Keresés ebben a blogban

2023. március 13., hétfő

Katonák és kaszárnyák

Hagyományőrző huszáraink március 15-i parádéja a Piac utcán. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

Debrecen első laktanyája, a ,,Pavillon" 1842-ben nyílt meg a mai Dobozikert mellett. Addig a lakóépületekben kellett elhelyezni az idevezényelt katonákat – emiatt plusz szobások (és háromablakosak) a régi házaink.

A Pavillon Laktanya a mai Csengő utcában, ahol az ezrdeforduló óta a Kossuth-gimnázium működik

A cívisvárosban több helyen is van / volt kaszárnya, amikbe egyebek mellett a 3-as honvédek, a 39. gyalogezred, a 16. közös huszárezred, a 7. cs. és kir. huszárezred, továbbá a 6-os Gábor Áron Tüzérezred kvártélyozta be magát. A fenti objektumon kívül többek között a Füredi, a Kassai és a Sámsoni úton, valamint a Péterfia és a Nyugati utcán, továbbá a Böszörményi úton is található (volt) ilyen létesítmény.

A Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred laktanyájának ma is álló épületszárnya a Nyugati utcán. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

Ezek mellett az egykori Gilányi-féle fogadóban 
 is laktanya működött a mai Epreskert utcánál. A megmaradtak közül például a Csengő utcai Pavilont az egyetem gyakorlógimnáziuma kapta meg. Ez az idők során Károly Ferenc József és Bocskai István nevét is viselte, és a lovagterme miatt is híres.

A Kassai úti régi laktanya parkja, a ,,Zöld hullám". Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

A Kassai úti „Vilmos”-ban egyetemi karokat és más intézeteket helyeztek el. A Böszörményit és a Nyugati utcait cégek és üzletek használják. A Füredi úton ma a Bocskai-lövészdandár állomásozik.

A Péterfia utcai laktanya emléktáblája. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

Péterfia utcai komplexumban pedig sorozóközpont és bíróság is van. Az alábbi galériánkban a régmúlt katonaéletét illusztráló képeslapokat és a katonák előtt tisztelgő relikviák felvételeit adjuk közre. Ezúttal is nagy segítségünkre volt V. Pákozdi Zoltán Károly, Vekerdi Károly és Vértesi Ferenc, akik igen sok kópiát osztottak meg olvasóinkkal a Facebook-oldalunkon a gyűjteményeikből. 

Az 1756-ban alapított 39-es gyalogezred emlékművének katonaszobrai a Medgyessy sétányon. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

Köszönet értük, és békés, jó múltidézést kívánunk. DBKL


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Csengő utcai, egykori kaszárnya gazdagon díszített és szépen rendben tartott főkapuja (ma Kossuth-gimi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése