Keresés ebben a blogban

2016. április 11., hétfő

323 éve szabad a város

Debrecen I. Lipót uralkodótól kapta meg a szabad királyi városi rangját 1693. április 11-én. Ez előtt tiszteleg a város napja.

Az ünnep virágai a város jelképénél. Fotó: Vass Attila Tamás.
Nagyobb képért kattints!
A követek által megszerzett királyi adománylevél (lásd lent) pergamenpapírra íródott, és vörös bársonykötésben található – ismerteti a hajdú–bihari levéltár történelmi cikke. A diplomán zsinóros pecsét függ, melynek tokja arannyal futtatott színezüst pecséttartó, rajta a kétfejű sassal.

A címet majd csak 1715-ben iktatták törvénybe, ám a nehezen odaítélt kiváltság-levélnek köszönhetően Debre-cen a sok-sok szenvedés után végre újra virágzásnak indult, és a térség kiemelkedő városává vált.

Debrecent egyébként a források először a XIII. században említik, de a nagyfokú önállóságának kialakulását már 1361-től, a mezővárosi privilégium megszerzésétől számíthatjuk. A levéltár dolgozata szerint I. Lajos király a kiváltságlevélben tette lehetővé Debrecen számára a szabad bíróválasztás jogát, s voltaképpen teljes polgári szabadságot adott. Hiszen debreceni polgár fölött többé nem gyakorolt semmilyen rendi testület vagy személyiség semmiféle joghatóságot!


Az adománylevél borítója. Fotó: Lukács Tihamér / Corvina, 1996

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése