Debreceni Képeslapok: üzem

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üzem. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 26., kedd

Az 1894-ben alapított debreceni húsipari vállalat

A volt Hús Rt. főépülete. Fotó: © Debreceni Képeslapok.

Debrecen egykori legnagyobb húsfeldolgozójának elődje a Tócó-patak laposán épült meg 1856-ban. Majd 1894-ben a Diószegi úton (a mai Vágóhíd utcán) a legnagyobb vidéki vágóhídként kezdte meg a termelést, huszonhét munkással. Akkor már 7 éve üzemelt az utca elején létesített – s azóta szintén bezárt – Debreceni Dohánygyár is. 1975 nyaráig itt járt a 4-es villamos.

A cég jubileumi plakátja. Repró: © Debreceni Képeslapok

A Debrecen lexikon leírása szerint itt volt a sertésperzselő, a zsírolvasztó és a sertésvásár is. A bővítések és korszerűsítések eredményeként hűtőház, jéggyár, takarmányliszt-előállító és hulladékfeldolgozó is létesült e területen. Cikkünk Facebook-megosztásában Kedves Olvasóink közül Czecze Attila például így fogalmazott a hozzászólásában: „Még 1994-ben, mikor 100 évesek lettünk, 10 kg sütnivaló kolbászt kapott minden egyes dolgozó! 1000 db sertést és 100-130 db marhát vágott az üzem mindennap, készült a kiváló borsos szalámi, a világ legjobb turistája, hotdogvirslije fekete csíkos műbélbe, Zalai, Vadász , Sümegi Sonka, csemege és csípős. Disznósajt, és sorolhatnám reggelig. Szuper munkahely volt 800 dolgozóval!!! Büszke vagyok, hogy ott tanulhattam, dolgozhattam, igazi mesterek keze alatt!!vigyázzon rájuk az égi kolomp!!!! Bátran kijelentem: egy nagy család voltunk!!”

Az egykori étkezde. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A ma már nem működő vállalat szomszédságában üzemelt az egykori Barnevál, átellenben pedig a – mára szintén megszűnt – Kati Kocsma. Mindezeken kívül a húsipari vállalat évszázados oroszlános kapuját ebben az összeállításunkban mutattuk be.

A Rigó utcai rész. Fotó: © Debreceni Képeslapok

További üzemeink története régi képekkel:

Frissítés: 2026. V. 26-i helyzet. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2026. április 21., kedd

A Kishegyesi úti műanyaggyár

Debrecenben 1966. április 21-én adott hírt a HB Napló arról, hogy több mint 200 millió forintos előirányzott költséggel megkezdődött a Kishegyesi út végén az új műanyaggyár építése. Nagy Mihály igazgató tájékoztatása szerint sok millió devizaforintot takarít meg a népgazdaságnak a felépülő új gyár. Ugyanis a műanyagokkal egyebek mellett ólmot, rezet lehet megtakarítani. Az új gyár egy részlege két év múlva kezdi meg az üzemelést 600 – főleg női – munkással. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a gyár egyik üzemcsarnokának területe 10 ezer négyzetméter lesz, ahol többek között 47 fröccsöntő automatát állítanak be.

A cikk hangsúlyozta továbbá: a gyártáshoz szükséges alapanyagot is Magyarországon, Tiszaszederkényben állítják elő, és ez újabb devizamegtakarítást jelent az országnak. Megtudhatták az akkori olvasók azt is, hogy a beindulás után bővítik a gyárat, s 1970-ig még 640 millió forintot költenek az új csarnok építésére, gépek beszerzésére. A teljes üzemelés után hazánk legnagyobb műanyag-feldolgozó gyára lesz a debreceni, évi 22 ezer tonna kapacitással – emelte ki a tudósítás. Bár az átadási határidő – 1968 március – még messze van, de már készülnek a tervek a szerszámozásra, szakemberképzésre, a gyártandó cikkekre. Főleg olyan termékek hagyják el majd az új gyárat, amiket eddig külföldről hoztunk be. Aztán 1968 januárjában arról szóltak a hírek, hogy megkezdi működését az új üzem a Kishegyesi úton. Az új gyárban évente 3000 tonna műanyagot dolgoznak fel, és ebben sok új, hasznos háztartási és közszükségleti cikk is benne lesz. Újdonságnak számít a gyár termékeit illetően a műanyagcső-gyártás. Az új üzem igyekszik hozzájárulni ezzel a ma még kielégítetlen igények teljesítéséhez. Az új gyár műhelycsarnokai már készen vannak, s megkezdődött a gépek alapozása, szerelése. A tervek szerint januárban a nagycsarnokban elhelyezett 36 fröccsöntő gépet kipróbálják, a próbaüzemelést megkezdik.

Érdekességnek számít a 12 méter hosszú, csaknem 3 méter magas, óriási fröccsöntő gép, mely hatkilós termékek gyártására is alkalmas, és az ország egyik legnagyobb ilyen gépe. Ez a gép készíti többek között a műanyag ruháskosarakat és gyermekfürdőkádakat. Másik érdekessége lesz a gyárnak az automatikus, gépesített diszpécserközpont, ahonnan a gépek működését is szemmel tartják, és irányítják a termelést. Az új gyártmányok között szerepel például a húsverő kalapács, műanyag boros-, sörös- és tejesüvegrekesz, valamint a műanyag vegyszerszivattyú is. Ez a Műanyagipari Kutatóintézettel közösen kidolgozott gyártmány nagy devizamegtakarítást ad, és gazdag exportlehetőséget ígér. Mindezekhez rendkívül pontos munkával elkészített szerszámokra van szükség, melyek igen drágák. Az új gyárban felszerelt legnagyobb fröccsgéphez szükséges két szerszám 53 ezer dollárba került. A gyár irányítását végző műszaki apparátust korszerű elvek szerint építették fel, ugyanakkor a szak- és betanított munkások képzettsége is átlagon felüli. Az új gyár működéséhez – beleértve a Hétvezér utcai üzemet is – csaknem nyolcszáz emberre volt szükség. Őket korszerű pszichológiai módszerrel válogatták ki a Lenin Kohászati Művek pszichológiai laboratóriumának segítségével – fogalmazott a beszámoló.

További üzemeink története régi képekkel:

DBKL

2026. április 15., szerda

A berettyóújfalui tejporgyár

A Debrecent is ellátó Hajdú Megyei Tejipari Vállalat Berettyóújfalui Tejporgyárát 1976. április 15-én avatták fel. Borda Jenő igazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük Szabó Istvánt, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökét, Kovács Sándor mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszterhelyettest, dr. Simka Istvánt, a tejipari vállalatok vezérigazgatóját, majd dr. Koroknai Sándor, a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat igazgatója számolt be az új gyár építésének munkálatairól.

Az egykori gyárépület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A HB Napló cikke szerint a szarvasmarhaprogram keretében 1973–74-ben jelentkező hirtelen megnövekvő tejtermelés feldolgozását a vállalat nem tudta minden esetben biztosítani, emiatt szükségessé vált, hogy a megye területén nagy teljesítményű tejporgyár épüljön. Ez két ütemben történt. Először megépült a tejporgyár, a kazánház, a kompresszorház, a raktárépület, az olajtároló és a lefejtő állomás. A tervek rekord idő alatt realizálódtak, 1973 őszén kezdődött az építkezés, 1974 februárjában kezdődött az új gyárszerelése, s 1974 októberében már beindult a tejporgyártás. Ezután került sor a régi üzem rekonstrukciójára. Ez a folyamatos termelés mellett ment végbe szakaszosan. A Hajdú Megyei Tejipari Vállalat koordinálásával 21 kivitelező dolgozott a rekonstrukció végrehajtásán. Eközben a cég gondot fordított arra, hogy tökéletesítse a tejgyűjtő hálózatot, javítsa kapcsolatát a termelőkkel, a mezőgazdasági üzemekkel. Az új üzemben naponta 180–200 ezer liter tejet lehetett feldolgozni. A gyár feladata – megfelelő alapanyag esetén – 4600 tonna tejpor gyártása volt, s emellett 10–15 ezer liter városellátó tej biztosítása. Az üzem 1970-ben 36,7, majd 1975-ben már csaknem 50 millió liter tejet vásárolt fel. A gyár termelési értéke 1970-ben 227 millió forint volt, 1975-ben pedig már 330 millió forint. Zsíros tejport 1970-ben 38 vagonnal, 1975-ben 228 vagonnal gyártottak az üzemben, sovány tejporból pedig 1970-ben 44, 1975-ben 184 vagonnal termeltek. A gyár termelési értéke 1970-ben 12,4 millió forint, 1975-ben 26,2 millió forint volt. Felszólalt Kovács Sándor miniszterhelyettes is, és elmondta, hogy a gyár a tejfeldolgozás biztonságát teremti meg, csökkenti a valutaigényes fehérje importját, s lehetővé teszi a tejipari melléktermékek porítását, amit takarmánytápként lehet forgalmazni. Az iparfejlesztése mellett szükségszerű a gyűjtő- és hűtőhálózat bővítése és fejlesztése. Az új gyár gépeit Csehszlovákiából importáltuk, s az üzem hazánk egyetlen szocialista importból származó tejporgyára. A beruházást a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat a saját hatáskörében valósította meg 136,5 millió forint értékben. A gyártelepen ma már nem folyik tejipari termelés.

Az egykori gyárépület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

További üzemeink története régi képekkel:

Az 1976. IV. 16-i Napló címlapja

DBKL

2026. április 4., szombat

Volt egyszer egy Göcs

Debrecenben a szocialista iparosítási politika egyik büszkesége a Magyar Gördülőcsapágy Művek gyára volt. Ez a telep lett az ország csapágyiparának központja, amit 1952 áprilisától hoztak létre az I. ötéves terv nyomán. Régi fotók: Vencsellei István, 1977

Gyártelep és a munkáskolónia

A városi tanács a termelés gyors beindítása érdekében a vállalat rendelkezésére bocsátotta a Nyugati utcai volt huszárlaktanyát is. Itt képezték át a dolgozókat, és a gyártást is itt kezdték el, amíg felépült a Köztemető melletti iparkomplexum.

A volt irodaház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Köztemető melletti gyár terveit szovjet dokumentációk alapján alkotta meg a Gépipari Tervező Iroda. A Nyugati utcai ideiglenes üzem, a Göcs II. 1952-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére készítette el az első csapágyat az egykori huszárlaktanyában.

Könyvtár, óvoda és a Keleti-parti víkendház

Itt 1974-ig folyt a termelés, aztán átadták a telepet a Budapesti Finomkötöttáru-gyár Debreceni Gyáregységének. A városszéli nagyberuházás 1966-ig tartott.

Egy szépen felújított épület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

1966-ig a debreceni gyárra már 800 millió forintot költöttek, viszont a teljesítmény felkúszott évi 6,2 millió darabra. Mindeközben 1952-ben a munkáslakásokat is kijelölték a Szabadság útjára, valamint a Petőfi térre.

A vállalat 1974-es kártyanaptárja

Fejleszteni kellett (volna) a tömegközlekedési, áram- és gázellátó hálózatokat is, ugyanakkor bölcsődére, óvodára és egészségügyi ellátásra is szükség volt.

2022. január 13-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Mindemellett könyvtárat rendeztek be, és a Keleti-főcsatorna partjára pihenőházat is építettek. Sőt, a gyáralapítás 25. évfordulóján már javában épült az új sporttelep és étterem is az Oláh Gábor utcán.

A termelés pillanatai a gyártócsarnokokban

A Magyar Gördülőcsapágy Műveket 1963-ban hozták létre a diósdi és a debreceni telepek összevonásával. Diósdon a hengergörgőket készítették, a cívisvárosban pedig a csapágyakat és a golyókat.

Aluljáró a gyártelep előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az 1970-es évek végétől újabb nagy fejlesztéseket hajtottak végre, ám a rendszerváltás és a privatizáció az – eladott, részekre szabdalt – MGM karrierjének is véget vetett, akárcsak sok más nagyüzemünknek is.

A XX. század. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A szocialista időkre ma már szinte csak a Kassai úti Szupermen emlékeztet az épületek előtti parkolóban. De érdemes megnézni az 1972-es dátumot viselő vasúti aluljárót, valamint a közeli lakótelepen található Göcs-bunkert is.

A Sport Étterem építése 1977-ben

További üzemeink története régi képekkel:

Életkép 1969-ben. Fotó / kiadó: Városi Tanács VB Műv. Oszt.

DBKL

2026. április 1., szerda

A Debreceni Konzervgyár hőskora

A Debreceni Konzervgyár megépítése a 3. ötéves terv egyik legnagyobb beruházása volt hazánkban, mivel több mint egymilliárd forintba került. Az új üzemet 44 hold területen létesítették, és a termelés biztonsága érdekében megkezdték a konzervnövények telepítését is. Ez azt jelenti, hogy 1968-ban már 90 hold málnát, 75 hold feketeribizlit és 60 hold meggyet is is telepítettek (50 millió forint értékben). A próbaüzem 1969. június 2-án beindult 3 műszakos rendben, s ehhez a gyár 1100, főleg debreceni és ahhoz közeli nőket foglalkoztatott. 1969. szeptember 1-én megkezdhették a hűtőház próbaüzemelését is, így abban az évben a konzervgyár már 131 millió forintot termelt, s 1970. március 15-ig összesen 168 millió forint értékű áru hagyta el a nagyüzemet. A termékek minőségére jellemző, hogy exportra 1018 vagont, a belkereskedelemnek pedig 97 vagont adtak át.

A próbaüzem eredményeként – az 1970. december 31-i terv helyett – 1970. április 1-jén már átadhatták a Debreceni Konzervgyárat, ami Hajdú-Bihar akkori legnagyobb beruházása volt. Nagy László igazgató az avatási ünnepségen elmondta: A beruházás generáltervezője az Élelmiszer-ipari Tervezővállalat volt, a magasépítést az Iparterv, a mélyépítést a Mélyépterv, a gőz- és hűtéstechnikai tervezést az Energiagazdálkodási Intézet végezte. A beruházás alapkoncepciójának kialakításában, később a résztervek kidolgozásában és bírálatában a tervezőintézeteken kívül a Konzervipari Tröszt és a konzervipar különböző vállalatainak legjobb szakemberei is részt vettek. Magasépítési generálkivitelezőnek a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalatot jelölték ki. Részt vett a kivitelezésben a Közmű- és Mélyépítő Vállalat, valamint a hűtőház hűtéstechnikai szerelésének munkálataiban a Diósgyőri Gépgyár és az Április 4. Gépgyár is.

Csendélet 1970-ben. Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Összességében az ország egyik legnagyobb konzervgyárának beruházási munkáiban több mint 30 vállalat és intézmény vett részt. A Napló cikkeiből az is megtudható, hogy a technológiai gépeket és berendezéseket a hazai gyárakon kívül 15 ország vállalatai szállították.Az elkészült és a határidő előtt átadott konzervgyár programszerű termelése 7033 vagon, és ehhez 8500 vagon zöldségféle, 1530 vagon gyümölcs, 177 vagon hús és 970 vagon ónozott lemez feldolgozását irányozta elő.

Díszpark a gyár előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

További üzemeink története régi képekkel:

Nyitóképünk teljes méretben. Fotó: IPK Vállalat, 1978

DBKL

2026. március 30., hétfő

A volt debreceni Szalag- és Zsinórgyár szép termékei

A debreceni üzemben készült 1977-es és 1984-es könyvjelzők felső részei. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecen egyik híres üzeme volt a Bethlen utcán 2005-ig a Szalag- és Zsinórgyár debreceni telepe. Soós László leírása szerint a Bethlen utca 32. szám alatt termelő Debreceni Első Szalagszövőgyár Rt.-t a cégbíróságon 1907. március 16-án jegyzezték be.

A volt Bethlen utcai főkapu. (Méliusz-fotótár)

A gyár neve 1911-ben Debreceni Első Lámpabél- és Szalagszövőgyár Rt. lett. A gyár az alapítása óta üzleti kapcsolatban állt az osztrák Zerkowitz céggel, amely 1916-ban vette át a céget.

A vezetésben bekövetkezett változást a termékválaszték bővítése követte. A továbbra is 40–50 munkást foglalkoztató vállalat csipkét, paszományt, zsinórt, szegélyt és szalagot állított elő évi 250 ezer korona értékben.

Egy pazar szövött emlékpénzmásolat (1976)

A vállalat lebontott épületeinek helyén már régóta egy parkoló üzemel, ám nekünk birtokunkban van a hajdani gyár két gyönyörű terméke: színes 1977-es és 1984-es könyvjelzők.

Ezeken a praktikus kis dísz- és használati tárgyakon Debrecen akkori fogaskerekes címere, valamint Hortobágy népviselete is megjelenik a főváros és más magyar települések jelképei között. A 40 évvel ezelőtti naptáron az is felfedezhető, hogy 1984-ben például a nőnap csütörtön volt, húsvét pedig április 22-én és 23-án. Március 15. akkor még nem volt munkaszüneti nap, ellenben a „felszabadulás ünnepe” igen – lásd összeállításunk utolsó fotóján...

További üzemeink története régi képekkel:

DBKL

2026. március 25., szerda

„Falu” a debreceni Csapókertben: az egykori olajütő

Debrecen keleti részének egyik legendás, és sokak szerint nem túl biztonságos helye volt az olajütő, melyről Kedves Olvasóink is több archív képpel és visszaemlékezéssel örvendeztették meg a közösségünket. Ezeket adjuk közre most! Az első reprót Égerházi Attilának köszönjük, az eredeti festményt Égerházi Imre készítette:

Égerházi Imre: Olajütői hangulat (1961)

Az alábbi feltételt a hajdani olajütőről Lévay Éva csatolta, s egyúttal leírta: Egyszerű, de összetartó emberek laktak ott. Kaput nemigen zárták. Volt olyan, hogy valakinek megjött a tüzelője, nem volt otthon. A szomszédok elkezdték behordani. Idegennek nem volt tanácsos odavaló lánynak udvarolni, vagy csak úgy bemenni. Az olajütőmalmokat 1790 körül telepíttette a tanács a Cegléd utcai temetőn túlra a tűzveszélyességük miatt. Az olajütőben nemcsak mesterek laktak, hanem engedély nélküli kalyibákban megbújó földönfutók is: 1938-ban állítólag még több mint hatszázan voltak.

Bán Jánosné felidézte: 1962-től 1968-ig a 21./B alatt laktam. Nem a domb közepén, hanem a mostani festékbolttal szemben. Nagyon kedves emlék fűz hozzá. Nagyon szép kis fehérre meszelt nádtetős házunk volt. Kert is tartozott hozzá, amit Anyukám gondosan bevetett, és megtermett a friss zöldség, sóska, krumpli, borsó. Ezért a területért évente 5 Ft-ot, azaz öt forintot kellett fizetni. A telken lévő ház sajátunk volt, 1962-ben vettük 14 ezer forintér. 1968-ban lebontásra eladtuk 1.800.- forintért. Életveszélyes lett a kis ház, és nem volt szabad felújítani, költeni rá, mert akkor az a hír járta, hogy megszüntetik az Olajütőt. Kaptunk helyette a III. kerületi Tanácstól egy szoba-konyhás lakást a Veres utcán egy közös udvarban. Odalett a kis kertünk. Én gyerekként boldog 6 évet töltöttem az OLAJÜTŐ-ben. Sajnálom, ha negatív színben tüntetik fel az Olajütőt! Mi nem bántottunk senkit, Olajütősiek. Szegények voltunk az biztos, de nem veszélyesek.

Az olajütő helyén ma már egy tetszetős lakópark van, és Holló László festőművész emlékfala is az itteni Holló László utcában található. A művet Kövér József szobrászművész készítette. A lenti festményen látható olajütő tehát eredetileg egy olyan területe volt a Csapókertnek (a mai Luther utca mellett), ahova a tűzveszélyes olajmalmokat telepítették a XVIII. század végétől. A városrészt idővel ellepték a nincstelenek, és rendezetlen, egészségtelen kalyibákat építettek rá.

Nagy Ferenc képét Bodrogközy Katona Zsuzsának köszönjük

Ez a dzsumbuj a közeli lakótelepi gyerekeknek is kedvenc kalandterepük volt, s az itteni középkori állapotokat csak a rendszerváltás körüli szanálások és beépítések szüntették meg. Kedves Olvasóink közül Dani Imre leírta: Ha jól emlékszem, a 70 es évek végén bontották le az utolsó viskót az Olajütő téren.Volt egy domb a téren, azon állt egy nádfedeles ház, az udvaron hatalmas nyárfa. A lakókat kiköltöztették, a házat eldózerolták, a fát kivágták. Kisgyerekként végignéztük nem kis izgalommal. Aztán egy ideig elhanyagolt, dimbes-dombos homokbánya, építkezési terület volt. Oda jártunk télen szánkózni,nyáron meg a homokfalakról leugrálni.

Korcsog György így fogalmazott: A városban gyakori tüzek miatt az olajütőket a Dobozi-temető mögé telepítették ki. A repcéből és napraforgómagvakból az olajat fából készült présekkel sajtolták, kb. 1850-ig. Ekkor megjelent a fémprés, és ez tönkretette az egyébként önálló céhként működőket (11-en űzték ezt a mesterséget), és egy nyomornegyed lett a térségből. Az olajat vallási és világítási célra használták. A mai olajütő 1978-ra üres tér lett a szanálás után, és 1983–1985-ben épült ki a mai formájában. A Falóger nevet sehol nem találtam korabeli térképeken, akármilyen fontos ember találhatta ki. Az olajütő területe a Kincseshegy területéből került ki, mely később Csapókert nevet kapott. A Falógernek jó esetben a Zsuzsi vonat sávja lehetne, bár ezt a nevet korabeli térképek nem ismerik. Az alábbi rajzmásolatot a műpártoló egyesületről szóló kiállításon repróztuk.

Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

További városrészi cikkeink:

Madarász Jenő festménye. A fotót köszönjük Nagy János Istvánnak

DBKL

Keresés ebben a blogban

2026. május 26., kedd

2026. április 21., kedd

2026. április 15., szerda

2026. április 4., szombat

2026. április 1., szerda

2026. március 30., hétfő

2026. március 25., szerda