogy ,,Itt, a Demkében". Tulajdonképpen nem is állított valótlant, csak éppen nem a kérdésre válaszolt. (Folytatás a kép alatt...)

Egy utolsó fotó a lerobbantás előtti Népházról. Képforrás: Benedek Elek Általános Iskola

A nagy hírű intézmény végül mégis a megszüntetés sorsára jutott, és a 60 évet megélt épületét ugyanúgy lerobbantották, mint 1973-ban a régi épületsort az Aranybika és a Hatvan utca között. A ,,Demke" robbantása délelőtt volt, és a tanítók kivitték az utcára a diákokat, hogy láthassák a palota utolsó pillanatait...  Béke poraira!

Múlt és jelen... Mai fotó: Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.