Keresés ebben a blogban

2024. augusztus 7., szerda

Lubickolás a Nagyerdő fái közt


Debrecen legrégebbi strandja hol máshol is lehetne, mint a Nagyerdő öreg fái alatt? Generációk kedvence ez a hely, ahol sok ezren tanultak meg úszni, sültek pirosra, készültek az érettségire, vagy éppen ismerték meg életük párját.

A strand tarmbulinja 1955-ben. A képeslapmásolatokat Vértesi Ferenc osztotta meg a Facebook-oldalunkon

A Simonyi óbester kezdeményezésére létrehozott, hajdani fürdőházunk nagy utat tett meg, amíg egyre sürgetőbb lett az átépítése, korszerűsítése. 


Ebben az összeállításban a fénykorból és a végnapokból mutatunk be képeket az egykori fürdőről.

Az egykori Nagyerdei Strand 1973-ban átadott, tetőnapozós szolgáltatóháza és csónakázó felőli bejárata. Fotó: HBN

Itt például az évek óta nem működő fedett uszodánkat is láthatjuk:

A Pallagi úti strandépületek esti fényei 1973-ban. Fotó: Tulok Ferenc / Képzőműv. AKV

Az 1900-as évek közepén ez a látvány tárult fel a strandbelső felől a fedett uszoda és a kádfürdő környékén. A képeslap Bakó Irén ajándéka, köszönet érte. Fotó: Barasits Kiadó


A strand az 1950-es évek végén is még nagyon népszerű volt. Ez a felvétel a víztorony kupolájától készült. Fotó: Járai Rudolf


A 70 évvel ezelőtti látkép ilyen volt 2015-ben:

A lebontott strand pancsolómedencéjének látképe a víztoronyból. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A fenti két felvételt kiegészítendő, rácsodálkozhatunk a 2020-ban átadott strand panorámájára is. Ekkor már teljesen más tárult fel a víztoronyból.

Az új strand látképe a víztoronyból. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Na de vissza a múltba, a következő üdvözlőkártya már az előzőhöz képest ellenkező irányból mutatja a hajdani pancsoló melletti termál medencét – sok növénnyel, tarka kabinajtókkal és piros víztoronykupolávalFotó: Tulok Ferenc


Szintén egy idillikus emlék a termál medencéről, abból az időből, amikor még fűzfás szigetek adtak árnyat a lubickolóknak. Fotó: 70872-PANNÓNIA, 1967


A klinikák felőli öltözőépület mögött, az 1960-as évektől gondozott parkban relaxálhattak a vendégek. Bent büfé, bazár, fodrász, mozi és tetőnapozó is volt. Fotó: Csobaji Előd


Ilyen volt a kétméteres versenymedence az öltözőépületnél:

Ilyen volt a lebontott strand úszómedencéje. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A Nagyerdei Strand úszó-, gyógyvizes és dögönyözős medencéit 1973 és 1978 júliusából, a városi könyvtár felvételein az alábbi képeken idézzük fel. További csodás képekben a kezdetektől innen és a többi strandunk emlékeivel erre a képösszeállításra látogatva gyönyörködhetünk.


Az úszómedence mellett voltak a gyermekmedencék és a hullámmedence. A dátum szerint 1980-as képeslapon még az azóta leszerelt csúszda is látható. 
Fotó: Csobaji Előd


Elérkeztünk a trambulinos (négyméteres) medencéhez és a párjához, ami szintén egy pancsoló volt. 2002-ben mindkettőt betemették, s a helyükön nyílt meg az élményfürdő. Fotó: Horváth Zoltán


Az iménti medence hátsó széle a fedett uszoda és a régi vigadó felől. Az 1964-es pecsétet viselő felvételen még egy láblógatós napozófal szeli ketté a medencét. Ezt később kiszedték, és beüzemelték a szép emlékű dögönyözőt, melynek vízágyúi a 2002-es élményfürdő-építésig működtek. Fotó: Bakonyi Béla


Ha érdekelnek további régi szép képek a strandról, akkor látogass ide.

Élet a strandon, 1969-ben. Ma ezen a részen van az élményfürdő. Fotó / Kiadó: Városi Tanács VB Műv. Oszt.

DBKL

Stranddivat Debrecenben az 1935 és '40 közötti években. Fotók: Fortepan, Mészöly Leonóra és ,,Gyöngyi"

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A sokat emlegetett élményfürdő belső tere. Az óriási üvegkupola alatti Aquaticum 2003-ban
készült el, Kertai László tervei szerint. Fotó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése