Debrecenben 1906. június 30-án és július elsején nem kisebb showman lépett fel, mint maga Buffalo Bill.
A William Frederick Cody becsületes nevű férfiú és a világjáró vadnyugati cirkusza a Nagyállomás mellett található Ispotály-területen mutatta be az izgalmas produkcióját – tudtuk meg azon az előadáson, amelyet a Déri Múzeum rendezett az esemény emlékére június 10-én. Ekkor repróztuk a mellékelt plakátot is.
(Nagyításért kattints a képre!)
Szabó Anna Viola muzeológus és Perczel Olivér történész bemutatták a debreceni cirkuszról fennmaradt amatőr felvételeket, és felidézték azt is, hogy a helyi sajtó rendkívül ellenségesen tálalta az amerikai csoport érkezését. Ennek pedig sajnos meg is lett a következménye, hiszen a társulat óriási (és amúgy fedett) nézőtere kongott az ürességtől: mindössze alig 250-en váltottak jegyet a műsorra. Az akkor már eléggé idős Bill kapitány emiatt meg is fogadta, hogy soha többé nem jönnek el a cívisvárosba...
(Debrecenbe 1962-ben egy hatalmas bálnát is elhozott egy másik amerikai mutatványos. Az állítólag kémkedésre is használt preparátum története idekattintva eleveníthető fel.)
DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A június 10-i előadás után a Budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola diákjai szórakoztatták az érdeklődőket szabadtéri cirkuszi mutatványokkal. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok |