Szűcs Ernő 1994-es leírása szerint (lásd cikkünk végén) a Leveles elődje már az 1800-as években is működött, ám az első időkben csak alkalmi építmény volt, amit lombos ágakkal fedtek. Innen származik a neve. Évente kétszer, a kollégiumi diákok tűzoltómajálisa és a pünkösdi népünnepély érdekében állították fel, a helye pedig a mai – immár évek óta nem üzemelő – fedett uszoda helyén volt a mostani Pallagi úton. 1885-ben ott állították fel a Budapestről hozott pazar Dobos-pavilont, így a Leveles új helye a későbbi – ma már szintén nem létező – Nagyerdei Kemping bekötőútjánál lett, talán éppen a mostani tisztásnál (ahol pihenőház és tűzrakóhely is található). A századfordulótól a Leveles már állandó, szilárd épület volt, és tavasztól őszig mindennap fogadta az óriási számú enni-inni és táncolni vágyó közönséget. Ez a vendéglő a II. világháborúban megsemmisült, emiatt később a csónakázó csónakházát nevezték ki „Levelesnek”. Az akkor még természetközelibb csónakázót egy kis fahidas büfésziget is gazdagította, s a Leveles látogatói ott is elfogyaszthatták a betevőiket. Ez az 1960-as években szűnt meg, amikor elkezdték építeni az 1970 tavaszán átadott Újvigadót.
Ötletes képeslap. Itt már nem lombsátor a Leveles
Akkor már létezett a Medgyessy sétányon az az épület, ami anno pandúrőrházként funkcionált. A Napló 1957. április 29-én adott hírt arról, hogy ebben a házban nyitották meg az Ohati Állami Gazdaság Halászcsárdáját. „Így már május elsején vendégül láthatták ebben a kellemes környezetben a dolgozókat, akik nemcsak a halászlé, a rántott és sült hal hívei, hanem ízlik nekik az igazán jó Tokaj-hegyaljai bor is. Török rácskerítéses bokszok, 300 férőhely, jó borok, halak, udvarias kiszolgálás és kellemes zene várta ide a látogatót” – fogalmazott a korabeli tudósítás.
A Halászcsárda idővel annyira átvette az egykori Leveles szerepét, hogy végül hivatalosan is Leveles Csárda szerepelt a cégtábláján. Ez a cégtábla 2025 tavaszáig volt kint a galabdúcos-székelykapus főbejáraton. Akkor ugyanis egy néhány éves Csipkerózsika-álmot követően új üzemeltetője, neve és tevékenységi köre lett a létesítménynek.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Debrecenben Böszörményi Pál főbírósága (1822–1825) alatt határozzák el, hogy a Pap-tava helyén fűvészkertet létesítenek. Ennek elkészülésére azonban csak 1841-ben kerül sor. A megvalósulás egyik legfőbb akadálya a megfelelő szakember hiánya volt. Emiatt a Kollégium a Vas Pál nevű bölcseleti tanulóját előbb Pestre, majd külföldre küldte tanulmányi útra. A visszatérte után ő lett a szervezője a város parkkultúrájának és tervezője több díszkertnek.
Az ő munkájának tekinthetjük az Emlékkertet, a Csokonai-kertet, a Népkertet, a Nagyerdei parkot, valamint a pallagi iskola mellé telepített fenyvest is. Ő építtette a cívisvárosban az első üvegházakat is. Híres és a debreceniek által kedvelt kert volt az István-malom telepén létesített, Tívelygőnek becézett park is. Ez az elnevezés onnan eredt, hogy a kertben a bokrokkal szegélyezett utak kacskaringósak voltak, s emiatt könnyen el lehetett tévedni azok között. Ezt a parkot a lakosság vasárnaponként látogathatta, és sokáig a környékbeli gyermekek kedvenc játszóhelye is volt. Később az ifjúsági parkot alakították ki a helyén. Nem mellékesen ebben a parkban volt Debrecen első szökőkútja is, amihez „Halászi L.” szobrászművésszel szobrot is készíttettek. A kertet pedig Kacskovics Ignác, az üzem választmányi bizottságának tagja tervezte.
Szintén helyi sajátosságként állapítható meg ugyanakkor az is, hogy például a Nagyerdőn az eredeti erdei jelleget sok létesítmény esetében igyekeztek meghagyni. Így maradhattak meg sokáig a hatalmas tölgyfák a klinika telepén, a fürdő és a csónakázó medencéjébe épített szigeteken, valamint a stadion nézőterén és a köztemető sírjai felett is – fogalmazott Szűcs Ernő a HB Napló 1968. augusztus 20-i ünnepi összeállításában (lásd e múltidézésünk legvégén), melyből mostani cikkünket merítettük.
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Debrecen nevét egy patinás, rangos kefegyár is viselte egykoron. A nagyüzem Knoll Pál 1862-ben alapított Szalkai utcai vállalata és Falk Ármin hasonló profilú cégének egyesülésével jött létre az 1880-as évek elején. Ezt 1890-ben telepítették át a Szoboszlói útra (akkor Postakert 36. szám alá), s felvette az Első Debreceni Kefeárugyár nevet. A gyár története ebben az összeállításunkban eleveníthető fel sok régi képpel, a közeli kis trafik históriáját pedig idelátogatva ismerhetik meg. (A cikk képeit az egykori vállalat prospektusából repróztuk.)
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A Debreceni Kefegyár udvara. Fotó: Barbócz Erzsébet
Debrecen
nevét egy nagy múltú kefegyár is viselte anno. A messze földön
híres cég csaknem 100 éven át működött a Szoboszlói úton, a mai általános iskola közelében (amit Sajó István tervezett). Múltidézésünket azokkal a korabeli fényképekkel illusztráljuk, melyeket Olvasónk, Barbócz Erzsébet bocsátott rendelkezésünkre az édesapja által készített fotók közül.
A kefegyár kis lakója az 1960-as években
A
patinás vállalat története azzal kezdődik, hogy Knoll Pál
1862-ben (más forrás szerint 1865-ben) kefe-, ecset- és
meszelőkészítő manufaktúrát alapított a Szalkai utcában, majd
a következő évben egy Falk Ármin nevű vállalkozó is kézi
üzemet indított. Alapanyagként ló- és sertésszőrt,
élesgyökeret és tengeri füvet, fát és kátrányt
használtak. A szőröket a város állattenyésztése, a fát
Debrecen erdőbirtoka adta, a kátrányt pedig a helyi gázgyár –
tudható meg Szűcs Ernőleírásából.
A gyár kéménye és egy bátor munkás
Amikor
Knoll Pál az 1880-as évek elején meghalt, az üzem beolvadt a
Falkba, ami 1888-ban felvette az Első Debreceni Kefeárugyár nevet.
Ezt 1890-ben áttelepítették a Szoboszlói útra (akkor Postakert
36. szám alá), ahol eleinte közönséges és középfinom keféket
állítottak elő. A tulajdonosok itt már gépeket is alkalmaztak.
Új gyártmányként műszaki keféket is csináltak, amikkel
döntően a gyár látta el az ország malmait, cséplő- és más
gépeit.
Terefere a portásbácsikkal. Fotó: Barbócz Erzsébet
1896-ban már 350 munkásuk volt. A termelési érték
180 ezer koronára nőtt. Pedig 1887-ben a Böszörményi úti
Hortobágy Malom mögött is létesült egy hasonló gyár, ami szintén közepes és
finom árukat dobott piacra, és 250 dolgozót foglalkoztatott (a vállalat tulajdonosai a Stern
testvérek voltak).
Tűzoltóvíz és fűrészáru – no meg a bicikliző kisfiú
1926-ban
Szántó Győző, a Stern-üzem igazgatója is elhunyt, és a
családja eladta az üzemet a Szoboszlói úti gyárnak. Falkék
1926-tól Egyesült Kefegyárak Rt. Falk és Stern cégnév alatt
működtették az üzemüket. Aztán jött a II. világháború. A
vállalatvezetőket deportálták. A telepet 1944. június 2-án és
szeptember 15-én érték bombatalálatok, a termelést le kellett
állítani. A dolgozók 1945. március 24-én vették tulajdonukba az
üzemet, aminek Debreceni Kefegyári Munkás-szövetkezet lett a neve.
A gyárkéményre felkúszva készített látkép. Fotó: Barbócz Erzsébet
Az
államosítás után nagy érvágás volt az is, hogy profilírozás címén a szőrüzemet Kaposvárra helyezték. Akkortól ugyanis
onnan kellett magasabb áron visszavásárolni azt, amit addig az
üzem maga állított elő. Ennek ellenére 1957-től a termelés
55–60%-a már exportra ment, így az üzem két műszakra állt át.
A termékösszetétel pedig az 1970-es évektől 65%-ban finomkefe,
seprű és meszelő volt, s ezeken kívül műszaki kefe és fatest.
Fénykorában ilyen óriási volt a gyár
Végül a privatizáció a gyárat is utolérte a rendszer-váltáskor. Szűcs Ernőleírása szerint az utódcéget elköltöztették az István útra, majd 1995-ben
megszűnt. A környék másik híres helye a sarki kis trafik volt– 2014-ben ezt is lebontották. Ha érdekel az egykori Göcs története sok fotóval, akkor látogass erre az összeállításunkra. A régi ruhagyár képes históriája idekattintva érhető el. A volt dohágygyár életútja itt idézhető fel.
Az egykori Debreceni Kefegyár területe
DBKL Felhívjuk
a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
a Debreceni Képeslapok fotóit
és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor
az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga
után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
