Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Malom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Malom. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 25., szerda

„Falu” a debreceni Csapókertben: az egykori olajütő

Debrecen keleti részének egyik legendás, és sokak szerint nem túl biztonságos helye volt az olajütő, melyről Kedves Olvasóink is több archív képpel és visszaemlékezéssel örvendeztették meg a közösségünket. Ezeket adjuk közre most! Az első reprót Égerházi Attilának köszönjük, az eredeti festményt Égerházi Imre készítette:

Égerházi Imre: Olajütői hangulat (1961)

Az alábbi feltételt a hajdani olajütőről Lévay Éva csatolta, s egyúttal leírta: Egyszerű, de összetartó emberek laktak ott. Kaput nemigen zárták. Volt olyan, hogy valakinek megjött a tüzelője, nem volt otthon. A szomszédok elkezdték behordani. Idegennek nem volt tanácsos odavaló lánynak udvarolni, vagy csak úgy bemenni. Az olajütőmalmokat 1790 körül telepíttette a tanács a Cegléd utcai temetőn túlra a tűzveszélyességük miatt. Az olajütőben nemcsak mesterek laktak, hanem engedély nélküli kalyibákban megbújó földönfutók is: 1938-ban állítólag még több mint hatszázan voltak.

1957/58-as életkép az olajütőről. Fotó: © Lévay Éva

Bán Jánosné felidézte: 1962-től 1968-ig a 21./B alatt laktam. Nem a domb közepén, hanem a mostani festékbolttal szemben. Nagyon kedves emlék fűz hozzá. Nagyon szép kis fehérre meszelt nádtetős házunk volt. Kert is tartozott hozzá, amit Anyukám gondosan bevetett, és megtermett a friss zöldség, sóska, krumpli, borsó. Ezért a területért évente 5 Ft-ot, azaz öt forintot kellett fizetni. A telken lévő ház sajátunk volt, 1962-ben vettük 14 ezer forintér. 1968-ban lebontásra eladtuk 1.800.- forintért. Életveszélyes lett a kis ház, és nem volt szabad felújítani, költeni rá, mert akkor az a hír járta, hogy megszüntetik az Olajütőt. Kaptunk helyette a III. kerületi Tanácstól egy szoba-konyhás lakást a Veres utcán egy közös udvarban. Odalett a kis kertünk. Én gyerekként boldog 6 évet töltöttem az OLAJÜTŐ-ben. Sajnálom, ha negatív színben tüntetik fel az Olajütőt! Mi nem bántottunk senkit, Olajütősiek. Szegények voltunk az biztos, de nem veszélyesek.

Holló utca. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az olajütő helyén ma már egy tetszetős lakópark van, és Holló László festőművész emlékfala is az itteni Holló László utcában található. A művet Kövér József szobrászművész készítette. A lenti festményen látható olajütő tehát eredetileg egy olyan területe volt a Csapókertnek (a mai Luther utca mellett), ahova a tűzveszélyes olajmalmokat telepítették a XVIII. század végétől. A városrészt idővel ellepték a nincstelenek, és rendezetlen, egészségtelen kalyibákat építettek rá.

Nagy Ferenc képét Bodrogközy Katona Zsuzsának köszönjük

Ez a dzsumbuj a közeli lakótelepi gyerekeknek is kedvenc kalandterepük volt, s az itteni középkori állapotokat csak a rendszerváltás körüli szanálások és beépítések szüntették meg. Kedves Olvasóink közül Dani Imre leírta: Ha jól emlékszem, a 70 es évek végén bontották le az utolsó viskót az Olajütő téren.Volt egy domb a téren, azon állt egy nádfedeles ház, az udvaron hatalmas nyárfa. A lakókat kiköltöztették, a házat eldózerolták, a fát kivágták. Kisgyerekként végignéztük nem kis izgalommal. Aztán egy ideig elhanyagolt, dimbes-dombos homokbánya, építkezési terület volt. Oda jártunk télen szánkózni,nyáron meg a homokfalakról leugrálni.

Egykori kis házak, 1970. Repró: © Debreceni Képeslapok

Korcsog György így fogalmazott: A városban gyakori tüzek miatt az olajütőket a Dobozi-temető mögé telepítették ki. A repcéből és napraforgómagvakból az olajat fából készült présekkel sajtolták, kb. 1850-ig. Ekkor megjelent a fémprés, és ez tönkretette az egyébként önálló céhként működőket (11-en űzték ezt a mesterséget), és egy nyomornegyed lett a térségből. Az olajat vallási és világítási célra használták. A mai olajütő 1978-ra üres tér lett a szanálás után, és 1983–1985-ben épült ki a mai formájában. A Falóger nevet sehol nem találtam korabeli térképeken, akármilyen fontos ember találhatta ki. Az olajütő területe a Kincseshegy területéből került ki, mely később Csapókert nevet kapott. A Falógernek jó esetben a Zsuzsi vonat sávja lehetne, bár ezt a nevet korabeli térképek nem ismerik. Az alábbi rajzmásolatot a műpártoló egyesületről szóló kiállításon repróztuk.


Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2024. november 18., hétfő

A szélmalomból lett debreceni szálloda

A régi Hortobágy Malom. Fotó: © Debreceni Képeslapok.

Debrecenben állt Közép-Európa legnagyobb szélmalma a mai Vénkerti városrész délnyugati sarkában. Ipari–művészeti műemlékünk 1864-ben épült Barcsay-szélmalom néven, majd 1898-tól Hortobágy Műmalomként (gőzmalomként) működött. Tehát 2024-ben már kereken 160 éves.
Mai fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

HB Napló, 1973. szeptember 23.

Az 1980-as években már más üzemek tevékenykedtek a területén, majd bezárták.

A Bartók Béla út felől. Fotó© Debreceni Képeslapok

A malom felújítása, valamint hatemeletes szállodává átépítése 2014 januárjára történt meg.

1965-ben. Fotó: HBM Idegenforgalmi Hivatal

A malomépület 2012-es felújításakor mi is jártunk ezen a patinás helyen:

Kilátás 2012 végén. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A malom (hotel) épületegyüttese hátulról is k
ifejezetten érdekes látványt nyújt. Az ódon hangulatot nyaranta az ablakokban pirosló muskátlizuhatagok is fokozzák.

A malom hátulról. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nagyon szép a hotel környezete is, hiszen például a Hortobágy utca itteni szakaszán olyan míves barakk is sárgállik, mint amilyen a Honvéd utca túlsó felén is.

 A malom melletti lakóház. Fotó© Debreceni Képeslapok

Visszatérve a múltba, az alábbi képen a hajdani Pesti utcai villamosmegálló látható a Hortobágy Malomnál, dr. Barcsay László felvételén. A fotómásolatot a Bihari Múzeumtól kaptuk.


Ez azért érdekes, mert itt közlekedett 1973. szeptember 30-ig a legendás 5-ös villamos.

AMolenrúzs”Fotó© Debreceni Képeslapok

A malom épületét telente ünnepi fényfüzérek is díszítik.

Téli esti fények. Fotók© Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A hotel főépülete. Fotók© Debreceni Képeslapok

2024. október 27., vasárnap

Élet a „konszolidáció” után – Debrecen 1958-ban


Debrecen 1956-ot követő arcáról készített turisztikai zsebkönyvet 1958-ban az Idegenforgalmi Hivatal Debrecen. A kiadványból szemezgetve, a fenti képen a Csapó utca elejét és egy 6-os villamost láthatunk a Vörös Hadsereg útja felől, a következő fotón pedig a vörös csillagos Csokonai Színházat.


Ekkor még létezett a Nagytemplom előtti park, amiben aztán a Zsolnay-szökőkút pompázott.


A Csokonai-szobor mögött még a Református Kollégium kis tanári házai sorakoztak a Kálvin téren.


Töretlenül tündökölt (igaz, egyre kopottasabban, és egy ideig okker színűen) a Kistemplom a fő- és a Széchenyi utca sarkán, a Szent Anna templom pedig a Béke útja és a Varga utca sarkán.


1953-ban épült meg a Vörös Hadsereg és a Béke útja sarkán az új megyeháza (ma kormányhivatal), benne a páternoszterrel


A Csapó utca 1. szám alatti épület még csak egyemeletes volt, és a Wolff-palota árkádja is hibádzott.


A Deák és a Hunyadi utcák helyén már formálódott a Petőfi tér, többek közt a repülőszoborral.


A következő csokorban a Református Kollégium és a vármegyeháza (akkoriban úttörőház) korabeli arcait, valamint a Batthyány utcai mézeskalácsos, Kerékgyártó Sándor munkálkodását idézzük meg.



A Vörös Hadsereg útján még megvolt a négy fasor. A Böszörményi út elején a Hortobágy Műmalom állt, ahol az 5-ös villamos közlekedett – ezekre is emlékezünk az utolsó képeinken...


DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2023. október 16., hétfő

A cívisváros 1862-ben

Debreczen város áll összesen 100 utczából, 3 térből, 4 közből, 8 sorból és 3702 házból – tudatja az 50 ezer lelkes cívisvárosról a Debreczeni Kistükör, amit 1862-ben adott ki a Dongó.


A füzet 10 új koronába került, és a város könyvnyomdájában (tehát a mai „Alföldi” elődjében) készült. A mű olyan leírásokat tartalmaz, amelyeket rímes formában fogalmaztak meg többek között a város határairól, fekvéséről, népességéről, életmódjáról, továbbá az itteni viseletről, színészetről, a pusztáinkról, a halmainkról és a szőlős kertjeinkről is.

Alföld szép vidéke, délibábos róna, e rónán épült egy kálvinista Róma – így kezdődik a kis vásárfia, mely szerint Debrecent Dobrazinnak hivták Szvatopluk korában, s jóföldet jelent ez a tót szótárban. A határa a legközelebbi felmérés szerént volt 186 ezer négyszázhetvenöt hold.

A korabeli cívisváros földrajzi fekvéséről pedig megtudhatjuk azt is, hogy a várost felosztják két egyenlő részre, felét Bihar, felét Szabólcs vármegyére.
A kiadvány úgy fogalmazott, hogy 1862-ben „Debreczen lakosa közel ötvenezer, többnyire tetőtől talpig magyar ember. A mult évtizedben néhány cseh és német, miként mindenüvé, ide is eltévedt; mert ez a sáskafaj – hol jobb világot lát, hivják vagy nem hivják – betolja az orrát.” Az öltözködésről egyebek mellett ez olvasható: ruházat, viselet, módos és nem szegény, ezüstgombos dolmányt hord a czivis legény.

A városi kőszínház 1865-ben nyílt meg, de előkészületeiről már a Debreczeni Kistükör is beszámolt: A szinészetnek nincs renden még szénája, bár épül Thália diszes kápolnája. Mert e csak mostoha fia Debreczennek, müvészei tehát csak tengnek és lengnek... mivel a városnak vagyonosb osztálya pár fillért áldozni a szinmüvészetre: nem igen hajlandó ezen nemes tettre.
Debrecennek egyébként abban az időben még hat főutcája volt, mégpedig a Piacz, a Péterfia, a Czegléd, a Csapó, valamint a Hatvan és a Varga. A Dongó szerint 1862-ben nagyon kellett még Debrecenbe gőzmalom, cukorgyár, és zálogház is. Ez utóbbi intézményben a szegény ember igen könnyü szerrel és kevés kamatra, – kölcsönt vehetne fel. Mert hogy ha uzsorás zsebére tart számot akkor bezzeg meg kell fizetni a vámot.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!