Keresés ebben a blogban

2017. március 25., szombat

A martinkai Eiffel-torony

A Debrecentől 12,5 kilométerre fekvő Martinka innenső határában nagy meglepetés érheti az arra járókat: Eiffel-torony áll az egyik kertben. Nagyobb fotókért kattints a képre!

A makettet eredetileg bronzfesték és reflektor is díszítette
Fotók: © Debreceni Képeslapok
Ha a cívisvárosból érkezünk (a Debreceni úton), akkor bal kéz felől, a bolt melletti portát érdemes figyelni, ott pompázik ugyanis a híres makett. Annyira egyébként nem is pici, hiszen hat méter magas.
A Dehir.hu-nak írt cikkünkben a mű készítője, Vida Sándor, aki tetőfedő (eredetileg hentes) elmondta: egy albumfotó alapján, tetőlécekből és 120 órai munkával építette meg a kompozíciót.

Ezzel szemben a francia főváros ékessége 300 méterre tör az égbe, s 1887. január 28. és 1889. május 15. között készült. Mesterünk a nagy mű megalkotása előtt még nem járt Párizsban. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egy mini hortobágyi Kilenclyukú híd összeállítása is a tervei között szerepel. Amíg tehát az megvalósul, egyszer mindenképpen érdemes útba ejteni a jól sikerült kis Eiffel-tornyot, aztán pedig irány a makett-puszta!

A martinkai Eiffel-torony 2021. szeptember 19-én
Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 24., péntek

Márciusi nyár


Debrecenben – bár még csak március van  már 28 fokot is mutatott a Piac utcai hőmérő.
Mi ez, ha nem nyár? Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


A mondás most nagyon igaznak bizonyult: Benedek meghozta a meleget!
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 15., szerda

Zsuzsi és a nemzetőr lányok


Debrecenben a városi hivatalos megemlékezéseken kívül más alkalmak is gazdagították az 184849-es forradalmi rendezvények sorát március 15-én. A nagyerdei Békás-tónál például nemzetőröknek beöltözött hölgyek rögtönöztek egy parádés felvonulást és villámcsődületet. Mellettük a Zsuzsi vonat is várta ünnepi kirándulásra a tavaszi túrák kedvelőit – az alsó jelenetet a fatelepi induláskor örökítettük meg.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 14., kedd

'48 virágai

Debrecenben, a szabadság őrvárosában a nemzeti ünnep előtt már napokkal megjelentek az emlékműveken a gyerekek kis zászlói, papírvirágai és más piros-fehér-zöld kompozíciói.

Nagyon kedvesek, ötletesek és meghatóak ezek a díszek, és az erős szél is fokozza a felemelő hatásukat.
Fotók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

Debrecen fontos helyszíne volt az 1848–49-es forradalomnak és szabadságharcnak, hiszen egyebek mellett itt ülésezett az Országgyűlés, és itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását...
A március 15-i programok közül idekattintva lehet választani.



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 12., vasárnap

,,Forradalmi" szelek fújnak...


Debrecenben március idusához közeledve megélénkült a légmozgás, költőien szólva forradalmi szelek fújnak. A köd és a szürkeség után a Nap is kisütött végre, így a cívisvárosban bóklászva például a Varga utca is a fenti színes arcát mutatta. Szétnéztünk a verőfényben fürdő Piac utcán is, ott rögzítettük az alábbi kis videót. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 10., péntek

Oh, végre nyílnak az ibolyák!

Debrecenben a tavaszi virágok 2017-ben később bújtak elő, mint a korábbi években.
Nemrég volt olyan is, hogy például hóvirág és japánbirs már januárban is nyílott,
sőt ibolya és orgona még novemberben is...


A mostani esztendőben a hóvirágok februárban jelentek meg, aztán végre a téltemetők is sokfelé sárgállanak már, most pedig íme itt a legújabb csoda: néhány helyen szirmot bontottak az ibolyák is! Ezeket a képeinket a Füredi út és az Egyetem sugárút sarkán készítettük, és persze már nagyon várjuk a gyönyörű magnóliák rügyeinek kipattanását is!
(A szeptemberi orgonavirágzás képei idekattintva csodálhatók meg.)
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 8., szerda

Boldog nőnapot kívánunk!


A debreceni Kálvin tér első tavaszi kis virágaival és ezzel a stílszerű kerámiával köszöntjük
szeretettel a magazinunkat olvasó Hölgyeket. És természetesen Isten éltesse
a Zoltánokat is a névnapjuk alkalmából, valamint minden mai ünnepeltet!
Fotó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 4., szombat

Templomtúra Tóth Paliékkal

Debrecenben az idegenvezetők világnapja alkalmából március első szombatján
tartotta meg a hagyományos városnéző sétáját a helyi szervezet.


A Tóth Pál vezette szakmai közösség ezúttal a Piac utcai Kistemplom, a Miklós utcai evangélikus templom, valamint a Méliusz téri Verestemplom megtekintésére invitálta az érdeklődőket. Belőlük szerencsére ezúttal se volt hiány, a házigazdák pedig tartalmas előadásokkal is kedveskedtek nekik
az adott helyszínekről. Útközben önszorgalomból a Szent Anna Székesegyházat és az Attila téri görögkatolikus templomot is megörökítettük... Fotók: © Debreceni Képeslapok


A Verestemplom a Faraktár utca felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 2., csütörtök

Arany János 200. születésnapjára


Debrecenben tanult, színészkedett, és Petőfi Sándor fiának is a cívisvárosban lett a keresztapja nagy lírikusunk, Arany János – aki ma kereken 200 esztendővel ezelőtt, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. A poéta nevét Debrecenben utca, tér és iskola is viseli, mi pedig most szobraival tisztelgünk előtte. A képen látható alkotások a nagyerdei Medgyessy sétányt, valamint a Református Kollégium falát és a Libakertet díszítik. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok





Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. március 1., szerda

Helló, Március!


Debrecenben ámulatba ejtő időjárással búcsúzott a meteorológiai tél. Sokan élvezték a napsütést és a meleget a belváros és a Nagyerdő padjain. A fenti felvételünk is ott készült a még jeges Békás-tónál 2017. február 28-án, lent pedig egy csokor téltemetőt mutatunk, ami a parkerdőben is nyílik már. Ugyanakkor sokfelé tündöklik hóvirág is, hamarosan pedig szirmot bont az ibolya, az aranyeső és a magnólia... Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



(Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!)