Keresés ebben a blogban

2023. március 8., szerda

A Simonffy-sarki telefonfülkéket is leszerelték

Debrecenben az újságosbódék eltűnése mellett immár utcai telefonfülkékből is egyre kevesebb van. A napokban ezúttal a Piac és a Simonffy utca sarkán állt vezetékes távbeszéló állomásokat távolították el. Létezésükre immár csupán a sárga szalaggal körülkerített betontalapzataik emlékeztetnek. Persze nem kizárt, hogy nem véglegesen tűntek el innen a fülkék, hanem csak lecserélik azokat.

Ennyi maradt 23.03.07-én azokból a telefonfülkékből, amik a Piac és a Simonffy utca sarkán álltak. Fotók© Debreceni Képeslapok

Tisztában vagyunk azzal is, hogy a mobiltelefonok térnyerése következtében már csak nagyon kevesen veszik igénybe az ilyen távközlési berendezéseket. (A Simonffy-sarkiakat talán a néhai koldus, Attila használta a leggyakrabban, amíg élt szegény, de ő is csak arra, hogy ücsörögjön, szundítson bennük egyet.) Mindenesetre ezek a fülkék is az életünk részei voltak, és manapság is bármikor szükség lehet rájuk. Van is előírás arra, hogy településenként mennyinek kell lennie (lásd lentebb). Mindenesetre eljátszottunk a gondolattal, hogy mégis véglegesen szerelték le a Simonffy-sarki telefonfülkéket, emiatt pedig szemügyre vettük, hogy maradtak-e még telefonfülkék a Piac utcán.

A Kistemplom mellett még meglévő telefonfülke immár a Piac utca egyetlen ilyen állomása. Fotók© Debreceni Képeslapok

Sétánk eredményeként megállapíthattuk, hogy (egyelőre?) a Kistemplom melletti telefonfülke maradt meg. A meglehetősen viharvert bódéban nem telefonkártyás távbeszélő található, hanem pénzérmés. Viszont a rózsaszín kagylós készülék nem tárcsázós, hanem nyomógombos. Az elfogadott érmék fajtáiról külön tábla segítségével is tájékozódhatnak a szolgáltatást igénybe vevők (lásd lentebb).

A Kistemplom melletti telefonfülke ajtaja és távbeszélő készüléke 23.03.07-én. Fotók© Debreceni Képeslapok

Mint azt fentebb jeleztük, nem mellesleg létezik előírás arra is, hogy hány darab telefonfülke működjön az adott településeken. Eszerint 3 ezer lakosként kell lennie egy-egy ilyen állomásnak. Ez az oka annak, hogy Debrecenben is vannak még utcai telefonfülkék.

A megmaradt nyomógombos, érmés telefonnak ilyen a pénzkiadó nyílása. Fotók© Debreceni Képeslapok

A telefonfülkék számára vonatkozó előírás ebben a cikkben is elolvasható.

A Piac utcán megmaradt telefonfülke tájékoztató táblája. Fotók© Debreceni Képeslapok

Összeállításunk végén azokból az időkből mutatunk további archív felvételeinket, amikor még megvoltak a telefonfülkék a Piac és a Simonffy utca sarkán.

A sarkon korábban négy fülke szolgálta a telefonálni szándékozó korzózókat. Fotók© Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac és a Simonffy utca látképe a telefonfülkékkel, a Kistemplommal és a sarki toronnyal. Fotók© Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése