Keresés ebben a blogban

2024. március 31., vasárnap

A rövid életű Zsolnay-szökőkút Debrecen főterén


Debrecenben 1960 áprilisa és 1965 augusztusa között egy különleges Zsolnay-szökőkút színesítette a belvárost az Aranybika előtt. A park íves, nagy gyepszőnyegében két medence volt, köztük pedig vidám, dekoratív zuhatag is elbűvölte a korzózókat és a villamosra várókat. Az attrakciót 1960. április 3-án este avatta fel Barta Károly, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. Akkor adták át a felszabadulás tiszteletére Debrecenben a Petőfi téri szökőkutat is.

A szökőkutat 1960. április 3-án adták át hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából. Fotó: HBN

A korabeli sajtóhír felidézi: a Nagytemplom előtti park szökőkútját a vízügyi igazgatóság, a Titász és a Debreceni Vízművek készítette. „A tervezés munkájáért Szilágyi Lajost és Zalánffy Lászlót, az elektromossági és színtechnikai tervezésért pedig Molnár L. Jánost, Rácz Sándort és Kiss Imrét illeti dicséret. Minden elismerést megérdemelnek ezenfelül a két vállalat dolgozói, akik közül sokan társadalmi munka formájában vették ki részüket a szökőkút elkészítésében.”

Ezt a közeli képet a Főváros Foto V. készítette, és a Képzőművészeti Alap adta ki

A kompozíció a következő esztendőben, Debrecen mezővárosi címének 600. évfordulója alkalmából kapta meg a híres Zsolnay-kerámiás burkolatát (Török János szobrász-keramikus alkotását), amit szocialista realista életképek díszítenek a munka, a tanulás és a szórakozás pillanatait ábrázolva a korszak jellegzetes stílusában.

A debreceni főtér látványa a szökőkúttal, a Cartographia 1965-ös térképleporellójában (nyitóképünk teljes méretben)

A szökőkút sokak visszaemlékezése szerint sajnos zavarta az Aranybika lakóit a zenéje miatt. Ugyanakkor, a Haonon megjelent kutatásom szerint, a Napló 1965. július 11-én már arról írt, hogy 1967-re megújul a Vörös Hadsereg útja, ahol a déli főgyűjtő csatorna építése zajlott akkoriban. Onnan építették tovább a Hatvan utca, Bethlen utca, Tanácsköztársaság útján a Március 21. térig.

A debreceni Zsolnay-szökőkút párja Pécs–Tettyén, ahol 2009-ben bontották le a szökőkutat,
Török János / Bolgár Edit alkotását. Fotó: Ripely Imre, 1975

A szökőkutat mindezek miatt 1965 augusztusában megszüntették, és megkezdődött az elbontása. A cél azonban az volt, hogy ne sérüljön, és később máshol is felállítható legyen.

Az Aranybika előtti oázis a Zsolnay-kávás szökőkúttal, 1962-ben. Fotó: Horváth Zoltán (a felső képeslapon is)

A szökőkút megmaradt kerámiagyűrűje kalandos úton, egy szeméttelepen is eltöltött időszak után került az egyik helyi pártszervezet Széchenyi utcai székházának parkjába. Ott a gondnok kékre festette, és a gyűrű háborítatlanul feküdt úgy, évtizedekig. A 2023 áprilisi ottjártunkkor azonban már nem volt ott.

A főtér 1961-ben és '62-ben. Fotók: Bakonyi Béla

A Kossuth tér és a környéke 2001 óta sétálóövezet, és immár két szökőkútja van. Az átadás előtt néhány napig az Aranybika Hotel előtti medencét díszítette a Sellő szobor, amit eltávolítottak, majd tíz évvel később végül Nyíracsád főterén állítottak fel. Érdekesség továbbá, hogy a debreceni Zsolnay-szökőkútnak volt egy párja Pécs–Tettyén. Ott 2009-ben bontották le a szökőkutat, Török János szobrász-keramikus alkotását.

Az 1964-es lapon még a villamos is a medence mellett jár. Fotó: Bakonyi Béla


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A látvány, amiből sose elég! Fotó: Horváth Zoltán / Képzőműv. Alap, 1961

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése