Keresés ebben a blogban

2018. június 24., vasárnap

Ismét buszok a főtéren, mint a 31-esek idejében

Debrecenben egy kis fantáziával újra az elmúlt évezredben érezhetjük magunkat. Ugyanis ahogy az egykori Vörös Hadsereg útja idejében, ismét buszok közlekednek a főutcán. Fotók© Debreceni Képeslapok

Ennek az az oka, hogy a DKV pályafelújítást végez több helyen, így pótlóbuszok járnak három héten át. Erről a szép emlékű 31-es autóbuszok is eszünkbe juthatnak, és természetesen a Nagytemplom előtti halálkanyar is, ahol igen ,,vidám" dolog volt utazni...

Piac utcai életkép 2018. június 23-án. Fotók© Debreceni Képeslapok

A Piac utcán és a Kossuth tér mellett egyébként a sétálóövezet ezredfordulós kialakításáig járhattak gépjárművek. Ma már csak villamosok és kerékpárok mehetnek át a területen. Ha érdekel a villamosközlekedés debreceni aranykora, akkor látogass erre a képösszeállításunkra!

DBKL 

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. június 20., szerda

Hajnali hangulat a Hal közben

Debrecen egyik leghangulatosabb helye a belvárosban megbújó Hal köz. Ezt az árnyas-csobogós zugot látogattuk meg egy minapi, nyári reggelen. Az egykori piactéren még kevesen lézengtek, ám a szökőkút vízsugarai már működtek, és vidám muzsikát dalolva permeteztek frissítő cseppeket az öreg fák hűvös rejtekébe... Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. június 16., szombat

A levendulás Piac utca

Debrecenben a június közepi belvárosban sétálgatva olyan ,,egzotikusnak" gondolt szépségekkel is találkozhatunk, mint például a levendula. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Ezeket az illatos és hasznos virágokat örökítettük meg egy esős júniusi reggelen, a Kistemplom környékén. Ugye, milyen sok különlegességet rejt a Piac utca?

 DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. június 7., csütörtök

Virágillatú júniusi délelőttök

Debrecenben járva-kelve a szép részletek felfedezése is nyújthat örömet – annak ellenére, hogy változékonyan telnek a napok, és nem minden téren fenékig tejfel az élet. A fenti, június reggeli képünkön a régi városházára és egy kikandikáló CAF villamosra fókuszálunk a Simonffy-sarok felől, a következő felvételen pedig rácsodálkozhatunk a másik nevezett épületre is. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A friss levegő érzetét nem tudjuk teljesen átadni, a legjobb személyesen kipróbálni. És közben átlépdelni az Aranybika elé, ahonnan érdekes perspektívában csodálkozhatunk rá a Nagytemplomra.

A Kossuth tér látképe 2018. június 6-án reggel. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Innen egyenes út vezet a Csapó utcai virágpiacra. A különleges atmoszférájú városrészben igazi színkavalkád és illatorgia kápráztatja el a vendégeket útban például a következő
csodás helyre, a Vár utcai vásárcsarnokba...

A Csapó utcai virágpiac. Fotók© Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2018. június 3., vasárnap

Nyári séta a belvárosban

Debrecenben szép idővel, jobban mondva hőséggel köszöntött be 2018 nyara, így a kora reggeli órákban volt a legélvezetesebb a nézelődés. A fenti képen a Simonffy-sarki ikerpalotát örökítettük meg a városháza melletti virágágyástól. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok

A második felvételen a felkelő Nap fényében sütkérező Szabó Magda(-szobor) látható. A művet E. Lakatos Aranka készítette, bővebben idelátogatva olvashatsz róla. Az utolsó fotónkon egy örömteli újdonságot osztunk meg Debrecen kedvelőivel:

Gyönyörű lett a Bajcsy-sarki felújított kis palota neobarokk homlokzata!
Fotók
© Fekete Ferenc / 
Debreceni Képeslapok