Keresés ebben a blogban

2023. március 15., szerda

A 70-es évek diszkrét bája (II.)

Debrecen 50 évvel ezelőtti arcát építészeti szempontból korábban már bemutattuk egyebek mellett ebben az archív fényképes összeállításunkban.  Ezt folytatva, ezúttal a korszak jellemző tárgyi kultúráját idézzük meg a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum, Dalnoky Ferenc és felesége retro kilállítása révén, amely a Csapó utcai Fórum Debrecenben tekinthető meg. Fotó© Debreceni Képeslapok

A gazdag, élvezetes kollekció 2023. március 26-ig várja a nosztalgiázni vágyókat a belvárosi bevásárlóközpont alagsorában. Fotó© Debreceni Képeslapok

Összeállításunk képei által ebből a kiállításból szolgálunk ízelítővel. Fotó© Debreceni Képeslapok

A közönség elé tárt gyűjteményben az iméntieken kívül például korabeli játékok, háztartási és szórakoztató elektronikai eszközök, valamint jelvények, kártyanaptárak és mozgalmi relikviák elevenítik fel az 50–60 évvel ezelőtti Magyarország mindennapi életét. Fotó© Debreceni Képeslapok

A vitrinekben és tárlókban mindezeken túl kozmetikai cikkek, plakátok, sőt, járművek (Wartburg, Trabant, Skoda és motorkerékpárok) is megcsodálhatók. Fotó© Debreceni Képeslapok

A Gazdálkodj okosan! című társasjáték se maradhatott ki, ám a kiállított nagyméretű változatban ezúttal maguk a látogatók lehetnek a bábuk (lásd a fentebbi felvételünkön). Fotók© Debreceni Képeslapok


A következő képen iskolai jelvények, íróeszközök és munkafüzet is láthatók. Fotó© Debreceni Képeslapok


A fentiek társaságában a Lemezárugyárban készült, nagyon szép játékok is pompáznak a polcokon. Fotó© Debreceni Képeslapok


A falakra ragasztott plakátok érzékletesen tükrözik a hajdani korszellemet. Fotó© Debreceni Képeslapok


Akkoriban az MK 25-ös kazettás magnó is sikertermék volt, s barna és világoskék színben készült. Elemmel is működött, így a fülénél fogva kézben is jól lehetett vinni. Fotó© Debreceni Képeslapok


Kismotorokból is egy egész sorozatot vonultattak fel a rendezők, köszönhetően a kiállításban közreműködő hajdúböszörményi gyűjtőknek. Fotó© Debreceni Képeslapok


Mindezek mellett pazar szappanok, illat-, mosó- és takarítószerek idézik fel az időszak ilyen palettáját. Fotó© Debreceni Képeslapok


A játékok között szerepel sok gyerek álma: a forgótáras, rózsapatronos western pisztoly, valamint a villogó-kattogó géppuska is, szintén a Lemezárugyár termékeként. Fotó© Debreceni Képeslapok


A kifogyhatatlan sokaságú kínálatban a nagyvárosi forgalmat imitáló terepasztal is megtalálható. Ebben a felhúzható kis járművek külön indíthatók-fékezhetők a színes nyelvekkel. Fotó© Debreceni Képeslapok


Az alábbi fotón a kiállított Skodára pillantunk le a felső szintről. A jelenet egy autószerelő műhelyt ad vissza, és a szerszámpolcnál a barna köpenyes szakember is ránk mosolyog. Fotó© Debreceni Képeslapok


A 70-es, 80-as évek emblematikus eszköze a szovjet Sokol rádió. Fotó© Debreceni Képeslapok


Összeállításunk felvételei csak szerény ízelítőt adnak a tárlatból, így mindenképpen érdemes ellátogatni a Fórumba, megtekintendő a mosolyfakasztó és szívmelengető darabokat. Fotó© Debreceni Képeslapok


A gazdag, élvezetes kollekció tehát 2023. március 26-ig várja a nosztalgiázni vágyókat a belvárosi bevásárlóközpont alagsorában. Fotó© Debreceni Képeslapok


Jó szórakozást és múltidézést! Fotó© Debreceni Képeslapok

Bogárhátú diafilmvetítő, diafilmek és a Triola nevű gyerekhangszer a retro tárlaton. Fotó© Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Egy korabeli lakószoba rekonstruált életképe a kiállításon. Fotó© Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése