Debrecenben elkezdődött a 2018-as advent beköszöntével a vízkeresztig tartó díszkivilágítás. Fényfüzérek ragyognak a fákon, és ismét járnak a ,,diszkóvillamosok".
A fő attrakció ezúttal is a főtéri óriáskerék, mely ezúttal magasabb a tavalyinál. Mellette, december 5-től, ismét lesz koripálya a Nagytemplom előtt, amit gyerekek használhatnak majd.
Aznap a lappföldi Mikulás Debrecenbe is ellátogat. A Kossuth téren természetesen ünnepi műsor lesz a nagy szakállú tiszteletére, és hagyományosan motoros felvonulás is szórakoztatja akkor a látogatókat.
Mindeközben természetesen az adventi, karácsonyi vásár, valamint az újabb gyertyagyújtó ünnepségek is színesítik a karácsonyi időszak hangulatát. A kereskedők december 23-án estig árulhatnak a Piac utcán és a Kossuth téren.
|
A Kossuth téri fényáradat a Piac utca páratlan oldala felől. Fotók: © Fekete Ferenc / Debreceni Képeslapok |
Karácsony után azonban már kezdődik is az év végi időszak, amit a szilveszteri buli zár le, és koronáz meg. A díszkivilágítás január 6-ig, a farsangolás beköszöntéig gyönyörködteti a korzózókat.
Felhívjuk
a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
a Debreceni
Képeslapok fotóit
és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor
az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga
után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!