A debreceni kenyér

Kenyérárusító asszonyok a Dégenfeld téren (ma Dósa nádor tér)

A debreceni ételspecialitások egyik leghíresebbike az óriási kerek kenyér. Leírások szerint nem akadt párja, ugyanakkor a cívisváros nevét viselő béles és perec is pompás csemege volt.

1910-es, színezett üdvözlőkártya a Dégenfeld (ma Dósa nádor) téri árusokról

A „szekérkerék-nagyságú", pirosra sült, magas kenyereinket messze földön ismerték. Már 1793-ban egy bizonyos Towson nevű, angol utazó állítólag így áradozott róla: „Könnyebb, fehérebb és ízletesebb kenyeret sehol a világon nem ettem, mint Debrecenben!”

 Szintén a mai Dósa nádor tér a piacos időkben (Fotó: Déri Múzeumi brosúra, 1982)

(Vajon mit szólt volna az úr, ha a debreceni töltött káposztát is megkóstolhatja?) Egyébként a kenyereket is a Dégenfeld téri, azaz a mai Dósa nádor téri piacon árusították.

Az egykori Nyíl utcai pékségben is mennyeien ízletes
és hatalmas teflonkenyereket sütöttek

A két világháború között száznál is több vaspavilon állt ott, amikből lacipecsenyét, mézeskalácsot, kávét és káposztát is kínáltak az árusok. Szintén helyi kuriózum a debreceni perec.

Ez olyan (sós vagy édes) kis tésztakarikákat takar, amikből mintegy harmincat fűztek össze a vásárokra. Rajtuk kívül a debreceni béles szintén itteni jellegzetes csemege, amit nyújtott-hajtogatott tésztából készítettek, és mazsolás túróval vagy dióval töltöttek. Isteni finomság lehetett!

DBKL

Kisült a kenyér az egykori Nyíl utcai pékségben.
Fotó, kiadó: Megyei Tanács, Idegenforg. PKV

Szőrgyári capriccio

A Debreceni Kefegyár udvara a tűzoltóvíz-tárolóval, az 1960-as években (a kéményről fotózva).
Összeállításunk felvételeit olvasónktól, Barbócz Erzsébettől kaptuk a családi albumukból – köszönet értük!

Debrecen nevét egy nagy múltú kefegyár is viselte anno. A messze földön híres cég csaknem 100 éven át működött a Szoboszlói úton, a mai általános iskola közelében (amit Sajó István tervezett). Múltidézésünket azokkal a korabeli fényképekkel illusztráljuk, melyeket Barbócz Erzsébet bocsátott rendelkezésünkre az édesapja által készített fotók közül.

Bicikliző kisfiú a Debreceni Kefegyár szolgálati lakásánál, az 1960-as években

A patinás vállalat története azzal kezdődik, hogy Knoll Pál 1862-ben (más forrás szerint 1865-ben) kefe-, ecset- és meszelőkészítő manufaktúrát alapított a Szalkai utcában, majd a következő évben egy Falk Ármin nevű vállalkozó is kézi üzemet indított. Alapanyagként ló- és sertésszőrt, élesgyökeret és tengeri füvet, fát és kátrányt használtak. A szőröket a város állattenyésztése, a fát Debrecen erdőbirtoka adta, a kátrányt pedig a helyi gázgyár – tudható meg Szűcs Ernő leírásából.

A Debreceni Kefegyár kéménye (rajta egy bátor munkással), valamint a telep feliratos főkapuja

Terefere a portásbácsikkal. Fotók: Barbócz család

Amikor Knoll Pál az 1880-as évek elején meghalt, üzeme beolvadt a Falkba, ami 1888-ban felvette az Első Debreceni Kefeárugyár nevet. Ezt 1890-ben áttelepítették a Szoboszlói útra (akkor Postakert 36. szám alá), ahol eleinte közönséges és középfinom keféket állítottak elő. A tulajdonosok itt már gépeket is alkalmaztak. Új gyártmányként műszaki keféket is csináltak, amikkel döntően a gyár látta el az ország malmait, cséplő- és más gépeit. 1896-ban már 350 munkásuk volt. A termelési érték 180 ezer koronára nőtt. Pedig 1887-ben a Böszörményi úti Hortobágy Malom mögött is létesült egy hasonló gyár, ami szintén közepes és finom árukat dobott piacra, és 250 dolgozót foglalkoztatott (a vállalat tulajdonosai a Stern testvérek voltak).

Tűzoltóvíz és fűrészáru – no meg a bicikliző kisfiú

1926-ban Szántó Győző, a Stern-üzem igazgatója is elhunyt, és a családja eladta az üzemet a Szoboszlói úti gyárnak. Falkék 1926-tól Egyesült Kefegyárak Rt. Falk és Stern cégnév alatt működtették az üzemüket. Aztán jött a II. világháború. A vállalatvezetőket deportálták. A telepet 1944. június 2-án és szeptember 15-én érték bombatalálatok, a termelést le kellett állítani. A dolgozók 1945. március 24-én vették tulajdonukba az üzemet, aminek Debreceni Kefegyári Munkás-szövetkezet lett a neve.

A kefegyár kéményére felkúszva készített látkép az iskoláról és a városi bérházról, az előtérben pazar Ikarusok. Összeállításunk felvételeit olvasónktól, Barbócz Erzsébettől kaptuk a családi albumukból

Fénykorában ilyen óriási volt a Debreceni Kefegyár!
(A 120 éves jubileumi kiadvány címlapja)

Az államosítás után nagy ér-vágás volt az is, hogy profilí-rozás címén a szőrüzemet Kaposvárra helyezték. Akkortól ugyanis onnan kellett maga-sabb áron visszavásárolni azt, amit addig az üzem maga állított elő. Ennek ellenére 1957-től a termelés 55–60%-a már exportra ment, így az üzem két műszakra állt át. A termékösszetétel pedig az 1970-es évektől 65%-ban finomkefe, seprű és meszelő volt, s ezeken kívül műszaki kefe és fatest. Végül a privatizáció a gyárat is utolérte a rendszer-váltáskor. Szűcs Ernő leírása szerint az utódcéget elköltöztették az István útra, majd 1995-ben megszűnt.

A környék másik híres helye a sarki kis trafik volt – 2014-ben ezt is lebontották. Ha érdekel az egykori Göcs története sok fotóval, akkor látogass erre az összeállításunkra. A régi ruhagyár képes históriája idekattintva érhető el.

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Debrecen a XIX. században

Az András-templom és környéke 1802 előtt. Grafika: © Szegedi Károly

Debrecen legrégebbi háza, a Régiposta  Fogadó a XVII. század végéről származik. Más épület a nagy tűzvészek és a nem túl tartós építőanyagok miatt alig maradt fenn abból az időből, de még az 1700-as évekből is kevés a relikviánk. Sajnos mindemellett a hiteles korabeli városképekben se dúskálunk, így igen nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon milyen is lehetett Debrecen akkoriban, vagy pláne például a középkorban. Emiatt is örvendetes a mostani válogatásunkat jegyző

Szegedi Károly barátunk missziója, amelyben aprólékos munkával kutatja és rekonstruálja a régi cívisváros tovatűnt arculatát. Fenti kompozícióján az 1802-es tűzvész miatt megsemmisült, egykori András-templomban, valamint Református Kollégiumban gyönyörködhetünk, és szerepel a képen a Pap-tava és a ,,nagy híd" is. A következő alkotás az 1850 körüli Piac utcát idézi meg, immár a toronysisakos Kistemplommal. Grafika: © Szegedi Károly

Az alábbi, pazar jelenet úgyszintén az 1850 körüli Piac utcát hozza vissza nekünk a mába. Mi tagadás, gondolkodnunk kell, hogy melyik részét is látjuk a belvárosnak... Grafika: © Szegedi Károly

A következő ábrázolással 10 évet ugrunk előre az időben, tehát 1860 körül járunk. Egyre ismerősebb a főutca, ám például a püspöki palota (1912) helyén még kis házakat fedezhetünk fel, köztük azt, ahol Méliusz Juhász Péter lakott. Grafika: © Szegedi Károly

A Károlynak köszönhető válogatásunk utolsó remekművén a fentiekkel ellentétben immár kőburkolat fedi az utat, és a gőzvonat sinei kanyarodnak a Kossuth utcára. A XIX. század legvégét megidéző városképen még büszkén, sértetlenül tör a magasba a toronysisakos Kistemplom,  és ez így volt egészen a 7 évvel későbbi, áprilisi szélviharig... Grafika: © Szegedi Károly

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Összeállításunk első rajza (az 1802 előtti András-templom és környéke) teljes méretben Grafika: © Szegedi Károly

Mivé lett a régi Hunyadi utca...

Debrecen még formálódó Petőfi terének egyik legkülönösebb arcára csodálkozhatunk rá ezen a muzeális értékű, csaknem 60 éves felvételen.

Még állt ekkor a Deák Ferenc utca egy szakasza és a nagy zsinagóga maradéka, de a bal szélen már a Mikolás-féle modern lakóház első változata is megépült. A szintén lebombázott Hunyadi utca viszont eltűnt a föld színéről...

Ez a szép ház állt a Royallal szemben.
Az 1924-es fotó másolatát Könyves Kálmántól kaptuk

A Mikolás-ház akkor még hatemeletes volt (sőt egy nőszobrot is elhelyeztek rajta), aztán a mai szomszédos, szürke szalagház miatt ráhúztak egy újabb szintet. A képen még ennek a majdani Holló János utcán tornyosuló szalagháznak az elődje szerénykedik, mégpedig egy lábakon álló, kis átjáróház formájában. Ez is egy új épület volt, ami azonban rövid életű lett. A már kupola nélküli nagy zsinagógát 1962-ben bontották le, a helyén pedig egy szintén hatalmas lakóház zöldell. És ott van a Petőfi-szobor is, ami a lebombázott Royal Szálló területére került. Amikor legutóbb feltúrták itt a földet a kettes villamos pályaépítése miatt, akkor látszottak is a mélyben a hotel pinceromjai.

Apropó, villamos: ekkor még a villamosközlekedés fénykorát élte a cívisváros! Ugyanakkor a kocsik már nem a benti úton közlekedtek. Ezt a fenti, macskaköves csodafotót pedig egyébként a néhai Mikolás Tibor építész tervező életmű-kiállításán repróztuk a Méliusz Könyvtárban.

A Deák utca 1915 körül, a kamarai és a törvényszéki palotákkal. Szemben a Verbőcy (ma Holló) utca sarkán a palota, aminek a helyére a ,,Toronyház" épült. A fotót a Képeslapmúzeum osztotta meg az olvasóinkkal, köszönjük!

Ha érdekelnek a Mester debreceni további munkái, akkor látogass erre az összeállításunkra!

Ilyen volt a '44-es bombázások után a mai Petőfi tér 8. szám,
az akkori Hunyadi utcán – ahol csak ez az épület maradt fenn

DBKL

A nagy tankcsata

Debrecen környékén 1944. október 9-én kezdődött a II. világháború egyik sorsdöntő ütközete, a hortobágyi vagy más néven debreceni páncéloscsata. Akkor, amikor épp csak befejeződtek a júniusban elkezdett bombázások.

Szovjetek a főutcán

A harci események krónikája idekattintva olvasható el. Ugyanakkor a cívisvárosban nem ez volt az egyetlen olyan fegyveres konfliktus, amelyben tankokat vetettek be. Hiszen az 1956-os szabadságharc leverésében ellenünk is ilyen gyilkolóeszközöket vonultattak fel a szovjetek. Akit ez érdekel, ebbe a régifotós cikkünkbe kukkantva tudhat meg többet a helyi és a Méliusz téri történésekről. 

Mindezzel kapcsolatban felidézzük azt is, hogy 2016. október 17-től egy T34-es tank volt kiállítva a Hatvan utcai posta előtt a forradalom 60. évfordulója alkalmából...

További archív képek a II. világháborús Debrecenről idekattintva lapozgathatók.

DBKL

Fekete-fehér tarkabarka

A mai agrártudományi egyetem elődje a Böszörményi úton. Fotó: MTI / Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata

A Debrecenről készített, régebbi felvételek között nagyon sok még nem színes, de ugyanakkor napjainkban is vannak olyan fotósok, akik erre a módszerre esküsznek. Az alábbi csokorban ilyen képeslapokat mutatunk a múltbeli cívisvárosról.

Az alábbi felvétel az akkor még Vörös Hadsereg útja nevű főutcánkat tárja elénk. A sínen Bengáli villamos tart a Nagyerdő felé, a városházán vörös csillag ágaskodik. A Kistemplom fél egyet mutat, a Nagytemplom háromnegyed 11-et. Fotó: Tulok Ferenc

A következő képen a 60 évvel korábbi Piac utcát láthatjuk, amint a Hungária-palotánál és a Csanak-háznál épp elpöfékel egy gőzvontatású masina, ami a villamosok előtt közlekedett 1884 és 1911 között. A Kistemplomon még a toronysisak díszeleg. Reprint: Uropath.

Az alábbi felvételen már egy valóságos villamos-csúcstalálkozónak lehetünk tanúi az 1950-es évek belvárosában. Akkor még talán senki se gondolta, hogy 1975 júniusától már csak egy vonala lesz Debrecennek – egészen 2014 februárjáig, amióta üzemben vannak a CAF villamosok. Fotó: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata.

A tuják utazóközönségének nagy részét akkoriban is a gyerekek tették ki, akárcsak napjainkban. Ezen az 1936. VI. 28-án készített, bűbájos fotón a cívisváros egyik – sajnos ismeretlen nevű – iskolájának ötödikes tanulói láthatók, akiknek a szöveg szerint dr. Pallay Lajosné volt a tanítójuk. Érdemes a frizurákat is tanulmányozni! Fotó: „Perczel fiók fotóműterme”, Kálvin tér 8.

A csodás Aranybika megér még egy képet, s ezt a lapot azért mutatjuk, mert az 1960-as évek különleges szökőkútja is szerepel rajta. A zuhatagos, dupla medencés vizes látványosság körül gyep volt, ami mentén a villamossínek futottak. Fotó: Horváth Zoltán

A belvárosból kivillamosozva a Nagyerdőbe, ott szinte mindenki felkereste a mesés Egyetem teret is. Az alábbi (1963-as) panorámakép nemcsak a magasságok miatt lélegzetelállító, hanem azért is, mert még hiányoznak az újkerti és egyéb nagy házak, valamint a medenceszobrok is. Fotó: Pap

Az erdőjárást és ezt a fejezetet a szép emlékű Újvigadó egy felvételével zárjuk. A képen nemcsak a szórakozóhely jellegzetes rácsos fala fedezhető fel, hanem a villamossín felőli méhsejt-virágtartók is. A tavon látható egy csónak, de az emberek még/már kabátban sétálgatnak. Balról egyébként egy kerek, földalatti illemhely volt, utána pedig bent a stadion. A fotós háta mögött a Nagyerdei Strand terült el, ahol ma az élményfürdő van... Szerző: ismeretlen.

(Az itt megosztott képeslapokat és fotókat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai.)

DBKL

Montázsok az ezerarcú cívisvárosról

A Debrecenről készített fényképek nézegetésének is az egyik legizgalmasabb módja az olyan üdvözlőkártyák forgatása, amiken egyszerre több fotó is szerepel.

Fedett uszoda, Vörös Hadsereg útja, Centrum Áruház, Trabantok, zöld padok... és még mennyi, mennyi minden az „átkosból”. Klassz képeslap, s az ára is „jó” volt: 2 Ft 60 fillér + 1 Ft a bélyegért. Ez még egy kisebb vagyon volt 1971-ben! A belvárosból kifelé haladva, íme elsőként a Déri Múzeum, a tanítóképző, a megyeháza és az intézmény Árpád Terme egy tetszetős összeállításban, enyhén cizellált kerettel. (Fotók: Csobaji E. – Hapák J.) A galéria a képre kattintva is megnyitható.

Abszolút belvárosi az alábbi lap is, amin a Nagytemplom, a Református Kollégium, valamint a Nagytemplomban az Úr asztala és a szószék látható. A kártya érdekessége az is, hogy ma is kapható potom 50 Ft-ért. Fotók: Csobaji E. – Kastaly K.

Viszonylag mai montázs következik, hiszen többnyire az újonnan átadott sétálóövezet szerepel rajta, no meg a gyógyfürdő – pár évvel korábban elkészített – szállodája. Fotók / kiadó: Ars Una Studio.

Maradunk a legújabb kori felvételeknél, s ezen a képeslapon már további elemek is megjelennek: élményfürdő, virágkarnevál, '56-os emlékmű stb. Fotók / kiadó: Bros Universal Bt.

A lenti lapban az is jó, hogy a fellegek közül mutatja a Nagytemplomot és a környékét (a nagy kanyarral), s ugyanakkor a Kálvin téri bankfiók egykori méhkaptáros, méhecskés üveg-bronz portálja is felfedezhető még a képek között. Fotók / kiadó: Ars Una Studio.

Ma már csak emlék a a régi Kossuth tér, a főutcai autózás valamint a Petőfi téri repülős emlékmű is, akárcsak a nagyerdei Újvigadó és csónakázó... Fotók / kiadó: Képzőművészeti.

Ismét egy fotó az Újvigadóról, a szintén lebontott TSZ-üdülőről, továbbá a gyógyfürdő átépített kapurészéről. Fotók: Filep István.

A sztenderdek gyakran feltűnnek az osztott képeslapokon is. Ezen a kiadványon inkább az a szuper, hogy még mindennek a korábbi arcára csodálkozhatunk rá. Fotók: Bányai Á. – Csobaji E. – Tomori E..

A Vekeri-tóról meglehetősen kevés képeslap készült és maradt fenn – ez a kártya azonban rögtön négy képen is bemutatja a kedvelt kirándulóhelyet. A híd akkor még emelt volt, hogy elférjen alatta a Kati kishajó. Az viszont teljes rejtély, hogy a montázs közepére miért tettek egy kakukktojás-Nagytemplomot. Fotók: Csobaji Előd.

Az alábbi ötösön nemcsak a sziklakoszorús szökőkút pompázik (Egyetem tér), hanem rajta van a régi Kölcsey-művház is. Sőt, a kerek kép láttán az is kiderül, hogy a főtér átépítése előtt is megvolt már az a liliomfa, ami ma Szabó Lőrinc szobra mögé esik.

A végére két csemegét hagytam, hiszen az egyiken hat fotóban gyönyörködhetünk, az utolsón pedig nem kevesebb, mint kilencben! Ezen a piros keretes lapon a betemetett csónakázó-tó régi faladikjai is láthatók, valamint a régi Békás-tó kicsiny hídja...

(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai.)

DBKL