Keresés ebben a blogban

2017. május 24., szerda

Május szebbik arca


Debrecenben 2017 ötödik hónapja szinte naponta mutatta mindig másik arcát. Mostanában azonban kedvességeket is kaptunk tőle. Ezekből nyújtunk ízelítőt ebben az összeállításunkban.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


A szél sokszor fúj, ráadásul igen erősen. Kész felüdülés, amikor szünetet tart. Ritkaságszámba ment ezekben a napokban az is, amikor tiszta kéken ragyogott az ég!


A  Déri Múzeum már a tizedik mézeskalács-fesztivált rendezte meg a Medgyessy-emlékmúzeum udvarán. Szerencsére az égiek kegyesek voltak a programokhoz és leginkább a résztvevőkhöz.

A Piac utca látványa május 23-án. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Dezső napján már annyira meleg volt, hogy az ember legszívesebben megmártózott volna a szökőkútban. Nem csalás: 31 fokot mutatott a Bika előtti hőmérő! 



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


Elkezdődött az osztálykirándulások időszaka is, nagyon sok gyerek ismerkedik a cívisvárossal.
Fotók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

2017. május 8., hétfő

Vígan táncolnak már a vízsugarak


Debrecenben nagy sokára végre már 2017 tavaszán is sok szökőkút színesíti a szürke hétköznapokat. Ezt példázza a fenti montázsunk, amely a Kossuth tér, a Piac utca,
az Ady tér és a Csapó utca látványosságait gyűjti csokorba.

Főtéri ,,sellők" a Nagytemplomnál... Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Leghamarabb a Csokonai Színház mögötti spriccelőket kapcsolták be, aztán a Csapó utcai csobogók következtek. Utánuk immár a Déri tér egyik medencéje, majd a Petőfi tér szökőkútja is
szórakoztatja az arra járókat.


A Nagyerdőben ráadásul nemcsak beindították a vízágyúkat (sajnos csak a majális után), hanem kiskacsák is születtek a Békás-tavon. E sorok megjelenésekor az Egyetem téri medence még száraz volt, de nyilván ott is csak napok kérdése már, hogy a hely visszanyerje a nyári hangulatát.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!