Keresés ebben a blogban

2023. október 17., kedd

A Piac utcai 70 éves „átfordulós lift”

Debrecenben a Ferencz József úton pompázott a Pannonia Szálloda, ami sajnos teljesen megsemmisült a '44-es bombázásokban . A helyén (melynek a neve akkor már Vörös Hadsereg útja volt), 1953 óta áll egy nagy irodaház, ami az új megyeházának épült meg a régi palota mellett.

A felújítását követően immár szürke színű páternoszter 2023. október 16-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A kőlapokkal borított, modern stílusú, új épületről a korabeli útiköny is azt írta, hogy már az átadásakor se aratott osztatlan sikert. A ma már kormányhivatali központként funkcionáló objektumot mi is Debrecen „legcsodálatosabb épületei” közé választottuk. Szent Anna-sarki épülettel kapcsolatban az azonban vitathatatlan, hogy az előterét Kovács Margit gyönyörű kerámiája díszíti (lásd e cikk végén).

A korábbi megyeháza (ma kormányhivatal) látképe a szemközti Kaszanyitzky-házból. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A páternoszter nem áll meg, menet közben kell
ki-beszállni. Fotó: 
© Debreceni Képeslapok
Sőt, itt működik egy különleges és leleményes találmány, a páternoszter is, amiből például az immár 50 éves DOTE Elméleti Tömbben található másik Debrecenben. A páternoszter-típusú örökmozgó liftek esetében nem egy vagy több kabin közlekedik le-fel egymástól függetlenül, hanem sok, kocsiszerűen összekapcsolva. Az épület aljára és tetejére érve vízszintesen haladnak vissza a le- vagy felfelé tartó irányba. Ezeken a szakaszokon a fülkék és az emberek sem fordulnak a fejük tetejére, mint például a régi vidámparki hajóhinta akrobatái. Az utasok már csak azért se, mert addigra el kell hagyniuk a kabint.
A fülkék folyamatosan, de lassan mozognak, tehát az embereknek eközben kell végrehajtaniuk a ki-belépés manőverét. A szerkezetet elsősorban az épület dolgozói használják, de természetesen az irodai ügyintézésre érkezett személyek közlekedését is segítik a hétszintes irodaházban. A tábla szerint 10 évesnél fiatalabb gyerekek és „testi fogyatkozásuak” nem vehetik igénybe.


Hasonló összeállításaink sok fotóval:

Kovács Margit Szüret című kerámiamozaikja az irodaház földszintjén. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A felújított páternoszter 2023. október 16-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése