A Varga utca a piarista gimnázium és a püspöki hivatal vonalában, előtérben a 6–8. szám alatti házakkal |
Gazdag fotográfiai hagyatékukat a Fortepan tette közzé (ennek az összeállításunknak a megjelenése idején sajnos még helyszín megnevezése nélkül). Fotók: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka
Ebben a kollekcióban megannyi debreceni 1938-as felvételre is rácsodálkozhatunk.
A mostani cikkünkben megosztott debreceni fotók készítóje a Batthyány utca (lásd a fenti képeken), valamint a Varga utca életét fényképezte, s közben a Szent Anna utcát is megörökítette.
Az előbbi felvételen sorakozó katonákat a Szent Anna Székesegyház (akkor templom) ablakából kapták lencsevégre a Szent Anna utca macskakövén. Fotók: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka
A kárázatos képek között a piarista gimnáziumban (a ma Szent József nevét viselő katolikus gimnáziumban) is gyönyörködhetünk, akárcsak az utcakövek mintázatában.
A fenti képen ennek az intézménynek a Varga utcai oldalában várakozik a lovas szekér, a háttérben pedig a későbbi Ludas Matyi Eszpresszó épülete (akkor Kun József fűszer-csemege üzlete) látható. Fotók: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka
Napjainkban e kerítés mögött működik a római katolius püspöki hivatal.
A felvételek alkotója szerencsére az emberekre is kíváncsi volt. Szintén örömteli, hogy az alábbi fotó jobb szélén látható világos épület napjainkban is áll. Fotók: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka
Sőt, a fotós ügyelt a részletekre, és szinte centiméterről centiméterre haladt. Ennek köszönhető, hogy az imént nevezett világos épületek pinceablakai és a kapu is összehasonlítható a mai arcukkal.
A következő képünk előtt néhány szó a Varga utcáról. Ez az utca is derékutcának számított, és itt laktak és dolgoztak a csizmadiák. Mellettük a cserzővargák és a tímárok műhelyei is főként ezen a környéken voltak. A Varga utcát előzőleg Szent Erzsébet utcának is nevezték.
A hagyatéknak a Batthyány utcai bérpalotáról és a környezetéről is vannak csodás felvételei, ezekben a pazar jelenetekben itt gyönyörködhetnek az érdeklődők. DBKL
A Szent Anna utca 21. szám alatti római katolikus (fő)plébánia, ahol Petőfi Zoltánt megkeresztelték |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
1936 gyönyörű tele a Szent Anna Székesegyháznál. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor, Vastagh Miklós hagyatéka |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése