Szőrgyári capriccio – a Debreceni Kefegyár

A Debreceni Kefegyár udvara. Fotó: Barbócz Erzsébet

Debrecen nevét egy nagy múltú kefegyár is viselte anno. A messze földön híres cég csaknem 100 éven át működött a Szoboszlói úton, a mai általános iskola közelében (amit Sajó István tervezett). Múltidézésünket azokkal a korabeli fényképekkel illusztráljuk, melyeket Olvasónk, Barbócz Erzsébet bocsátott rendelkezésünkre az édesapja által készített fotók közül.

A kefegyár kis lakója az 1960-as években

A patinás vállalat története azzal kezdődik, hogy Knoll Pál 1862-ben (más forrás szerint 1865-ben) kefe-, ecset- és meszelőkészítő manufaktúrát alapított a Szalkai utcában, majd a következő évben egy Falk Ármin nevű vállalkozó is kézi üzemet indított. Alapanyagként ló- és sertésszőrt, élesgyökeret és tengeri füvet, fát és kátrányt használtak. A szőröket a város állattenyésztése, a fát Debrecen erdőbirtoka adta, a kátrányt pedig a helyi gázgyár – tudható meg Szűcs Ernő leírásából.

A gyár kéménye és egy bátor munkás

Amikor Knoll Pál az 1880-as évek elején meghalt, az üzem beolvadt a Falkba, ami 1888-ban felvette az Első Debreceni Kefeárugyár nevet. Ezt 1890-ben áttelepítették a Szoboszlói útra (akkor Postakert 36. szám alá), ahol eleinte közönséges és középfinom keféket állítottak elő. A tulajdonosok itt már gépeket is alkalmaztak. Új gyártmányként műszaki keféket is csináltak, amikkel döntően a gyár látta el az ország malmait, cséplő- és más gépeit.

Terefere a portásbácsikkal. Fotó: Barbócz Erzsébet

1896-ban már 350 munkásuk volt. A termelési érték 180 ezer koronára nőtt. Pedig 1887-ben a Böszörményi úti Hortobágy Malom mögött is létesült egy hasonló gyár, ami szintén közepes és finom árukat dobott piacra, és 250 dolgozót foglalkoztatott (a vállalat tulajdonosai a Stern testvérek voltak).

Tűzoltóvíz és fűrészáru – no meg a bicikliző kisfiú

1926-ban Szántó Győző, a Stern-üzem igazgatója is elhunyt, és a családja eladta az üzemet a Szoboszlói úti gyárnak. Falkék 1926-tól Egyesült Kefegyárak Rt. Falk és Stern cégnév alatt működtették az üzemüket. Aztán jött a II. világháború. A vállalatvezetőket deportálták. A telepet 1944. június 2-án és szeptember 15-én érték bombatalálatok, a termelést le kellett állítani. A dolgozók 1945. március 24-én vették tulajdonukba az üzemet, aminek Debreceni Kefegyári Munkás-szövetkezet lett a neve.

A gyárkéményre felkúszva készített látkép. Fotó: Barbócz Erzsébet

Az államosítás után nagy érvágás volt az is, hogy profilírozás címén a szőrüzemet Kaposvárra helyezték. Akkortól ugyanis onnan kellett magasabb áron visszavásárolni azt, amit addig az üzem maga állított elő. Ennek ellenére 1957-től a termelés 55–60%-a már exportra ment, így az üzem két műszakra állt át. A termékösszetétel pedig az 1970-es évektől 65%-ban finomkefe, seprű és meszelő volt, s ezeken kívül műszaki kefe és fatest.

Fénykorában ilyen óriási volt a gyár

Végül a privatizáció a gyárat is utolérte a rendszer-váltáskor. Szűcs Ernő leírása szerint az utódcéget elköltöztették az István útra, majd 1995-ben megszűnt. A környék másik híres helye a sarki kis trafik volt – 2014-ben ezt is lebontották. Ha érdekel az egykori Göcs története sok fotóval, akkor látogass erre az összeállításunkra. A régi ruhagyár képes históriája idekattintva érhető el. A volt dohágygyár életútja itt idézhető fel.

Az egykori Debreceni Kefegyár területe

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!